2024. május 3., péntek

Magas rangú állami kitüntetés az egyházaknak

Dr. Csete Szemesi Istvánnal, a szerbiai református keresztyén egyház püspökével az elismerés mellett hosszú életpályájának meghatározó eseményeiről is beszélgettünk

Szerb állami kitüntetést kaptak a történelmi egyházak képviselői. A szerbiai református keresztyén egyház utoljára 1931-ben Sándor királytól kapott elismerést. Csete Szemesi István, a szerbiai református keresztyén egyház püspöke lapunknak azt nyilatkozta, ő úgy érzi, ez az elismerés az egész református egyháznak szól, és a magyar közösség felé tett gesztusként értelmezi a neki adományozott Sretenje érdemrendet.

Tomislav Nikolić államfő egyházi személyeket tüntetett ki. A szerbiai református egyház vezetője is átvehette a Sretenje érdemrendet. Valójában mit takar az elismerés?

– Lukács evangéliuma második részének 25–34. tartó versében szó van az agg Simeonról, Simeon prófétáról, aki karjaiba veszi a kis Jézust, Mária és József bemutatják neki, és hálát ad az Istennek, hogy világra jött a Messiás, az egész világ megszabadítója, ezt hívják Találkozásoknak vagy Sretenjenek, a pravoszláv egyházban ez nagy ünnep. Ekkor tört ki az első szerb felkelés, egy egész nép szabadságvágyának a kifejezése is, és a nyakba akasztható kitüntetés keresztjén az 1835-ös évszám szerepel, ekkor született meg az első szerb alkotmány. Ez jelenleg a legmagasabb szerb állami kitüntetés, nagyon gyorsan hozzá kell tennem azt, hogy én semmiféle tulajdonjogot ezzel kapcsolatban nem érzek, mondtam a zsinaton, hogy lélekben mindenkinek, az egyház tagjainak mellére tűzném, tehát lélekben megosztom. De azt is mondhatnám, hogy egész itteni magyarság irányában való jóindulat és elismerés ez. Ez az érzés fog el, ahányszor kérdeznek róla, ahányszor rá gondolok. Nem én kaptam, hanem egy egyház, felekezet, egy nemzeti kisebbség ebben az országban.

Kik részesültek még ebben a kitüntetésben?

Dr. Csete Szemesi István (Fotó: Ótos András)

Dr. Csete Szemesi István (Fotó: Ótos András)

– A zsidó, a római katolikus, a muzulmán és a pravoszláv egyház egy-egy tagja állt egymás mellett, és éppen arról van szó, hogy nemcsak az egymás elviselésének, hanem az egymás türelemben és szeretetben való elismerésének az útján jártunk. Mellettem állt Aca Singer úr, kitűnően beszél magyarul, mint az izraelita hitközségnek a tiszteletbeli elnöke, nagyon fájdalmas életútja volt, a család hatvan tagját az auschwitzi haláltáborban pusztították el, és ő ennek ellenére tud velünk, felebarátaival békességben, türelmességben élni, ehhez olyan óriási lelki erő szükséges, amit az Úristen ad.

Az idős Hamdija Jusufspahić nem jelenhetett meg az ünnepségen, mert már nagyon elgyengült, a fia volt jelen, de a köztársasági elnök úr elvitte a lakására a kitüntetést. Az elmúlt két évtizedben nagy barátságossággal köszöntött ő is.

A római katolikus egyházat Jakob Pfeifer hódsági plébános úr képviselte, közvetlenség, a teljes testvéri kapcsolatokat építő türelmesség jellemző a vele való kapcsolatra is. Ott volt Jovan Radosavljević, a szerb pravoszláv egyház archimandritája, az országbeli legnagyobb egyház tudós tagja, aki könyveket, értekezéseket írt, aki a pravoszláv teológiának is egyik vezető egyénisége, de az ő leírt soraiban is a türelem, a más istenhívó felekezet tagjainak az elfogadása jelenül meg.

A vallás összeköt bennünket – hangsúlyozta az államelnök köszöntő beszédében. A vallások közötti együttműködésért és a vallási toleranciáért való személyes hozzájárulásuk elismeréseként, az egyházak és a felekezetek közötti testvéri kapcsolatok fejlesztése okán kapták az elismerést. Ön hogyan éli, élte meg az ökumenét?

– Édesapám, dr. Csete K. István volt a példaképem egész kicsi gyermekkoromtól, mert ő naponta fogadta házában a Pacséron jelen levő felekezet papjait, Kovács plébános úr egy jellegzetes alakja volt a falunak, vagy pop Ljubomir, pop Zarko és még sorolhatnám a pravoszláv lelkészeket, sőt édesapám egyik legjobb barátja egy izraelita zsidó kereskedő volt, Vajda Aladár, és sajnos elhurcolták őt is feleségével együtt. Emlékszem, édesapám éppen kilépett a paplakból a térre, és két szuronyos csendőr kísérte, próbált ugyan közbelépni, de megtiltották neki, és másnap durván kioktatták a csendőrőrsön. Azután vasárnap a templomban Eszter könyvét olvasta fel, ami azt tartalmazza, hogy a zsidó népet ki akarták irtani, és akkor Eszter királyné lett, és Isten nem engedte meg, hogy az ő ószövetségi népét elpusztítsák. Ezt olvasta fel minden prédikáció nélkül, és az akkori jegyző bement hozzá, és megkérdezte tőle, hogy mert ilyet tenni, hogy védi a zsidókat. Ő azt válaszolta, hogy arra esküdött fel, hogy a Bibliát olvasni fogja mindig, és ami a Bibliában van, abban hisz, hogy Isten véd minden népet. Ez egy szívemre helyezett üzenete volt édesapámnak. Kovács plébános urat pedig becsukták 1944 őszén a pacséri községháza pincéjébe valami neki tulajdonított kijelentés miatt, ott volt hetekig, és az édesapám naponta igyekezett közbejárni érte. De közbenjárt Rozrejanko Vladimir lelkész védelmében is, aki 1945-ben összegyűjtötte a pravoszláv ifjúságot bibliaórára. Ezt rettenetes bűnnek tartotta az OZNA. Emlékszem, a pacséri völgyben játszottunk a patak partján, és jött egy motorbicikli egyenruhásokkal, az oldalkocsiban ült a lelkész, vitték Topolyára. Apám elment Topolyára, igyekezett közbenjárni az érdekében, de „csak gyere még egyszer, majd mellé zárunk.” Letegezték, megfenyegették.

