Ismeretlen tettesek feltörték a piaci asztalok alatt levő szekrényeket a zentai árupiac területén, és nagyobb mennyiségű árut tulajdonítottak el. Az időzítés nyilván előre megtervezett volt, mert a hónap első vasárnapja lévén a biztonsági szolgálat emberei épp a vásártéren teljesítettek szolgálatot, és valószínűleg azt is kifigyelték, hogy a térfigyelő rendszer kamerái meghibásodás miatt épp nem működnek. Szabadka egyes (a központhoz közeli!) részein már fényes nappal történnek a mindennapossá vált rablások, a kisebb boltok és trafikok eladóit késsel fenyegetik az elkövetők, követelve a napi bevételt. Péterrévén olyannyira elszaporodtak a lopások, hogy a helybeliek afféle – a törvényesség határmezsgyéjén mozgó – polgárőrséget szerveztek, amely állítólag eredményesen is működik a tolvajlások megakadályozásában. A csantavéri – enyhén szólva áldatlan – közbiztonsági helyzet állandóan visszatérő téma a vajdasági magyar médiumokban. Aztán itt van a bűnözésnek egy teljesen más dimenziója is, amelyek kapcsán mindig felmerül a nemzeti alapon történő erőszaknak legalábbis a gyanúja: Óbecsén magyar fiatalokat vernek meg, Temerinből és Szabadkáról szinte havi rendszerességgel érkeznek ilyen hírek. A vajdasági közbiztonsági helyzet romlása miatt Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke levélben fordult a köztársasági belügyminiszterhez (értsd: Ivica Dačić miniszterelnökhöz), amelyben kifejti, „az ad okot a mély aggodalomra, hogy a polgárok személyi és vagyonbiztonságát szavatolni hivatott rendszerbeli mechanizmusok nem működnek.” A levél következményeként a héten Pásztor már Belgrádban tárgyalt a belügyminisztérium államtitkárával a témáról, és a találkozóról kiadott minisztériumi sajtóközlemény szerint „mélyrehatóan elemzik a közbiztonsági helyzetet, és a kapott eredmények mentén fogalmazzák meg a szükséges intézkedéseket”.
Fotó: Molnár Edvárd
Csak a Magyar Szó híradásaiból és csak az elmúlt hetek-hónapok terméséből állt össze ez a kis hírcsokor, ami helyzet- és kórképnek így is épp elegendő. A tartományi parlament első számú közméltósága fordult ez ügyben magához az ország miniszterelnökéhez, ami már önmagában is jelzi a helyzet komolyságát. Egy fokkal szélesebbre is tárhatjuk a látószöget, és megnézhetjük a szerbiai közbiztonsági helyzetet – ami minden bizonnyal semmiben sem különbözik a vajdaságitól, legalábbis nem előnyére. Egy ezzel a témával kapcsolatban, nem olyan régen (tavaly ősszel) elvégzett közvélemény-kutatás adatai szerint Szerbia polgárai, ha a saját vagyon- és személyi biztonságukról van szó, elsősorban önmagukra és legszűkebb környezetükre (értsd: a szomszédaikra) számítanak. Ez már önmagában is ismét csak egy sokat sejtető megállapítás, de a kutatás számszerűsíti is ezt a bizalmatlanságot: a megkérdezetteknek mindössze 5%-a véli úgy, hogy az állami szervek hatékonyan meg tudják védeni saját állampolgáraikat. „Én, a barátaim, meg a szomszédok” – a legtömörebben így összegezhető, hogy az átlagos szerbiai állampolgár miben látja a saját biztonságának garanciáját.
És most kitágíthatjuk a kutatói elektronmikroszkópunk hatósugarát a maximálisra, és megnézhetjük a globális helyzetképet, sőt, visszamehetünk a múltba is – hogy végül semmivel sem legyünk okosabbak. Bűnözés ezen a világon volt, van és lesz – körülbelül ez a végső következtetés, amire juthatunk. Nincs a világon ország, amelyben ne lennének tolvajok, csalók és gyilkosok, és nem is lesz, mert a bűnözés az emberből fakad, az ember pedig állatból lett, a hiénának pedig semmiféle lelkiismereti válságot nem okoz, hogy lecsapjon arra a prédára, amit eredetileg az oroszlán ejtett el. A túlélés ősi ösztöne ez.
