Dokumentumfilm készül az elmúlt húsz év legjobb európai női asztaliteniszezőjéről: a pályafutását a Zenta Asztaliteniszklubban kezdő Boros Tamara 2003-ban egyéniben bronzérmes volt a világbajnokságon, és hét évig folyamatosan a világranglista első tíz helyezettje között tartották számon, 2002-ben a második helyen állt. Boros szerint ő maga nem volt nagy tehetség, de keményen edzett, soha nem volt olyan időszak, amikor naponta nem lett volna meg a minimum öt óra tréningje, és ennek köszönhetően sokkal többet elért az asztaliteniszben, mint azt gondolta volna. Boros még nem edzhetett Kínában, mostanra a helyzet változott, de az ázsiaiak későn eszméltek, már annyival előrébb járnak, hogy Európa nem tud velük lépést tartani.
A világ egyik legjobb támadó játékosa, aki fonák és tenyeres oldalról is az erős pörgetéseiről vált ismerté, védőként kezdte, de Szekeres József után második edzője, Kubát Igor azonnal stílusváltásra „kényszerítette”. A legnagyobb sikereit horvát színekben elérő, 35 éves játékos-edzőt a hét elején nevelőegyesületében a klub trénerei fogadták, ahol a Magyar Szónak adott interjúja mellett az újoncok és a felnőtt országos csapatbajnoki címet nyert játékosok kérdéseire is válaszolt, s utána egy rögtönzött szervabemutatót tartott az érdeklődőknek.
A dokumentumfilmet, amelynek a megálmodója Neven Cegnar edző, aki 20 éve edzője Borosnak, december 19-én, a játékos 36. születésnapján mutatják majd be. Jura Ozmec és Ante Rožić neve a garancia arra, hogy egy kiváló, 50 perces filmet láthat majd a nagyközönség az év végén, ugyanis Rožić korábban a Cibona Kosárlabdaklubról és Dražen Petrovićról is készített hasonló jellegű filmet.
– Márciusban mondta el Cegnar a tervét, ami már két évvel ezelőtt megfogalmazódott benne, s azóta már lépéseket is tett. Őszinte leszek, s neki is megmondtam, nem vagyok elragadtatva az ötlettől, mert nem vagyok az a típus, aki szeret szerepelni. Azt mondtam neki, hogy nem vagyok olyan nagy valaki, hogy rólam film készüljön, de ő azt felelte, ez nemcsak az eredményeimről szól, hanem az emberről, aki egy kisvárosból indult, s több nehézséggel is meg kellett küzdenie az életben, s hogy milyen hozzáállás kellett a sikerekhez. A film célja az asztalitenisz népszerűsítése is, mert például Zágrábban is egyre kevesebben választják ezt a sportot – mondta Boros a Magyar Szónak, s hozzátette, hogy három helyszín meghatározó életében: Zenta, Budapest és Zágráb. A Tisza-parti kisvárosból Kubát Igor edzőt emelte ki, akivel a háború idején együtt mentek Svédországba, ahonnan ő a zágrábi Mladosthoz, majd a budapesti Statisztikához szerződött, onnan pedig ismét vissza Zágrábba. Kubáton kívül Sóti Andrea, a zentai barátnő játszott még jelentős szerepet, aki rábeszélte Borost, hogy úszás helyett asztaliteniszezzen.
• Tavaly szeptember óta a schwechati Werner Schlager Akadémia edzője, de emellett a Mladost színeiben is asztalhoz állt a horvát bajnokságban, ahol másodikak lettek.
– A szerződésem szerint az első évben, szeptembertől júniusig 100 napot kell az akadémián töltenem, a másodikban 150-et. Nagyon tetszik a fiatalokkal való foglalkozás, de még sokat kell tanulnom. Szerencsére olyan kiváló trénerektől leshetem el a dolgokat, mint Richard Prause, Dirk Wagner, Mathias Habesohn, Dmitrij Levenko, vagy a korábbi játékos, Aja Umemura. A Mladostnak aláírtam még egy évet, de eldöntöttem, ez lesz az utolsó, utána nem fogok játszani.
• Ahhoz, hogy valakiből játékos legyen, mi a fontosabb, a tehetség vagy munka?
– Tíz százalék a tehetség, kilencven százalék az edzés. Én sem voltam nagy tehetség, ha valaki meglátott, nem mondta rögtön, hogy milyen jó keze vagy labdaérzéke van. Munka nélkül senki nem tud sikeres lenni. Én a kemény edzéseknek köszönhetően sokkal többet elértem az asztaliteniszben, mint azt gondoltam volna.
• Kubát Igor keze alatt az asztalitenisz mellett rendet és fegyelmet is tanult. A Bátorfi Csillától ellesett szervát addig kellett gyakorolnia, míg az tökéletes nem lett.
– Igor letett három törött labdát az asztal jobb és bal sarkára, valamint a közepére. Amíg azt le nem ütöttem az adogatással, nem mehettem sehová se.
• A szervaedzések reggel, iskola előtt voltak. Volt, hogy elkésett az első óráról?
– Többször is megesett. Amíg a labdák az asztalon díszelegtek, nem volt vége az edzésnek.
• Mit szóltak ehhez a tanárok?
– Igortól kellene megkérdezni, ő intézte velük ezeket a dolgokat...
• Melyik volt a legsúlyosabb büntetés, amit kapott?
