2012. május 19., szombat

Ma Ivó, Milán, Emiliána napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Feloldották a rendkívüli helyzetet

A Belügyminisztérium rendkívüli helyzetekkel megbízott válságtörzsének javaslatára a szerb kormány tegnap feloldotta a zord tél miatt kihirdetett országos szintű rendkívüli helyzetet. Csupán abban a 23 dél- és kelet-szerbiai községben marad érvényben a rendkívüli készültség, ahol a hótorlaszok miatt szükség van erre. Predrag Marić, a Belügyminisztérium rendkívüli helyzetekkel megbízott osztályának vezetőjének beszámolója szerint a téli csapadék következtében előállt helyzet napról napra javul, jelenleg még háromezer személy van elzárva a külvilágtól.

A Vajdaság Vizei Közvállalat ugyanakkor a tartományi patakokra bejelentett rendkívüli jégvédelmi készültséget rendes jégvédelmi készültséggé módosította. Közleményükben kiemelik, hogy a Duna felső, Újvidékig terjedő szakasza jégmentes, a Slankamentől kezdődő szakaszon pedig 5 és 20 százalékban fedi jég a víztükröt. A Dunán, a Tiszán, a Száván, valamint az összes vajdasági csatornán továbbra is tilos a hajózás.
– Vajdaságot nem veszélyezteti árhullám – jelentette ki Mirko Galonja, a Közvállalat árvízvédelmi részlegének az irányítója.
A szakember a Duna és Tisza vízgyűjtő területén lévő hómennyiségre alapozta kijelentését, hozzátéve, hogy egy árvíz kialakulását nemcsak a hóolvadék, hanem a hosszú és intenzív csapadék is befolyásolja, kiváltképp a patakok esetében.
– Ebből a szempontból sohasem lehet kizárni egy árvíz lehetőségét – pontosított Galonja, és hozzátette, hogy a Vajdaság Vizei Közvállalat felkészült az ármentesített területek megvédésére.
Szavai szerint a közvállalat kijavította az árvízvédelmi szempontból sérülékeny pontokat Vajdaságban és csupán a Tisza bal partjának rekonstruálása maradt hátra.
A zimonyi jégkárokra kitérve, a szakember megjegyezte, hogy az infrastrukturális minisztérium még február elején felhívást adott ki az összes kikötőnek és révkapitányságnak, hogy az összes hajót és úszó létesítményt helyezzék át a telelőkbe. Az áthelyezés pedig a hajótulajdonosok kötelessége, így az elszenvedett károkért saját maguk felelősek.
Az ország hegyvidéki területein nagy kockázati tényezőt jelentenek a hóolvadás következtében hirtelen megjelenő árhullámok, amelyek a patakok és a kisebb folyók esetében számítanak veszélyforrásnak. Leskovacon az önkormányzat el is rendelte a rendkívüli árvízvédelmi készültséget, ugyanis a Tulovska reka folyó vízgyűjtő területe a Kukavica hegyen van, ahol a hóvastagság jelenleg meghaladja 142 centimétert.

Csak semmi kishitűség
Joó Horti Lívia, az MNT oktatási bizottságának elnöke: a négyéves középiskolai szakkal könnyebben érvényesülnek fiataljaink – A magyar középiskolai hálózat kielégítő Művelődés
23:07

KÉPEKBEN rssfeed
(fotó: Beta/AP) (fotó: Beta/AP)
Eb-adó
(fotó: AP) (fotó: AP)
Pompázatos élőlények
(fotó: Beta/AP) (fotó: Beta/AP)
A leghosszabb...
Jó reggelt!

A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.

Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.

m.k.
Időjárás

Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.

Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.

Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.

Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.

A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.

1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.

1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.

1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.

1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.

1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.

1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.

1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).

1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.

1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".

1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.

!

Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.

A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.

„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -