2024. május 7., kedd

Vajdasági lakodalom, Macbeth, Cupido...

A szabadkai Népszínház Magyar Társulata a jövő évadban a budapesti Katona József Színházban is játszik

Négy bemutatója volt az elmúlt színházi évadban a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának. A repertoárban helyet kapott zenés előadás, elgondolkodtató, nehéz témájú produkció és sajátos humorú darab is. Elsőként a Tasnádi Péter rendezte Tapasztalt asszony című előadást láthattuk. Mezei Zoltán, a Magyar Társulat vezetője elmondta, jó találkozás volt ez a rendezővel, aki nagyon dicsérte a csapatot, hogy mennyire jól tudnak együttműködni. Ezt követte a zenés produkció, a Mágnás Miska, amelyet a közönség nagyon szeret, a szakmában viszont viharokat kavart.

– Megfeszített munka volt, sok külsőssel is együtt dolgoztunk. Ez egy időigényes műfaj, és mit kevés színpadi próbával állítottuk színpadra, főként a próbateremben próbálhattunk. Nagyon gyakran fordul elő, hogy amit a közönség kedvel, azt a szakma nem, és fordítva. Persze az a jó, ha ez a szakadék minél kisebb legyen. A színházcsináló nyilván azt szeretné, hogy ez is az, az is meglegyen, a közönség szeretete és a szakmai elismerés is. Ez azonban csak kivételes pillanatokban jön össze. A színházi művészet kiszámíthatatlan, nem egy egzakt tudomány, hogy a különböző összetevők pontos adagolásából kikeverhessünk egy bizonyos anyagot. A színházban nincs recept. A sztárrendező sem, a sztárszínész sem garancia arra, hogy létrejön a legjobb előadás, de ettől művészet ez, ez a megfoghatatlansága az varázsa – mondta a társulatvezető.

A harmadik bemutató A halál nem bicikli (hogy ellopják tőled) című előadás volt. Mint hallottuk, az előadás próbafolyamata kiegyensúlyozott, higgadt, nyugodt volt, az előadás is nagyon stabil és tiszta lett, nagy biztonsággal játsszák a színészek. Az előadás élet és halál kérdéseit feszegeti, nagyobb odafigyelést, mélyebb értelmezést igényel, nagyobb elmélyülést kíván, dolgoztatja a nézőt. Ezzel az előadással jártak a temesvári fesztiválon és a produkció jó szakmai kritikát is kapott. Mezei hangsúlyozta, tudatosan állítják úgy össze a repertoárt, hogy szórakoztató és elgondolkodtató előadások is helyet kapjanak benne.

– Én először mindig rendezőt választok, aztán a rendezőhöz rendelődik a darab. Már úgy kérem fel a rendezőt, hogy tudom, hogy körülbelül mi a zsánere. Tehát, ha például groteszk, ironikus előadást készítenénk, akkor abból a spektrumból kerül ki a rendező, aki ilyeneket szívesen rendez. Aztán a rendezővel közösen döntjük el, hogy mi legyen az darab – hallottuk beszélgetőtársunktól.

Az évad utolsó bemutatója az Übü király volt. Dömötör András rendezte, aki már nem először dolgozik a társulattal, jól ismeri a csapatot, ezért is mertek hozzányúlni ehhez a darabhoz.

– Az Übü király mindig nagy kockázat, nagy kihívás, mert laza szövetű anyag, bármit lehet belőle csinálni. Szinte örök aktualitás a téma, diktátorok mindig vannak, még ha nem is mindig ez a nevük. Dömötör András az előadást belehelyezte a játékok világába, minden illúzió, minden kreált, játékszerei vagyunk a nagyoknak... A csapat nagy munkát végzett, apró részletekből építkeztek. Az egymásra épülés az alapeleme az egész történetnek. A két főszereplőt kivéve a többiek több szerepet játszanak. Az előadásnak van egy sajátos humora, a nézőket nagyon megosztja. Sokaknak fenntartása van, viszont, aki szereti, az nagyon szereti. Számítottunk is rá, hogy megosztó előadás. A jövő évadban majd még jobban megmutatkozik, hogy a nézőink mennyire tudnak átlépni az előadás külcsínén, mert szerintem aki ezt megteszi, az élvezni tudja – mondta Mezei.

A jövő évadban is négy bemutatót terveznek. Először az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoznak, Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója rendezi. A téma van meg, a darab most készül, Máté Gábor és Brestyánszki Boros Rozália tollából fog megszületni, az alapját történelmi adatok szolgálják. Ez az előadás koprodukcióban készül a Katona József színházzal, tehát Szabadkán és Budapesten is lesz bemutató, párhuzamosan játsszák majd itt is, és ott is, és a színészgárda is a két színház csapatából áll össze. A második előadást Táborosi Margaréta rendezi Terék Anna szövegéből, a munkacíme Vajdasági lakodalom. Az általunk beszélt vajdasági nyelven íródik, nem kevés iróniával, tükröt mutat saját magunknak. Zenés produkció lesz, a zenei anyagot a tervek szerint a muskátli zene szolgáltatja. Azután egy igazi klasszikus érkezik: a Macbeth Hernyák György rendezésében és a darab korszerű feldolgozását láthatjuk majd. Az évadot Tasnádi rendezésében a Cupido című előadás zárja. Ez szatíra lesz, vígjáték. A cselekmény helyszíne egy swinger klub, de nem az erotika áll a középpontban, a nő-férfi kapcsolatra építve a mai társadalomról szól majd, sok humorral.

Nyáron pihen a társulat, de lesz egy vendégjátékuk még az Ördögkatlan Fesztiválon, ahol a Tapasztalt asszonyt játsszák kétszer.