Tizenkét éves fennállása folyamán évről évre mind változatosabb, színvonalasabb koncertekkel lépett közönsége elé a Berislav Skenderović kezdeményezésére létrehozott zenekar. A szimfonikus irodalom szokásos alkotásai mellett a 2012/2013-as idényben is több, vidékünkön először bemutatásra kerülő nagyszabású alkotás előadására vállalkozott az együttes, hogy csak az évadnyitó koncerten elhangzott Tavaszi áldozat c. Sztravinszkij-művet, vagy az Újvidéki Zenei Ünnepségek keretében megszólaltatott A Ring szavak nélkül c. kompozíciót említsük, amelyet Wagner Nibelung tetralógiájának zenéjéből állított össze a világhírű karmester, Lorin Maazel.
Vasárnapi koncertjükön a szimfonikusok ismét igényes zeneművet tűztek műsorukra, a huszadik század egyik jelentős szerzeményét, Paul Hindemith Mathis a festő c. szimfóniáját.
De vegyük sorjában. A hangverseny karmestere olaszországi vendég, Francesco di Mauro volt aki, mint dirigens, szervező és pedagógus figyelemre méltó sikereket ért el Európa-szerte, az Észak- és Dél Amerikai zenei központokban és Kanadában. Szólistaként a magyarországi hegedűművész, Zalai Antal működött közre.
Születésének kétszázadik évfordulója alkalmából ezúttal is megemlékeztek a szimfonikusok Wagnerről. Koncertjük első száma A Nürnbergi mesterdalnokok nyitánya volt. Alapjában véve korrekt módon játszották el, mégis úgy tűnik di Mauro amolyan bemelegítőnek szánta, és nem is igyekezett komolyabban hozzányúlni a partitúrához. Ha szabadabban fogalmaznánk, azt mondhatnánk, hogy „lezavarta” a műsorszámot, hogy eleget tegyen a konvencionális programszerkesztések megszokott követelményeinek.
Zalai Antal hegedűművész először lépett fel a Vajdasági Szimfonikus Zenekarral. Kiválóan tolmácsolta Dvořák opus 53-as, a-moll versenyművének magánszólamát. Zalait „napjaink egyik legragyogóbb tehetségű fiatal hegedűművészeként” mutatta be a műsorfüzet. Elolvashattuk róla, a többi között, hogy ötéves korában kezdett hegedűt tanulni Budapesten, hogy diplomáját a brüsszeli Királyi Konzervatóriumon szerezte Sebestyén Katalin tanítványaként s, hogy 1996-ban, tizenöt éves korában Bartók Béla I. hegedűversenyének előadásával hívta fel magára a zenei közvélemény figyelmét a budapesti Zeneakadémia nagytermében, a Yehudi Menuhin 80. születésnapjának tiszteletére rendezett hangversenyen. (Nem lényeges, de a félreértések elkerülése végett meg kell jegyeznünk, hogy a műsorfüzetben téves az állítás, miszerint David Ojsztrah is nagy elismeréssel nyilatkozott róla. Ojsztrah ugyanis hét évvel Zalai születése előtt hunyt el.) Dvořák hegedűversenye a romantikus koncertirodalom jelentős alkotása, amelyben a cseh népzene dallamvilága a magánszólam virtuóz csillogásával párosul. Zalai gyönyörű tónussal és őszinte átéléssel tolmácsolta a lírai dallamfüzéreket és káprázatos könnyedséggel peregtek ujjai alatt a számos futammal és kettős oktávsorozattal megtűzdelt bravúrok. A sűrűn hangszerelt partitúra következményeként a zenekar helyenként kissé eltakarta a hegedű szólamát, amely teljes szépségében valójában az áttetszőbb második tételben jutott kifejezésre.
Amikor a Wagner-nyitány előadásához fűztünk bíráló megjegyzést, tudatában voltunk annak, hogy a karmesterek zöme, a műsor központi számának minél jobb előadása érdekében, kevesebb időt szán a többi mű előkészítésére. Di Mauro karmester sem volt kivétel, ő is a program második részében megszólaltatott Hindemith alkotásra összpontosított. Ebben viszont mesteri módon jutatta érvényre a remekmű értékeit, s zenekarának képességei is itt nyilvánultak meg a legjobban. Az alkotás történetéhez tartozik, hogy Hindemith azonos című, hét képből álló saját operájának témáira építette a szimfónia zenéjét. Az opera, amelynek mondanivalója nem felelt meg a nácizmus ideológiájának Németországban csak a háború befejezése után került nyilvánosan bemutatásra, de a zenéjéből alkotott szimfóniát a híres német karmester, Wilhelm Furtwängler már 1934-ben sikeresen előadta Berlinben. A művet Mathias Grünewald 1512 és 1516 között alkotott, isenheimi triptichon néven ismert oltárképe ihlette. Az első tételben, az Angyalkoncertben német korál szólal meg, a másodikban a Sírbatételt gyászzene érzékelteti, a harmadik Szent Antal megkísértéséről szól. Ennek a tételnek a végén szólal meg a Dicsérd Sion a megváltót c. egyházi ének. Hindemith művészete minden jel szerint közelebb áll Di Mauro egyéniségéhez, mint a romantika zenéje. Határozott, magabiztos lendülettel vezette a zenekart, világosan domborította ki az egyes zenei gondolatokat és foglalta áttekinthető egységbe a teljes szimfóniát. Különösen szép volt a Sírbatétel zenei ábrázolásakor a zenekar mély benyomást keltő pianissimo játéka valamint a harmadik tétel végén tömör hangerővel felcsendülő monumentális dicshimnusz.
(Az írás Kilátó mellékletünkben jelent meg.)
