NYUGAT-BÁCSKA
A posta épületét a biztonsági dolgozók hó- és jégmentesítették (fotó: Fekete J. József)Tegnap hajnalban a zombori meteorológiai állomáson -26 Celsius-fokot mértek, reggel hét órakor pedig -25-öt. Ilyen hideggel a fiatalabb nemzedékek még nem is szembesültek. A szakemberek szerint a hőérzetünk a mértnél még öt fokkal kevesebbet mutat. A nyugat-bácskai körzet válságstábja szerint a körzet energiarendszere túlterhelt, ezért takarékosságra szólítja fel az áramfogyasztókat. Zombor Városban mindeddig stabil a villany- és vízellátás, élelmiszer is rendszeresen érkezik a boltokba. A vasúti közlekedés szünetel, a Severtrans pedig ritkított járatokat indít a falvak és a városok irányába.
A Vöröskereszt továbbra is házhoz szállítja a meleg ételt a mozgásképtelen rászorulóknak, az időskorúaknak pedig önkéntesek segítenek bevásárolni, gyógyszert beszerezni, orvoshoz eljutni. Az önkéntesek, amíg szükség mutatkozik munkájukra, a Vöröskereszt épületében tartózkodnak 9 és 13 óra között, segítségüket a 431-430-as telefonszámon lehet kérni.
Megjelentek a jégcsapok is egyes épületeken, némelyeken maguk a lakók, illetve az ott dolgozók igyekeznek leverni azokat, máshol föliratokkal figyelmeztetik a veszélyre a járókelőket, de várhatóan szervezett módot is találnak a jégcsapmentesítésre.
A polgárvédelmi megbízottak kötelezettsége a falvakban, hogy rendszeresen fölkeressék az idős háztartásokat, illetve a szociális támogatásban részesülőket. A városi Crvenka helyi közösség fölkérte a polgárokat, hogy ne hagyják járműveiket az úttesten, hogy a hóeke elvégezhesse feladatát. A helyi közösség ugyanis saját hóekéjével takarítja azokat az utcákat, amelyek megtisztítása nem szerepel a Téli Szolgálat munkaprogramjában. A Čistoća közterület-fenntartó vállalat elhordja, vagy kupacokba halmozza a havat a város közterületein. A háztartási szemetet is menetrendszerűen elhordja onnét, ahol hozzáférhetők a kukák és a konténerek. A falvakban már nem akadálymentes ez a munka – tudtuk meg a Čistoćában.
Nyugat-Bácskában az összes önkéntes tűzoltótestület a helyi közösségek rendelkezésére áll, hogy segédkezzen a hóeltakarításban. Kúla községben a veszélyeztetettek ellátása érdekében fokozott ügyeletet tartanak a Szociális Központban, a rendőriskola hatvan kadétja pedig továbbra is lapátolja a havat a közintézmények előtt.
.jpg)
Zombor központjában hóhegyek tornyosulnak
A Duna Gombostól a magyar országhatárig terjedő szakaszát 80–90 százalékban jég borítja, szerencsére a jég még nem összefüggő, hanem mozog, de a hajózás tilos. Bezdánnál a víz szintje 75 cm, és apad, a víz 0 Celsius-fokos. Szerdára Zomborban összehívták Szerbia, Horvátország és Magyarország illetékes és érintett helyi szerveit, hogy akciótervet dolgozzanak ki a jégtorlódás megakadályozására és a magyar jégtörők bevetésére az államhatártól Vukovárig. A megbeszélésről tegnapig nem adtak ki közleményt, annyit tudni csupán, hogy Bajánál öt jégtörő hajó várakozik bevetésre.
A meteorológiai előrejelzés szerint mára már valamicskét enyhülhet a rendkívüli hideg, a jövő hét derekán pedig már fagypont közelébe, esetleg kissé magasabbra is emelkedhet a hőmérséklet.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.
Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.
1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.
1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.
1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.
1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.
1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.
1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.
1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).
1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.
1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".
1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.