Az édesapám tehát az ökumenét gyakorolta még a régi Jugoszláviában, de Ágoston Sándor püspök úr is, aki 1920-ban önállóvá tette az egyházunkat. A református lelkipásztor profilja olyan, hogy csakis a szentírásból táplálkozik, tiszteli felebarátját, bármilyen vallású, nemzetiségű, nyelvű vagy bőrszínű, mert Isten egy vérből teremtette az egész emberiséget – ezt mondja Pál apostol.

Négyen voltunk testvérek, a szülői ház mellett a presbitérium, a gyülekezet is nevelt bennünket, az egyházhoz kétszáz gyerek tartozott, a KIÉ, az ifjúsági munka, erős hittanórák, édesanyám kántor is volt, orgonista és énekvezető, de az iskolában az örmény származású Kató tanító néni, Czabafy tanító néni, Dormán Erzsébet is nagy hatással voltak rám. Negyedik osztály után kerültem a szabadkai magyar vegyes gimnáziumba, azután a jogi egyetemre Zágrábba, és nagy ablaknyitás volt, hogy elvégeztem a skót és ír egyházban a teológiát az egész világból érkezett teológusokkal – 150 külföldi volt, a másik 150 pedig ír és skót –, akikkel évtizedekig leveleztem, úgyhogy a világ közösségében éreztem magam.

Hazatérése után hol szolgált?

– Két évig voltam Pacséron, utána megnősültem, Isten egy igazi pacséri lányt adott az én oldalamra, Szemesi Évát, akit az ifjúsági bibliakörben ismertem meg jobban, amikor visszakerültem Angliából. Harcostársam ő, aki csodálatos háttér volt a szolgálataimban, Maradékon is, tehát Bácska után Szerémség, és utána 27 évig Bánátban, Torontálvásárhelyen éltünk, ahol a római katolikus egyházzal és a pravoszláv egyházzal egy csodálatos kapcsolatunk volt. A környező települések Crepaja, Cserépalja pravoszláv, a másik szomszéd falu, Antalfalva (Kovacica) szlovák, a harmadik pedig Uzdin, tiszta román falu, mint az összetett kéz, tartottunk közös imaórákat, egy kis Svájc volt, testvéri, ragaszkodó és segítő szeretet.

Püspökké avatása után is egyik fő szempont az ökumené ápolása volt szolgálatában, mint a beszélgetés elején említette, a most kitüntetett egyházi vezetőkkel is szoros kapcsolatokat ápolt.

– Nem tudom, hogy Európában volt-e hasonló ország, hogy, annak ellenére, hogy egy szomorú polgárháborún estünk át, az országban szoros kapcsolata van a felekezeteknek, képviselőik megjelentek a kitüntetés átadásakor szervezett ünnepségen is. Létezik egy országos tanács az iskolai hitoktatással kapcsolatban. Tudjuk, 2002 óta iskolai hitoktatás van Szerbiában, és létezik egy minisztertanács, amelynek az egyházfők a tagjai, a pravoszláv egyházat Irineusz püspök képviseli, aki szépen beszél magyarul, ő is ott volt az érmek átadásakor. De nemcsak a hitoktatással kapcsolatban van ez az ökumenikus összefogás, hanem a vagyon-visszaszármaztatással kapcsolatban is. Egyik egyház sem élvez nagyobb százalékban való visszaszármaztatást, a pravoszláv egyház sem kapott vissza elvett javaiból húsz százaléknál többet.

Az elmúlt években egyházi vezetőink részesültek-e ilyen magas rangú állami kitüntetésben?

– Nem. A református egyház, Ágoston püspök úr idejében, 1931-ben kapott legutoljára ilyen magas kitüntetést. A mostani trónörökös – aki személyes ismerősöm – is Skóciában nevelkedett, az ottani katonai akadémián, és tudunk egymással skótul is beszélni. Az ő nagyapja, Sándor király adott ilyen magas kitüntetést Ágoston püspöknek, ami berámázva megtalálható a bácsfeketehegyi püspöki hivatalban, és most ez az új elismerő oklevél is mellé kerülhet.

Hogy az örökösen kritizált Szerbia ilyen kitüntetésben részesítette az egyházak képviselőt, jelentheti-e azt, hogy gyökeres változás állt be az egyházak, a vallásgyakorlás megítélésében?

– A köztársasági elnök úr üdvözlő beszéde is kifejezte ezt, aki csak hisz Istenben, annak ebben az országban biztosítva van a szabad vallásgyakorlás, bármelyik keresztény egyházhoz, vallásfelekezethez tartozik, a hívek a szeretetben és az egységben legyenek valóban egyek. Ugyanezt mondja a Szentírás is, Istennek az egész emberiség a családja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”