Vadászat, horgászás, idegenforgalom, erdészet, lovászat, virágkertészet, ökológia, nautika… – a teljesség igénye nélkül. Mindez, és még sok minden szerepelt az idei LORIST programkínálatában. Azt a rendezvényt, amelyet már huzamosabb ideje e név alatt futtatnak a vásár rendezői, nem olyan régen még halászati és vadászati vásár név alatt ismertük. És abban az idő(k)ben csupán e két szenvedélynek hódolók zsúfolásig megtöltötték a vásárcsarnokokat, és telt házat rendeztek a nap minden órájában. Még akkor is, amikor a rendezvény napokkal hosszabb ideig tartott, mint az idén. De még azokban az években is, amikor a gazdasági válság csupán hazai volt – ám sokkal súlyosabb, mint a mai világméretű – a legjobb kiállítóhelyekért valóságos háború dúlt a kiállítani és forgalmazni szándékozók között. A mai szervezőknek ugyanakkor alaposan fel kellett fújniuk a programkínálatot, hogy összeálljon a mezőny, és némi vattázás után látszólag meg is teljenek a standok.
A rendezvény egyik névadója, a horgászás, a vásártörténet során sohasem szégyenkezett az ideinél silányabb felhozatallal. Mindössze öt kiállítóhelyen volt horgászbot, orsó, zsinór, horog… A kiállítók száma ugyan ennél valamicskével nagyobb volt, mert a korábban önállóan fellépők egyike-másika ez alkalommal a nagyobb testvérek valamelyikénél foglalt el egy kuckónyi placcot. A hazai kistermelők – csupán helyben legalább négyről tudunk – egyike sem jelent meg a vásáron. Mert a mi vásárunkon, a mi városunkban, a mi termelőinknek immár nem éri meg fellépniük. Kimaradtak a tehetősebb kiskereskedők is, pedig szűk tíz évvel ezelőtt több mint tucatnyian voltak, és tekintélyes forgalmat valósítottak meg. A vásár időpontja arra is jó volt, hogy a boltosok a kifutó idény végén még egyszer tekintélyes jövedelemre tegyenek szert, és túladjanak azon az árukészleten, amely a téli holtidény során raktáraikban savanyodott volna. Csakhogy a pecaboltosoknak már huzamosabb ideje nem fizetődik ki ez a fellépés, a bevételt felemésztik a vásári költségek, raktárkészletüket pedig – ha egyáltalán van még nekik – inkább megőrzik tavaszra. A bóvli pecacucc a vásárról eltűnt, olcsó áru is kevés volt. A tömegesben az alsó határt a rendkívül jó minőségű, középárban megvásárolható azon termékek határozták meg, amelyeknek a neve nem hangzatos, és a márkanévmánia egyelőre nem fedezte fel őket. A csúcsminőséget képviselő portéka kis számban, kevés kiállítóhelyen szerepelt. A piaci körülményeket és a hazai pecapiac exkluzivitását egyaránt jól ismerők szerint legalább hat olyan forgalmazó maradt távol a vásárról, akinek ebben a témában bőven akad mondani-, mutatni- és eladnivalója. Tehát a bóvlisták lemorzsolódásával párhuzamosan a minőséget képviselők száma is drasztikusan csökkent.
Dudás József meg a négy Krieghoff
A vadászás immár túlnőtte a horgászást. A rossz nyelvek szerint oly nagy mértékben, hogy minden valamirevaló horgászbotra a vásáron legalább két puska jutott. A fegyveres standokon minden pillanatban több vállhoz támasztott fegyvert lehetett látni, mint a horgászstandokon kézben tartott pecabotot. A vadászfegyverek kínálata és választéka a rendezvény fennállása óta talán még sosem volt nagyobb, mint az idén. Ez semmiképpen sem magyarázható a halállomány megcsappanásával, valamint a vadállomány gyarapodásával, hiszen köztudottnak számít, hogy nálunk mindkettő egyre szegényebb. Sokkal inkább annak tudható be, hogy itthon kialakult egy vásárlói réteg, amely nemcsak megengedheti magának, hanem környezete el is várja tőle a fegyverállomány gyarapítását. A márkás lövcsi birtoklása és időnkénti szellőztetése immár státusszimbólum, hiszen bizonyos körökben vadásznak lenni ma éppen annyira menő, mint amennyire a néhai arisztokrata körökben illő volt. Nem a vadászfegyvert kiállítók és forgalmazók lelkén szárad, hogy így van. Ők ugyanis csak alkalmazkodtak a piac követelményeihez és a két lábon járó kövér pénztárcák igényeihez.
