Pénteken délelőtt 9 órai kezdettel a szabadkai városháza dísztermében rendezik meg a Város a kultúra, a gazdaság és a politika mezsgyéjén című nemzetközi tanácskozást. Spanyolországi, szlovéniai, osztrák, romániai, magyarországi és hazai szakemberek tartanak előadást a szakmai összejövetelen, amelynek szervezője a magyarországi Teleki László Alapítvány, a társszervezők a szabadkai önkormányzat és a Mosolyogj Szabadkára! civil szervezet.
Szombaton 10 és 16 óra között a Lendületben a Gombkötő utca elnevezésű projektre várják az említett utca lakóit és a város polgárait. A szeminárium kísérőrendezvényeként ugyanis várostervezési ötletbörzére kerül sor a Petar Drapšin utcában. Bemutatják az egyedi hangulatú Gombkötő utca fejlesztésének és megőrzésének lehetséges megoldásaira született kreatív ötleteket és művészeti alkotásokat, amelyeket a látogatók, a helybéliek, a konferencia résztvevői és művészek az építészeti és építőmérnöki fakultás hallgatóival közösen terveznek és rajzolnak meg a helyszínen. Minden érdeklődőt várnak!
Vajdaság/Szabadka