Szinte nincs olyan család, amelyben a közelebbi vagy távolabbi hozzátartozók közül egy vagy egynéhány ne lenne már külföldön, vagy ne készülne kivándorolni. Szépen csendben folyik a falvaink, városaink kiürülése. Pásztor István, a VMSZ elnöke augusztus 20-i beszédében is foglalkozott a hatalmas méretű elvándorlással, amelyben sérülnek a kivándorlók és az itthon maradottak egyaránt. Ezért a VMSZ egy olyan gazdasági programot kíván kidolgozni, amellyel segíti az itthon maradást, akik elmentek, azoknak pedig a visszatérését. Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével a készülő programról beszélgettünk.
Mintha az utóbbi fél évben intenzívebb lenne a kivándorlás, mint korábban. Ön szerint mi lehet ennek az oka?
Pásztor István: Szembe kell nézni a valóságunkkal (Fotó: Ótos András)
– Én úgy látom, hogy ez a folyamat a tavalyi választásokat követően erősödött fel. Nem azért, mert ez a kormány sokkal rosszabb, mint az előző, ennek a kormánynak ugyanis nem volt annyi ideje, hogy úgymond túl sokat rontson a helyzeten a korábbihoz viszonyítva. Valószínűleg sokkal inkább arról van szó, hogy az emberek türelme a végéhez ért, s a választások után hozták meg sokan ezzeket a fontos döntéseket. Ezek csak feltételezések. Ami bizonyos: hogy a választások után megtörtént a szembesülés a gazdasági helyzettel és más dolgokkal. Ez felerősíthette a kivándorlást latolgatók döntését. Aztán nyilván a kenyérkeresti lehetőségek folyamatos beszűkülése is oda vezetett, hogy egyre többen döntöttek a kivándorlás mellett. Ha csak a szabadkai statisztikákat nézzük, ahol 11 000 munkanélkülit tartanak nyilván, és számuk az utóbbi egy évben félezerrel nőtt, ez katasztrófa. Az elvándorlás egy jelenség, és ezt nem szabad tovább elhallgatni. Ez nemcsak minket sújt, hanem mindenkit, aki ebben az országban él. Az, hogy ebből az országból főiskolai, egyetemi végzettségű emberek mennek el azért, hogy Nyugaton konyhán dolgozzanak, vagy mosodában kapjanak munkát, és munkásszálláson lakjanak, azt jelenti, hogy nincs más választásuk. De ugyanakkor azt is jelenti, hogy ez a folyamat visszafordítható. Ez nemcsak közösségi szempontból negatív jelenség, hanem családi tragédia is, ami folytatása annak, ami a 90-es években megtörtént velünk.
Mit tehet a párt?
– Hogy ezen a helyzeten változtatni lehessen, ahhoz az kell, hogy ennek az országnak a politikája, a közélete megfogalmazzon egy olyan jövőképet, amely bizakodással töltheti el az embereket. Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy ebben az országban ez nem lehetséges. Ezzel szemben én azt gondolom, ha mindenhol lehet, akkor itt is lehetséges kell, hogy legyen, csak tenni kell érte. Mindenek előtt erről a jelenségről beszélni kell. Nagy volumenű gazdasági, szociális szerkezetbeli kérdéseket kisebbségi párt nem tud kezelni. Ez az állam dolga. De mi partnerek leszünk minden szinten a döntéshozókkal, ha ezzel a témakörrel foglalkoznak.
A Szent István-napi ünnepségen gazdaságfejlesztési, térségfejlesztési programok kidolgozását jelentette be.
– Régóta készülünk ezeknek a programoknak a kidolgozására. Vajdasági magyar közösségi szempontból gazdasági és terségfejlesztési programot generálni nagyon nehéz. Ezért csak a vajdasági térségnek egy szegmensét próbájuk kezelni. Ezeket a programokat meg kell vitatni a mezőgazdaság, az infrastruktúra terén, a turizmus és kereskedelem, környezetvédelem témakörében. Olyan elképzeléseket kell kidolgozni, amelyek mögé oda lehet állni, és amihez pénzeket lehet biztosítani.
Ez felkészülést jelent az EU-s pályázati pénzek lehívására?