Ez persze egy rendkívül kényelmes magyarázat – lenne. Nincs mit tenni, kérem, mert állati ösztönökkel rendelkezünk: persze, hogy rabolunk, gyilkolunk és fosztogatunk, gond nélkül elvesszük a másét, mert hát így lettünk teremtve, ez van belénk kódolva. Persze, hogy van mit tenni! Az idők folyamán ugyanis közösségekbe szerveződtünk, városokat, államokat és társadalmakat hoztunk létre, amelyekben játékszabályokat állítottunk fel – többek között ez is az emberré válás folyamatának egyik vonulata. Létrehoztuk a római jogrendet, és fontosnak tartjuk a személy, a vagyon és a jog biztonságát, épp annak érdekében, hogy ne állatok módjára egymás ellen menjünk, hanem emberhez méltóan egymást segítsük és tiszteljük.
Úgyhogy vissza is lehet szépen szűkíteni azt a bizonyos látóspektrumot a globálisról a szerbiaira, a szerbiairól a vajdaságira. Persze, hogy szükség van arra, hogy a Tartományi Képviselőház elnöke „tematizálja” ezt a jelenséget. Persze, hogy szükség van arra, hogy a kis értékű lopások értékhatárát ötezer dinárra csökkentsék, mint ahogy arra is, hogy az ennél kisebb értékű lopásokat a jövőben szabálysértésként kezeljék, amit a VMSZ következő elérendő célként kitűzött maga elé. Persze, hogy hatékonyabbá kell(ene) tenni a rendőrség és a bíróság munkáját, hogy Szerbia polgárai ne csak önmagukban, a barátaikban és a szomszédaikban bízzanak, hanem abban az államban is, amelynek adót fizetnek, többek között a biztonságukért cserébe. Persze, hogy „mélyrehatóan kell elemezni a közbiztonsági helyzetet, és meg kell fogalmazni a szükséges intézkedéseket”. Persze, hogy fel kell venni a harcot ez ellen a betegség ellen, mint ahogy az ember felveszi a harcot a pestis, vagy a madárinfluenza ellen, mert ez is egy betegség, a társadalom betegsége.
Mindehhez csak még egy zárógondolat. Azért a hárítás is egy alapvetően gyarló, és alapvetően emberi tulajdonság. Főleg a felelősség hárítása. Nagyon szeretjük széttárni a kezeinket: kérem szépen, a bűnüldözés és a bűn megelőzése a rendőrség és a bíróság dolga, mi, egyszerű emberek itt nem tehetünk semmit! Persze, hogy tehetünk. Nincs annyi rendőr, hogy ott legyen minden utcasarkon, és nem is kell. Hogy csak egy vonatkozását említsük a bűnözés és bűnmegelőzés rendkívül sokrétű és valóban összetett problémakörének: a fiatalkorú bűnözést. Tessék csak megkérdezni bármelyik pszichológust, és az szépen, részletesen és szakszerűen el fogja magyarázni nekünk, miért verődnek a fiatalok, a mi fiataljaink és a mi gyerekeink bandákba, galerikbe, ahonnan már csak egy lépés a „bűnbeesés”. Azért, mert otthon – bizony, a mi otthonainkban! – nem kapják meg a közösségbe tartozás élményét és biztonságát. És miért lopnak? Azért, mert a hiányzó szeretetet lopják – ez is már közhelyszámba menő pszichológiai alaptétel.
Igen, a rendőrség és a bíróság szerepe és felelőssége megkerülhetetlen. De azért mi is tehetünk annak érdekében, hogy egy biztonságosabb és emberibb környezetet teremtsünk magunk körü
