Öt napra romkocsma-jelleget öltött a kishegyesi Király kocsma: mákfejfüzérekkel, virágos esernyőkkel, élénk színű csíkfüggönyökkel díszítették a teraszát, a majd’ másfél évszázados rekamiékat és fotelokat pedig a nagymamáktól elhozott pokrócokkal takarták le. Ezen a könnyen otthonossá vált új helyszínen folytak ugyanis a Dombosi történetek – remix irodalmi tábor programjai. A július 10-e és 14-e között negyedik alkalommal megtartott rendezvény a magyar irodalom legnagyobb vajdasági ünnepe, amelyen nemcsak szerzőket lehet „simogatni”, hanem különféle műhelymunkákban is részt lehet venni. A délelőttöket és a koradélutánokat ezek a körülbelül húsz-harminc érdeklődő által figyelemmel kísért foglalkozások töltötték ki. A Magyar Tanszék hallgatói ingyenesen látogathatták a pécsi egyetemen oktató és – nem mellesleg – Török tükör című regényével az Európai Unió Irodalmi Díját elnyerő Horváth Viktor formatörténeti szemináriumát, melyen a versszerkezetek eredetével és alakulásával ismerkedhettek meg a jelenlévők, akik közül néhányan olyan mértékben a téma hatása alá kerültek, hogy még az esti koncerteken is a verslábakat számlálták. A vizuáliskultúra-kutató Symposion-főszerkesztő, Sirbik Attila workshopján a hús került a középpontba: akik az ő kurzusát választották, boncolás-nézéssel kezdték, és horrorfejek készítésével folytatták a munkát. Később ezeket az újságpapírból, pingponglabdából és ragasztószalagból csinált, fekete festékkel befújt szobrokat lógatták le a veranda gerendáiról. Csobánka Zsuzsa csoportja drámapedagógiai módszerekkel – na meg nevetés-terápiával – közelítette meg a kortárs irodalom testreprezentációit, a szexualitás-, a betegség- és a halál-problematikát. A két utóbbi műhelyvezető helyébe szombaton Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője lépett, aki – a tábor visszatérő vendégeként – ezúttal is kritikaszemináriumot tartott, melyen a tőle megszokott szellemességgel és éleslátással beszélt az irodalom retorikájáról, a kánonokról, a kultuszokról és a marketingről.
A nyitónap délutánján a csapatépítésé volt a főszerep: kölcsönbiciklis Bajsa-hajszára indultak a fesztiválozók a saras és meredeken ívelő dűlőutakon. A Zako-kastély udvarára érkezve Gyantár Edit megnyitotta a szürreális természet-vízióktól ihletődő, főként fainstallációkat készítő Stefan Preradović kiállítását. Visszatérve Dombosra a szoba-DJ-k, hendriqz és john nylon zenéltek a hosszú kerékpártúrán megfáradt táborozóknak.
A másnap délutáni programsorozatot Sirbik Attila Győrffy Lászlóval folytatott beszélgetése nyitotta. A képzőművész – akiről legutóbb a szegedi REÖK-ben kiállított, Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben című installációja miatt kialakult, inkább politikai, mint művészeti alapú botrány kapcsán lehetett hallani – az Ördög a DNS-ben című, tavalyi székesfehérvári retrospektív tárlatának anyagából összeállított albumot mutatta be vetítés keretében. Ezután Fehér Dorottya faggatta a József Attila Kört képviselő, Glaukóma című, azóta Makói Medáliák Díjjal jutalmazott verseskötetével tavaly debütált Áfra Jánost és a kolozsvári Kétvízköz városrészt a könyve címéül választó, filmrendezéssel is foglalkozó Szőcs Petrát. Berényi Emőke a munkásságát jellemző, általános poétikai jelenségekről és Moll című, általa az eddigi legkeményebbnek ítélt könyvéről kérdezte a Szomory-rapperként feltűnő Térey Jánost. A költő szerint igazi hangját második, A természetes arrogancia című kötetére találta meg. Ebből a természetes arroganciából kapott ízelítőt a közönség is. A Szépírók Társaságának egykori elnöke, Csaplár Vilmos sem adott túl sok fogódzót Könyvhétre megjelent, Edd meg a barátodat! című regényének értelmezéséhez, sőt Csobánka Zsuzsa kérdéseire válaszolva kikötötte: nem az a fontos, amiről ír, hanem ahogyan ír. A kimerítő beszélgetések után igazi felüdülés volt a Lábos Electric Orchestra által izzított afterparti.
