A februárban végrehajtott atomrobbantása óta Észak-Korea folyamatosan fenyegetőzik. Hol az ősellenségnek tartott Egyesült Államokra akar lecsapni, hol a szomszédos Dél-Koreára. Washington és Szöul komolyan vette a fenyegetést. Önvédelemre és válaszcsapásra készülnek, bár sejtik, hogy ezúttal is csak a szokásos észak-koreai fenyegetőzésről lehet szó.
A távol-keleti fegyvercsörtetés zaja azonban mintha elnyomta volna egy európai politikus figyelmeztetését. Jean-Claude Juncker, Luxemburg miniszterelnöke riasztó jövőképet vázolt fel Európáról: a háború rémképét vetítette előre. A politikus nem a távol-keleti katonai konfliktustól, hanem attól tart, hogy Európában ismét olyan helyzet alakulhat ki, mint az I. világháború előtt.
Az Európában tapasztalható, pénzügyi-gazdasági, politikai és társadalmi válságot elemezve Juncker sok párhuzamot vél felfedezni 1913 és 2013 között. Sőt, meggyőződése, hogy a – nemzetközi hitel- és gazdasági válság okozta – jelenlegi súlyos gondok már vészjóslóan hasonlítanak az I. világháborúhoz vezető problémákhoz. A válság – a száz évvel ezelőtti állapotokhoz hasonlóan – szélsőséges és ellenséges indulatokat korbácsol sok országban. Az elégedetlenség, az életminőség romlása és a kilátástalanság érzete következtében pedig már oly mértékű nemzeti düh, gyűlölet és keserűség tört elő a tömegekből, amiről sokan azt gondolták, hogy már a múlté.
Aggodalmát és félelmeit a luxemburgi politikus a Der Spiegellel is megosztotta. A német hírmagazinban arra figyelmeztetett, hogy a háború kockázatát nem szabad lebecsülni Európában. Szerinte mindenki téved, aki azt hiszi, hogy a háború rossz szellemei már elköltöztek az ókontinensről. Juncker úgy véli: ezek a démonok még mindig itt vannak, és a boszniai, vagy a koszovói háborúban meg is mutatták magukat.
Olykor kellemes biztatást is kapnak. Főként a szélsőséges mozgalmaktól, amelyek a válság miatt több uniós országban rendkívüli módon megerősödtek. Olykor az EU-n kívülről is jön némi biztatás számukra. Legutóbb 2012 májusában kaptak egy kis külső „muníciót”, Nyikolaj Makarov orosz vezérkari főnöktől. Makarov akkor azzal fenyegetőzött, hogy seregei megelőző csapást mérnek a NATO kelet-európai rakétavédelmi létesítményeire, amelyeket Washington 2018-ig tervez kiépíteni Lengyelországban és Romániában.
Ezt az erődemonstrációt és katonai fenyegetést már sokan elfelejtették. Juncker a minap őket is figyelmeztette a „háború és béke örök kérdésére”, amely elválaszthatatlan Európától.
Nem kizárt, hogy riogatása a háborúval, vagy annak veszélyével más célt is szolgált. Talán azt, hogy ezekkel a sokkoló megjegyzéseivel, a háború víziójával, a pusztítás képeinek előrevetítésével csak az egyre nagyobb gondot okozó gazdasági és hitelválság megoldatlanságára akarta felhívni a figyelmet. Esetleg arra, hogy végső ideje lenne már, hogy az illetékesek összefogjanak és mielőbb nekilássanak a hatékony válságkezeléshez, mert az eddigi erőfeszítések nem voltak elegendőek, sem eredményesek. Inkább összevissza kapkodásra hasonlítottak.
Almut Möller, a német Külkapcsolatok Tanácsának EU elemzője már korábban javasolta, hogy a tapasztalt és széles körben is tekintélyt élvező uniós politikusok akár a háború rémképével is próbálják felrázni a közösséget, tudatosítani a gazdasági válság veszélyeit és a démonok falra festésével sürgetik a válság mielőbbi megfékezését. Alighanem Juncker az elsők között csatlakozott Möller felhívásához, de az is lehet, hogy valóban rengeteg sötét felhőt lát Európa egén, és ennek veszélyeit, esetleges végzetes következményeit vázolta fel.
Egy dolog szinte biztos: ha háború lesz, fegyver is lesz hozzá bőven. A fegyvergyártás és -eladás ugyanis a globális válság ellenére virágzik. A legális fegyverüzlet tavaly soha nem látott sikereket könyvelhetett el, de így volt ez az utóbbi (válságos) esztendőkben is.
A terület legrangosabb nemzetközi szakmai elemzője, a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) a minap alapos tanulmánnyal támasztotta alá ezt az állítást. A SIPRI bebizonyította: 2008 és 2012 decembere között csaknem 17 százalékkal nőtt a hagyományos fegyverek exportja a globális válságot megelőző 2003–2007-es időszakhoz képest.