– Egyik nap Andrea barátnőmmel elkéstünk a tréningről. A többiek már játszottak, nekünk pedig az volt a büntetés, hogy amíg tartott a két órás edzés, körbe-körbe kellett futnunk a teremben. Egy óra után megállhattunk inni, majd következett a második óra. Azóta mindenhová előbb érkezek, mindig én várok a többiekre. Az is megesett, hogy büntetésből ötszázszor kellett leírni valamit. Mivel vagy edzésen vagy iskolában voltam, ezt csak az utóbbi helyen tudtam megcsinálni. Egyszer a tanár a 350. mondat után elvette a lapot, kezdhettem elölről az egészet.
• Külső segítség nélkül lehet valaki sikeres?
– Huszonkét évesen kezdett el velem sportpszichológus foglalkozni. Hat éven át rendszeresen találkoztunk, nagyon sokat segített. Horvátországban, ha valaki azt mondja, hogy sportpszichológussal dolgozik, még ma is sokan úgy tekintenek rá, mint akinek valami baja van, miközben a mai sportban egy ilyen segítség nélkül már elképzelhetetlen a jó eredmény elérése, minden komoly sportolónak kell, hogy legyen sportpszichológusa. A célokat apránként kell megvalósítani: amikor elkezdtem játszani, nem azt tűztem ki magam elé, hogy Európa-bajnok akarok lenni, hanem fokozatosan haladtam, mindig az elérhető távolságon belül levő sikerért küzdöttem.
• Játékos-pályafutása a végéhez közeledik: maradt-e Önben egy kis szálka, hogy a világranglistán nem sikerült elsőnek lennie?
– Ezen a téren nem, mert a második hely is óriási siker volt. Ami fáj, hogy sosem sikerült felnőtt Európa-bajnokságon egyéniben a dobogó legmagasabb fokára állnom, egyszer ezüst-, háromszor pedig bronzérmes voltam. A másik fájó pont a csapatverseny: 2003-ban és 2005-ben másodikak, 2000-ben, 2008-ban és 2009-ben pedig harmadikak lettünk.
• 1975 óta világbajnokságon női egyéniben az európaiak közül csak a román Badescu és Ön nyert érmet. Lát arra esélyt, hogy valaki a közeljövőben megismétli ezt a bravúrt?
– Nagyon örülnék, ha ezt valaki megismételné, de úgy érzem, akkora lett a különbség a kínaiak és az európaiak között, hogy erre nem sok esély van. Az ázsiaiak, különösen a kínaiak, egészen máshogy viszonyulnak az egész sportághoz: nekik a pingpong egy tudomány, s legalább egy lépéssel a többiek előtt járnak. Az utóbbi pár évben Kína is eszmélt, hogy akkora lett a fölényük, hogy nekik is gond lett eladni a sportágat, mivel sosem történt meglepetés. A 2000-es évek elején nekem megtiltották, hogy egy napot is Kínában töltsek, így egész pályafutásom alatt egyetlen egy kínai edzőtáborban nem voltam. Ma már mennek oda az európaiak, de akkora a lemaradás, hogy ez sem segít. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jelezte, ha valami nem változik, s csak kínaiak nyernek érmet az ötkarikás játékokon, az asztalitenisz nem lesz az olimpiai programban. Londonban így csak két kínai indulhatott, ezért lehetett a német színekben versenyző Ovtcharov bronzérmes... Beszélgettem kínai játékosokkal, akik elmondták, hogy ők úgy készülnek egy világversenyre, hogy feltérképezik, mely játékosok jelentenek veszélyt számukra. Elkészül a tízes ranglista, s mivel nagyon sokan vannak, az egyiknek azt mondják, hat hónapon át most te Boros Tamara, te Steff, te Póta leszel. Megnézik a meccseinket, s fél éven keresztül akár mindennap játszhatnak „ellenünk”.
• Szokott-e úgy elaludni, hogy arra gondol, talán másnap betéved a terembe egy olyan fanatizmussal megáldott fiatal, mint amilyen Ön volt?
– Mikor a Mladostban azt mondom a lányoknak, hogy nem elég ez az edzés, akkor azt a választ kapom, hogy ne várd el, hogy olyanok legyünk, mint te. De én ezt nem is várom, én csak azt szeretném, ha mindenki kiadná magából a maximumot. Nem az a fontos, hogy valaki jó eredményt érjen el, hogy első legyen: tőlem lehet ötszázadik is, ha tudom, hogy ő a legjobbat nyújtotta, akkor senkinek nem lehet egy szava se. Jelenleg nekem az a fontos, hogy ne azt érezzem, hogy én, mint edző szeretnék többet elérni, mint a játékosom.
AMIRE A LEGBÜSZKÉBB
• Gazdag pályafutása alatt 23 érmet szerzett a nagy tornákon. Melyik eredményére a legbüszkébb?
– Kettőt emelnék ki: a 2003-as vb-n elért harmadik helyemet, hiszen 1993 óta európaiként csak nekem sikerült egyéni érmet szereznem világbajnokságon. A másik pedig egy 2002-es német nemzetközi bajnokság, ahol úgy lettem első, hogy a főtáblán mind a hat mérkőzésemet 4:0-ra nyertem meg, s három kínai játékost győztem le az aranyéremig vezető úton. Azt hiszem, hogy ezt jó ideig senki nem tudja majd megismételni.
