Magyarország a minap elégedetlenségét fejezte ki, amiért Vajdaságban ismét heti rendszerességgel történnek interetnikai incidensek. Amelyek önmagukban is elítélendőek, azonban a jelenségnek különös megvilágítást ad, hogy annak éppen akkor vagyunk tanúi, amikor újabb és újabb lépések történnek a magyar–szerb történelmi megbékélés irányába. Németh Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára nyilatkozott a kérdés kapcsán lapunknak.
– Sajnálatosnak tartjuk ezeket az incidenseket, amelyek évek óta folyamatosan jelen vannak a magyar–szerb kapcsolatokban. A jelenlegi helyzetben különösen fontosnak tartjuk, hogy a szerb igazságszolgáltatás demonstrálni tudja a pártatlanságát. Ez azért is bírna nagy jelentőséggel, hogy egyértelművé tegye: nem mér kettős mércével a magyar és a szerb elkövetők, illetve áldozatok vonatkozásában. Most ugyanis más a helyzet. Magyarország és Szerbia között elkezdődött egy olyan történelmi szembesülési folyamat, amely rendkívül nagy jelentőséggel bír. Ennek a történelmi szembesülési folyamatnak a hitelességét döntő módon befolyásolja, hogy sikerül-e a nemzetek közötti incidenseknek ennek a folyamatnak a keretei között elejét venni. Ugyanis a kettő az emberek gondolkodásában nagyon szorosan összekapcsolódik. Ha visszatekintünk az 1944 őszén történt eseményekre, ha azok kapcsán megtaláljuk az őszinte bocsánatkérés módját, ha feltárjuk a történelmet, ha létrejön a megfelelő emlékhely, s ha megtaláljuk a megemlékezés megfelelő módozatait – mindez csak akkor lehet hiteles, ha a temerini incidensekhez hasonló eseményekre nem kerül sor a jövőben. Ha pedig mégis történnek ilyen sajnálatos események, akkor a hatóságok nem tétovázhatnak, hanem a legnagyobb határozottsággal kell fellépniük és elejét venni a dolgoknak.
Az interetnikai incidensek veszélyeztethetik, lassíthatják a történelmi megbékélési folyamatot?
– A két kérdés nagyon szorosan összefügg. De inkább úgy fogalmaznék, hogy a kettő nagymértékben támogathatja egymást; a sikeres történelmi szembesülési folyamat hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek az incidensek megszűnjenek, s az atrocitásokkal szembeni hatékony fellépés demonstrálhatja, hogy mennyire őszinte és megalapozott a történelmi eseményekkel való szembesülési folyamat.
Áder János magyar államfő várhatóan áprilisban találkozik Tomislav Nikolić szerb elnökkel, s a tervek szerint e látogatás keretében hajtanának fejet az elnökök a II. világháborús áldozatok előtt. Ezt a találkozót veszélyeztetik-e a mostanság tapasztalható magyarverések?
– Ha sikerül az incidenseknek elejét venni, akkor az a két köztársasági elnök által megkezdett folyamatot nagyon nagy mértékben segítheti.
Magyarország és a Balassi Intézet éppen most ad otthont Brüsszelben a magyarországi szerb egyházi művészetet bemutató tárlatnak. Ez egy újabb gesztus Budapest részéről Szerbia irányába vagy csak egy folyamat szerves része?
– Az elmúlt években nagyon sok építőkocka alakítgatta a szerb–magyar kétoldalú együttműködést. Nagyon jó példa volt erre a közelmúltban, hogy hogyan tudtunk a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény kapcsán felmerült problémákra közösen megoldást találni. Jó példa az együttműködésre az, hogy fontos szerepet tudtunk játszani abban, hogy egy kritikus pillanatban európai uniós tagjelölti státuszt kapjon Szerbia. Vagy ha egy kicsit régebbre nézünk vissza, láthatjuk: Magyarország szerepet tudott vállalni abban, hogy megszűnjön a miloševići rendszer és a szegedi folyamat keretei között segítettünk abban, hogy elindulhasson a demokratikus átalakulás Szerbiában. Ennek az együttműködésnek a szerves része volt, hogy a kollektív jogokat is magába foglaló kétoldalú kisebbségvédelmi megállapodást tudtunk 2001–2002-ben kötni Szerbiával. A magyarországi szerb közösség helyzete arra figyelmeztet bennünket, hogy nem 2000-ben, nem 2011-ben és nem 1944-ben kezdődött el a történelem. A szentendrei Szerb Ortodox Egyházi Múzeum tárgyai arról tanúskodnak, hogy 300 évvel ezelőtt a törökök elől menekülő szerbeknek Magyarország menedéket adott. Menedéket nyújtott az embereknek, az ortodox egyháznak, a szerb nemzeti kultúrának. Ez a tény lehetővé tette azt is, hogy a most éppen Brüsszelben látható ikonokon nemcsak a keleti ortodoxia jegyei fedezhetők fel, hanem éppenséggel a barokk hatások is. Látható, hogy a szerb kultúrának van egy nyugatos része, s az is, hogy a Nyugat-Európához való tartozásnak a szerb kultúrában megvannak a nagyon fontos előképei. Mindez azok között az orientációs viták között, amelyekben mindmáig formálódik a szerb identitás, nagyon fontos viszonyítási pontokká teszi a szentendrei gyűjtemény egyes darabjait. Brüsszelben is bemutatjuk ezt a gyűjteményt, amely Magyarország számára is büszkeség, hiszen nemcsak a magyarországi szerbeké ez a kulturális örökség, hanem a magyar társadalomé is. A szentendrei Szerb Ortodox Egyházi Múzeum tárgyai a mi kulturális sokszínűségünk bizonyítékai is. Az EU a Lisszaboni Szerződésben a kulturális sokszínűséget kiemelkedő és védendő értékként azonosította. Mi ezen dolgozunk: védjük Magyarország kulturális sokszínűségét. Nem azért, hogy bárkitől bármit kérjünk érte cserébe, hanem azért, mert hisszük, hogy mindez a mi gazdagságunk, a mi értékünk. Ennek a szellemiségében alkottuk meg az 1990-es évek elején a kulturális autonómiáról szóló magyarországi kisebbségi jogi rendszert, ennek a szellemében működnek a helyi és országos kisebbségi önkormányzatok, s ennek a jegyében kapták vissza a magyarországi egyházak a vagyonukat több milliárd forint értékben. Ez a pénz tette lehetővé, hogy létrejöjjön és bővüljön a szentendrei Szerb Ortodox Egyházi Múzeuma. Az elmúlt időszakban a magyar alkotmány átalakítása, az új oktatási, az új nemzetiségi és az új választójogi is tükrözte ezt a meggyőződésünket. S bízunk benne, hogy minden ország, ahol magyarok élnek, kedvet kap ahhoz, hogy ezt a kulturális sokszínűséget a maga politikai életében, gyakorlatában meghonosítsa. Ettől ők is gazdagabbak lesznek.