– Felkészülés a pénzek pályázására. Egyfelől EU-s pénzek, másfelől bármennyire is szűkösek az itthoni források, mégiscsak vannak országos, vajdasági és önkormányzati források is, és ebbe becsatornázhatók a magyarországi pénzek is. Ilyen jellegű beszélgetéseket már folytattam az anyaországban. Ha ilyen jellegű stratégia elkészül, akkor van esély a pénzek megszerzésére.
Van-e kapacitás ezeknek a programoknak a kidolgozására?
– Én azt gondolom, hogy igen. Mondok egy példát: Mórakert. Mórahalmon egybegyűjtötték a környék mezőgazdasági termelőit, a termést tárolták, csomagolták, piacot kerestek az árunak, és elszállították. Sokáig azt gondoltuk, hogy mi ezt nem tudjuk megcsinálni. De lám, Muzslyán megcsinálta a Császárkert. Ha ezt Muzslyán meg tudták csinálni, akkor nem tudom elképzelni, hogy az alma vagy más termés esetében miért ne tudnánk mi is megcsinálni.Vagy gondoljunk az idegenforgalomra: miért ne tudnánk mi szálláshelyeket kialakítani, vendégfogadásban élen járni, kulturális tartalmakat, vendégcsalogató programokat szervezni, amivel ide vonzanánk a kirándulókat, érdeklődőket. Ezekkel természetesen alapjaiban nem változtatnánk meg az itt élő emberek életét, de olyan alternatívát kínálunk, hogy néhány ember kenyérkereseti lehetőséghez jut, mások meg kiegészítő tevékenységként építhetnék munkájukat bele ebbe a területbe. Ha az ember ebbe nem hisz, akkor mi marad? Nem marad semmi.
Mikorra készülnek el ezek a programok?
– Még májusban felkértem egy szakértői csapatot, amelyben vannak vajdasági egyetemi tanárok, doktoranduszok, szakértők, termelők. Több alkalommal is foglalkoztunk a készülő programokkal. Kijelöltük azokat, akik elvégezték a helyzetértékelést, van ennek ugyanis gazdasági, demográfiai, oktatási és sok egyéb vonatkozása is. Ez már elkészült. Az elkövetkező pár héten kellene a helyzetértékelés analízisét elvégeznie egy szűkebb csapatnak, majd megfogalmazni a konkrét programokat. Én azt hiszem, hogy szeptember második felében az anyag munkaváltozata elkészül. Azt szeretném, ha a közösségen belül ezt az anyagot megvitatnánk. Egyrészről, hogy világosan beszéljünk a helyzetünkről, másrészről, hogy szembesítsük önmagunkat azzal, hogy milyen helyzetben vagyunk, és hogy hogyan tudunk ebből kilábalni. És amikor egy-egy településre vagy egy-egy városba elmegyünk a közvitára, akkor az kell, hogy legyen a célunk, hogy az ott élők felismerjék a maguk helyzetét, és lássák a saját kitörési lehetőségüket. Valamikor az év vége előtt a dokumentumnak el kell készülnie, ezt követően pedig hozzá lehet fogni a megvalósításhoz. Ez pedig azt jelenti, hogy amikor egy-egy pályázat megjelenik, akár EU-s, akár hazai, akkor az embereket rá kell venni arra, hogy szervezkedjenek, pályázzanak, hogy megvalósítsák elképzeléseiket. A politikának meg az a dolga, hogy segítsen abban, hogy ezek jó pályázatok legyenek, s ráhasson, hogy azután sikeresek legyenek. Nemrégiben felkerestek a magyarkanizsaiak azzal a kéréssel, hogy kecskesajtot szeretnének gyártani. Azt mondják, van 50-60 termelő, tudják szállítani a tejet, van koncepciójuk, hogyan lehetne egy gyárat felépíteni a sajtkészítéshez. Nem nagy pénzről van szó. Ez hiányzik. Ez egy jó elképzelés. S ha van még ilyen ötlet, amelyből 30-40 család meg tud élni, vagy csak ki tudja egészíteni a jövedelmét, akkor ezzel érdemes foglalkozni. Ilyen és hasonló ötletekre gondolunk. Ez ugyan alapjaiban az ország állapotát nem fogja megváltoztatni, de a mi embereinknek az életén változtatni tud.