Az elemzés egyéb meglepetéssel is szolgál. Eszerint Kína feltornázta magát a fegyverexportőrök ötödik helyére, letaszítva onnan és maga mögé utasítva Nagy-Britanniát, amely 1950 óta őrizte azt a „hadállását”.
2008 és 2012 vége között a kínai fegyverexport 162 százalékkal szárnyalta túl az előző ötéves időszak eladásait. A szédületes ütemnek köszönhetően a nemzetközi fegyverkereskedelméből kihasított részesedése így már eléri az 5 százalékot, a korábbi 2 százalék helyett.
Eközben Peking egyre több fegyvert is vásárol, az importáló országok között is előkelő helyet biztosított magának.
Kína a hadsereg korszerűsítésére készül, s ezért költ egyre többet fegyverekre. Peking tavaly még „csak” 100–110 milliárd dollárt adott ki hadseregfejlesztésre, de 2015-ben már kétszer ennyit tervez elkölteni erre a célra.
A világ vezető fegyverexportőreinek listáján az első hely továbbra is az Egyesült Államoké. Az utóbbi öt évben az USA részesedése a globális fegyverpiacon 30 százalék volt. Az amerikai kongresszus büszkén állapította meg: a fegyverkereskedelemben az USA minden idők legjobb évét zárta a 2012. szeptember 30-án véget ért (tavalyi) pénzügyi évében. A világpiacon eladott fegyvereinek értéke (egy év alatt) elérte a 66,3 milliárd dollárt, ami minden idők legjobb eredménye.
Az Egyesült Államok nyomában szorosan ott lohol a régi vetélytárs, Oroszország is, amelynek 26 százalékos a világpiaci részesedése a fegyvereladásokban. Vlagyimir Putyin orosz elnök már korábban elégedetten nyugtázta: hazája kiváló eredményeket ér el a nemzetközi fegyverpiacon. Moszkva tavaly is rekordmennyiségű és értékű hadiipari terméket adott el külföldre. Az orosz fegyverexport értéke 2012-ben mintegy 14 milliárd dollárra nőtt; 2011-ben ez az összeg még „csak” 13,2 milliárd dollár volt.
Kínához hasonlóan Oroszország is hatalmas összeget készül költeni hadseregére a következő években. Moszkva azonban alighanem csak kevés fegyvert és katonai felszerelést vásárol külföldről. Inkább saját gyártókapacitásaira fog hagyatkozni.
A Kreml közel 600 (más források szerint 700) milliárd dollárt akar költeni fegyverekre 2020-ig. A temérdek pénzből az állam hatszáz új harci gépet, ezer helikoptert és 2300 páncélozott harci járművet (benne 1500 harckocsit) is vásárolna. A haditengerészet a hatalmas összegből mintegy 120 milliárd dollárra számíthat. A pénzből legalább száz harceszközt terveznek megépíteni, illetve csatarendbe állítani.
A lista harmadik tagja, a 7 százalékos részesedéssel büszkélkedő Németország és az utána következő Franciaország, a maga 6 százalék piaci szeletével, kispályásnak számít az USA és Oroszország viszonylatában. Annál érdekesebb viszont az a tény, hogy a német fegyverek legnagyobb vásárlója az elmúlt években – az államcsődtől fenyegetett és külföldi hitelekből tengődő – Görögország és Ciprus volt. Igaz, a válság miatt Görögország 2008 óta alaposan, csaknem 61 százalékkal visszafogta fegyverimportját.
Az európai piac egyébként sem ígéretes, recesszió sújtja. A válság miatt az EU fegyverimportja 20 százalékot zuhant 2008 óta. A pénztelenség és az állami spórolás következményeként Hollandia és Olaszország is a megrendeltnél kevesebb amerikai vadászgépet vásárol. Bulgária, Románia és az unióhoz idén nyáron csatlakozó Horvátország pedig lemondott az új harci gépek vásárlásáról, inkább használt vadászrepülőket vesznek. A súlyos válságba sodródott Portugália és Spanyolország közben arra készül, hogy eladja új harci repülőgépeit, mivel képtelen fedezni fenntartásukat.
A megannyi probléma miatt Európa (egyelőre) nem érdekli különösebben a fegyverexportőröket, akik elsősorban a világ más részeiben próbálnak üzletelni. Egyik fontos célpontjuk Ázsia és Óceánia térsége, amely az utóbbi öt évben a világkereskedelemben legálisan értékesített fegyverek 47 százalékát vásárolta fel.
A fegyverimportőr országok között – 2008-tól 2012-ig – ebben a régióban Indiáé, Kínáé és Pakisztáné volt a főszerep, bár Dél-Korea és Szingapúr is az élbolyban foglalt helyet. Az igazán zsíros üzleteket mégis a világ legszegényebb kontinensének számító Afrikában lehetett kötni. Észak-Afrika országai például csaknem 350 százalékkal növelték fegyverimportjukat az elmúlt öt évben a korábbi azonos időszakhoz képest. Az exportőrök a legjobb vásárlók között tartják számon Algériát és Marokkót.
