2024. május 8., szerda
KAJAK-KENU

Janić nem trükközik – Magyarországon folytatná pályafutását

Nišović a Magyar Szónak: Nataša szemszögéből nézve ez a legjobb döntés

Nem semmi, döbbenet, ilyen nincs – ezek voltak azok a szavak, amelyek a leggyakrabban elhangzottak a beszélgetőpartnereink szájából, amikor értesültek arról a hírről, hogy Nataša Dusev-Janić mégsem Szerbiában, hanem Magyarországon folytatná pályafutását. A versenyző szándékáról levélben tájékoztatta Baráth Etelét, az MKKSZ elnökét és az elnökséget.

A londoni olimpián K-2 500 méteren Kovács Katalinnal ezüst-, K-1 200 méteren bronzérmes Dusev-Janić Nataša szeptemberben jelentette be, hogy szülőhazájában, Szerbiában kívánja folytatni a pályafutását. Az MKKSZ azonban úgy döntött, hogy 150 ezer eurót kér versenyzői engedélyének kiadásához. A pénz nem érkezett meg időre, 2012. november 30-ra, az MKKSZ nem adta ki az engedélyt, és így az ICF is elutasította az országváltásra benyújtott kérelmet. A szabályok szerint Dusev-Janić Nataša csak két év kihagyás után versenyezhetett volna szerb színekben. A helyi sajtó korábban ugyanakkor arról cikkezett, hogy Szerbia villámgyors eljárással honosíthatja Andrian Dusevet, a sportoló bolgár férjét, és akkor Dusev-Janić – egy válás, majd új házasság után, a férje jogán – már idén is indulhatna a világversenyeken szerb színekben. Vaskuti István, az ICF első alelnöke ugyanakkor ezzel a lehetőséggel kapcsolatban azt mondta: ez sem változtatna a helyzeten.

Ábrahám Attila, az MKKSZ főtitkára januárban azt mondta: elképzelhető, hogy a kajakos a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul, de erre végül nem került sor. Akkor megjegyezte: a szerb és a magyar szövetség közötti viszony egyelőre korrekt, egy esetleges házassági trükközés azonban visszavonhatatlanul elmérgesítené azt.

A Szerbiai Kajak-kenu Szövetség főtitkárát sokkolta a hír: Dušan Milenković a Magyar Szó újságírójától értesült az esetről, s azt mondta, hogy Mirko Nišović, a KSS elnöke jelenleg az olimpiai bizottságban ülésezik, s 12 óra után elérhető lesz. A főtitkárnak igaza volt, pár perccel dél után az elnök a következőket mondta a Magyar Szónak:

Tiszteletben tartjuk Nataša döntését, mivel nem volt más kiút, ugyanis a háromszoros olimpiai bajnok nem akart két évet kihagyni. Március végén kellett volna, hogy a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség meghozza döntését, de nagy kérdés, hogy vajon ott helyet adtak-e volna a fellebbezésnek. Azon az elven, hogy jobb a megelőzés, mint utólag a gyógyítás, Nataša inkább indul magyar színekben, mintsem, hogy két évet kihagyjon – mondta Nišović, aki kiemelte, hogy nem minden úgy alakult Szerbiában, ahogyan a versenyző eltervezte, de fontos, hogy nem a pénz okozott gondot, hanem a papírok, vagyis a versenyzési engedély. – A szerb szövetség mindent megtett, hiszen jelenleg is a szerb válogatott tagjaként a szerb állam pénzén edzőtáborozik Portugáliában. Nataša és a szövetség között nincs harag, s az ő szemszögéből nézve az egészet, talán ez a döntés volt a legjobb.

Arra a kérdésre, hogy Benedek Dalma többször is kijelentette, hogy párosban Natašával kíván indulni, az elnök azt felelte:

Benedek biztosan marad a szerb válogatott tagja, s nincs nagy gond, mivel a szerbiai kajaksportban az utóbbi években több fiatal versenyző is bizonyította, hogy képes a jó eredményre. Nagy Antóniával, aki jelenleg Natašával készül Portugáliában is jó párost alkothatnak, de ott vannak a Moldovan-lányok is, s még egy erős négyest is össze lehet állítani. Persze jó lett volna, mondhatnám tökéletes lett volna, ha Nataša marad, de ez sajnos nem következett be.

