A Pannon RTV megkezdte a vajdasági magyar televíziós hálózat kiépítését
Kozma Zoltán, Orosz Ildikó, Bodzsoni István és Domány Dudás Diana (Fotó: Diósi Árpád) A Pannon RTV legfőbb célja, hogy minél több magyar háztartáshoz eljuttassa adását – jelentette ki Bodzsoni István, a Pannon RTV megbízott igazgatója. Ennek érdekében az RTV ki fogja használni az összes modern és klasszikus lehetőséget, a kábeltelevíziós műsorszórástól kezdve a műholdas műsorsszórásig, valamint a mai modern digitális műsorszórási lehetőségeket is.
– Egy olyan médiaházat szeretnénk létrehozni, amely megfelel minden modern televíziós és rádiós követelménynek, emellett kiemelkedő fontosságot élvez számunkra a vajdasági magyar televíziós hálózat kiépítése – ecsetelte az igazgató.
A televíziós hálózattal kapcsolatban elmondta, hogy eddig 6 önkormányzattal és 3 televíziós központtal írtak alá szerződést. Szavai szerint a következő két hétben ehhez a hálózathoz további 3-4 önkormányzat és 4-5 televíziós-rádiós központ fog csatlakozni.
– Hamarosan biztosítjuk annak a lehetőségét, hogy az egész Vajdaság területéről információk jussanak el a Pannon RTV-be és ezekkel a tartalmakkal gazdagodva műsoraink eljussanak a vajdasági magyar településekre. A hálózat célja a közös műsorkészítés, valamint az információ és műsorcsere. Azt szeretnénk elérni, hogy ezen a hálózaton keresztül jusson el az információ az anyaországba és Belgrádba is – magyarázta Bodzsoni.
Mint megjegyezte, arra törekednek, hogy minél több szerb adást fordítsanak le magyarra, de arról is tárgyalások folynak, hogy egyes magyarországi adásokat szerbre feliratozhassanak. Emellett a tervek között szerepel egy belgrádi tudósítócsoport létrehozása, valamint az együttműködési kapcsolat megerősítése többek között a Magyar Szóval, a Hét Nappal és a Szabadkai Rádióval.
Az igazgató elmondta, hogy Domány Dudás Diana megbízott programigazgató feladatai közé tartozik, hogy összekösse a Pannon RTV-t a helyi és a regionális televíziós, valamint rádiós médiumokkal és folyamatossá tegye az információ- és műsorcserét.
Domány Dudás Diana szerint a Pannon RTV a jövőben a dinamizmus és az újítások mellett továbbra is a vajdasági magyar közösség minőséges tájékoztatását fogja alapcéljául tekinteni.
– Azt szeretnénk, hogy a Pannon RTV olyan médiaszerepet tudjon betölteni, amely hozzájárul az itt élő vajdasági magyar lakosok fejlődéséhez, mind kulturális, mind pedig politikai értelemben is. Ehhez természetesen arra lesz szükség, hogy kibővítsük a sugárzási területet és eljussunk minden vajdasági magyar háztartásba. Erről a kábelszolgáltatókkal megkezdtük a tárgyalásokat – számolt be a programigazgató.
Orosz Ildikó, a rádió megbízott fő- és felelős szerkesztője elmondta, célja, hogy a rádióadást hallgathatóbbá tegye, ugyanakkor az eddig bevált, nagy hallgatottságot biztosító műsorok – mint például a reggeli és a délutáni kívánságműsor – megmaradnak.
– A zenei kínálaton szeretnénk változtatni, hogy olyan stílusok is képviseltetve legyenek, amelyek eddig nem szerepeltek rádiónkban. Ilyenek például a komolyzene, a jazz, a blues és a rock. Hétvégére is bevezetjük a hírműsorokat és a hétvégéket dinamikusabbá, interaktívabbá képzeljük el, amelyhez többek között hozzájárul a páros műsorvezetés és a műsorokba meghívott vendégek is – mondta a rádió főszerkesztője.
Kozma Zoltán, a televízió megbízott fő- és felelős szerkesztője elmondta, hogy a reformok a televízióban már tavaly év végén megkezdődtek.
– Fontos, hogy a hírműsorok bekerüljenek a hétvégi műsorsávba, ezért március 10-től már hétvégén is sugárzunk híradót. Ezenkívül két új műsorunk indul, a Quartett, amely a vajdasági magyar televíziózás történetében egyedülálló műsor lesz, valamint a Szubjektív című élő műsor, amelyet csütörtökön kezdünk vetíteni és interjúkat fog tartalmazni. Saját kollégáink mellett más vajdasági magyar médiaházak képviselőit is bevonunk a munkába, hogy az így készített interjúkat egymás között kicseréljük – számolt be Kozma Zoltán.
A folytatásban bemutatkoztak a ma induló Quartett című kultúrbulvár műsor műsorvezetői: Husnyák Andrea, Fridrik Gertrúd, Körmöci Petronella és Nemes Nagy Anita –, akikkel a Tarka Világ tegnapi számában készítettünk exkluzív interjút. Végezetül Boris Jaramazović televíziós műszaki vezető bejelentette, hogy a Pannon RTV fogható a szerbiai IPTV hálózatán, valamint a tévéadás az interneten is nézhető Full Pal (720x576-os) méretű felbontásban.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.
Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.
1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.
1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.
1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.
1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.
1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.
1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.
1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).
1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.
1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".
1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.