A jól ellátott standokon állványszámra álltak ugyan az olcsó – orosz, török, hazai Zastava… – vadászfegyverek, ám tőszomszédságukban valódi „ékszerflinták” díszelegtek. Csupán ízelítőül mondjuk, hogy ebbe a kategóriába tartozók között valódi ritkaságok is szerepeltek, mint a Sauer 303-as is, amelyet a cég 260 éves jubileuma alkalmából gyártottak le, mindössze az évszámnak megfelelő rövidsorozatban; vagy a Krieghoff agyaggalamblövésre készített, futurisztikus elemekkel fűszerezett versenyfegyverek. Ezek ára az olcsóbbak esetében tízezer eurónál kezdődött, a felső határ pedig a csillagos ég felett járt.
Tekintettel arra, hogy vadászturizmusunk majdhogynem nincs is, a horgászturizmusból megkeresett garast itthon senki se tud felmutatni, a tengerpart pedig már régen a szomszéd(ok)é, úja(ka)t kellett kitalálni. Az idegenforgalom népszerűsítésére illetékeseink már huzamosabb ideje igen sokat szentelnek. A LORIST-on ez abban is megnyilvánult, hogy az idegenforgalmi kínálatot bemutató kiállítóhelyek területnagysága bőven meghaladta a horgászásét, a vadászatét, a nautikáét… együttvéve. Szemet szúr, hogy számos olyan táj és vidék nyert bemutatást – nyomtatványokon és elektronikai formában, mert eredetiben kiállítani mégsem lehet –, amelyekről tegnap még azt sem tudtuk, hogy nálunk vannak. Szóval kezdtük felfedezni a sajátunkat. Az idegenforgalommal kísérletező helyszínek szinte mindegyikére jellemző, hogy rövid lélegzetvételű – mindössze néhány napos – rendezvények révén kívánják odacsalogatni a vendéget. Egyelőre ott tartanak/tartunk, hogy a fizetni képes turista ezekre a helyekre eljön. Egyszer, majd… Legalábbis arra az időre, amíg a rendezvény tart. Mert a tartalmak egyelőre csak a rendezvény időtartama alatt vannak. Azon kívül maradnak a táj szépségei, a felettük való gyönyörködés viszont – akár hazai, akár külhoni vendég nézi – nem hoz pénzt a házhoz. De!
Ranko Travar nagykereskedő és horgászszakíró szavaira Pásztor István is odafigyelt
A tájakat, vidékeket, természeti adottságokat… bemutató képanyag mellé a kiállítók a vidék ízeit is mellékelték. És ezt már nem virtuális, hanem hamisítatlan anyagi formában tették. Az első morzsától az utolsó cseppig minden korpuszkuláris. Közben szól a vidékre jellemző zene, tart a poharazgatással fűszerezett falatozgatás, zenével tarkítva. Reggeltől kezdve így megy, és a késő délutáni órákban az idegenforgalmi kínálat bemutatója már sínen is van. Emelkedett hangulat, emeletes egyetértés, szeretik egymást a… felnőttek. És ennek már pofája – upsz, helyesbítünk: fizionómiája – van! Mert ilyenkor felfedezzük, hogy mi az, amivel valójában rendelkezünk, és amiért (el)járnak hozzánk. A buliért! Balkáni kiskocsma hatezer négyzetméteren. Évek óta mondogatjuk, és most is megismételjük: mi ehhez értünk igazán.