Dusev-Janić még a Szerb Olimpiai Bizottság (OKS) kiemelt ösztöndíjasa, minden bizonnyal nem sokáig:

Az én feladatom, hogy a kialakult helyzetről értesítsem az Szerb Olimpiai Bizottságot, s a szövetségnek ebben az esetben nincs álláspontja, mivel nem mi, hanem az OKS listáján szerepel Nataša. Igaz, a mi ajánlásunkra került fel rá, de ezt a helyzetet gyorsan megoldjuk majd, olyan módon, ahogy Nataša szeretné.

Dusev-Janić Nataša a tervek szerint áprilisban jött volna haza a portugáliai edzőtáborából, azonban úgy tűnik, hogy a helyzet miatt erre előbb sor kerül. Az elnök szerint ez nemsokára bekövetkezik, s akkor egy közös megbeszélés után pont kerülhet az ügy végére. – A Szerb és a Magyar Kajak-kenu Szövetség viszonya továbbra is korrekt, nincsenek problémák. Az egyeztetés során sose nem hangzott el egy csúnya szó sem. Talán én voltam az, aki abban bízott, hogy az MKKSZ-nek kicsit több megértést tanúsít majd Nataša országváltásával szemben, mivel a szülőhazájába szeretett volna visszatérni. Sokat adott, sokat tett a magyar kajaksportért, s ezért gondoltam, hogy a szövetség valamivel liberálisabb lesz. Úgy tűnik, hogy az MKKSZ és Nataša közötti viszony nem stimmelt minden, s kiemelném, hogy nem ő volt az egyetlen kajakos, aki országváltásban gondolkozott. A mi sportminisztériumunk egyik programja szerint a sportszerűség a győzelem, s szerintem itt a fair-play az lehetett volna, ha őt elengedik, mivel megérdemelte. Nataša szerbiai fogadtatása szép volt, s ezt szerintem majd ő is elmondja – nyilatkozta Nišović.

Úgy érzem, Natasa mostani lépésével is nyilvánvalóvá vált, hogy nem akar trükközni – mondta az MTI-nek Ábrahám. Hozzátette: talán ennyi idő kellett neki, hogy lehiggadjon és rádöbbenjen, hogy Szerbiában ugyan könnyedén bekerülne a válogatottba, ám nem biztos, hogy éremesély lenne egy világversenyen, míg a magyar csapat – ahová nehéz bekerülni – minden tagja dobogóesélyes.

Vannak még nyitott kérdések: melyik klub fogadja őt, és mikor tudja lezárni ezt a sok érzelmet kiváltó ügyet, hogy tudja rendezni viszonyát a versenyzőtársaival – fogalmazott Ábrahám.

Storcz Botond szövetségi kapitány örül annak, hogy Dusev-Janić a magyar válogatottban szeretne szerepelni, és nem a magyar válogatott ellen. – Ez örömteli lépés a részéről, örülök neki, hogy meggondolta magát. Most már beindultak az edzések, remélem, ő is maximálisan készül a szezonra – tette hozzá Storcz.

Baráth Etele az Indexnek a következőket fűzte hozzá. – Váratlan fordulat, ezt nyugodtan kijelenthetjük, és bár nem szeretnék egy mindentudó sportvezető szerepében tetszelegni, de számítottam erre. Kevéssel idősebb vagyok, mint Natasa, ezért nyugodtan mondhatom, tévedtem már párszor az életben. Hadd értsem meg ezúttal az ő tévedését. Nyilván nem véletlen az időzítés, hiszen az ügyét másodfokon a héten vagy a jövő héten tárgyalták volna. Amit leírt, hogy nem akart trükközni, méltányolandó. Aki ennyire szereti a férjét, könnyen elképzelhető, milyen hatással lett volna rá az erkölcsi cirkusz, hogy elválik, és hozzámegy másvalakihez, ismeretlenhez. Lehet, az edzőférj, Andrian Dusev nem érezte jól magát Szegeden, nem akart beilleszkedni, most viszont egy másik városban változás lehet. Nem zárom ki, hogy elmegy egy olyan edzőtáborba, amit a kapitány úr előírt. Áprilisig pedig már klubja is lehet, ami a válogatóhoz elengedhetetlen. Az erőviszonyok most átrajzolódhatnak, egyéniben, párosban egyaránt, de még a négyest is érintheti Natasa jelenléte. Nem hiszem, hogy ellenségesen fogadná bárki is őt, mert a lányokkal neki semmi baja sem volt, amikor elment. Talán könnyebb is a nőknek megérteni, ha valaki a szerelemtől átitatva hoz döntéseket.