Péntekre már csak a kvázi-színpadként funkcionáló díványon volt nyoma az előző esti fáradtságnak: Bencsik Orsolya próbálta szóra bírni a szerepelni felvállaltan utáló és az önreklámozás minden formáját elutasító, a marketinggel most barátkozó Bicskei Gabriellát a Puha kert című prózakötetéről, melyben állandóan hely- és idő-határmódosításokkal operál. „A legfőbb vágyam, hogy ne legyek sehol se” – a térképbújással utazgató, nagyanyja kertjében pihenő gyerek kívánsága teljesül ezzel a könyvvel. Az „új érzékenység” felébresztőjének nevezett Csobánka Zsuzsát Gyantár Edit kérdezte nemrégiben kiadott Majdnem Auschwitz című túlélő-regénye kapcsán a nő és férfi közötti kapcsolatról, amely akár olyan fájdalmasak is lehet, mint egy belső haláltábor. A tábor legörömtelibb eseménye kétségkívül a hetvenes évek végén Svédországba költözött, s azóta errefelé ritka vendégnek számító Domonkos István érkezése volt, akit a Domonkos-lírából doktoráló Orcsik Roland kérdezett arról, milyen vers az, amely széknek is jó. A meghatott közönség a József Attila Kör bemutatkozására ocsúdott fel: a Tangram című kötetéért tavaly JAKkendő-díjban részesült Szil Ágnest a friss JAK-tag Sági Varga Kinga kérdezte, de Fenyvesi Orsolya A tükrök állatai és Farkas Arnold Levente A másik Júdás című könyveiről is szó esett. A szerzőket a sorozatszerkesztők, Sopotnik Zoltán és Orcsik Roland kérdezték. Schein Gáborral Faragó Kornélia beszélgetett például a húszas években Jánoshalmára költözött szabadkai nagyszüleiről, akiknek emlékei sajátos atlantiszi világba csalogatták, az írottság és a mondottság közötti különbségekről és a jó irodalomtörténeti könyvek megírásának lehetetlenségéről. Este megtudathattuk, hogyan lehet az irodalom szexi: Bach Máté Vagány históriák című fotósorozatát vetítették ki (többek között olyan vajdasági vagányok képeivel is, mint Terék Anna, Fenyvesi Ottó, Böndör Pál vagy Beszédes István), melyhez Fekete Réka Thália olvasta fel a költők saját válogatású szövegeit. Ezután a Sin Seekas pörgette fel a hangulatot, majd a Secret Man következett.
Szombaton elsőként az 1958-ban alapított szlovákiai magyar folyóirat, a nemrégiben megújult Irodalmi Szemle mutatkozott be: a főszerkesztő Szalay Zoltán, a grafikai szerkesztő Gyenes Gábor, valamint a lapba rendszeresen publikáló Csanda Máté mesélt a lap hagyományaihoz való viszonyukról, a társművészetekhez fűződő viszonyukról és a Híd Körrel való együttműködésükről. Ezután a Fiatal Írók Szövetségének két kiadványáról, Pál Dániel Levente Hogy éltünk, nem hiába és Korpa Tamás Egy híd térfogatáról című verseskötetéről folyt a beszélgetés. Szó esett többek között egy hetyke szerző pózairól, az alanyi költő a formai mesterfogások tökéletesítőjével való szemben állásáról, valamint az „ahumán realitásban” megképződő nyelvről. Az EX Symposion EX-YU-számát Mesés Péter, Szegő János, Pályi Márk, Pató Attila, Szerbhorváth György és Bencsik Orsolya ismertette: a veszprémi lap legújabb tematikus száma egy különleges Jugoszlávia-lexikon. Balázs Attila hívta fel rá a figyelmüket, hogy a Dubravka Ugrešić által szerkesztett Leksikon YU mitologije egyetlen vajdasági vonatkozású szócikke Szeles Mónikáról szól, ezt az űrt szerették volna kitölteni 1000 leütéses szövegek összeválogatásával. Cserna-Szabó Andrást Barlog Károly faggatta a Szíved helyén épül már a Halálcsillag kapcsán a westernhez fűződő viszonyáról, a trash irodalomhoz való vonzódásáról, na meg a Hévíz című, Szálinger Balázzsal elindított periodikáról. A beszélgetés szó szerint kiverte a biztosítékot, a lecsókirály hírében álló író pedig másnaposság-megelőzendő káposztás oldalast főzött a táborozóknak. Az est legfontosabb eseménye Patócs László a fellépést igen ritkán vállaló Grendel Lajossal folytatott beszélgetése volt. A pozsonyi kulturális életben központi szerepet betöltő író egyszemélyes irodalomtörténeti könyve kapcsán elmondta: az egyetemes, magyarországi és határon túli irodalmakat is magába foglaló magyar irodalomban hisz. Ezután nyitotta meg Oláh Gergely Máté fotókiállítását Czinki Ferenc: a városi képsorozat különös kontrasztban volt a szalmabálákkal, amelyekre a darabjait helyezték és a mögöttük álló asztalosműhely téglaépületével. A KafkaBeat Szelektor swing-beat-balkáni éjszakai kocsmazenéjének DJ-szettje remekül illett a helyszínhez.
Vasárnapra még a két kocsmaőrző eb, a „traumás” Lidike és a barátságos Bors is kifáradt, pedig hátra volt a fő attrakció: a Híd Fiatal alkotók számának bemutatója, melyet a szerkesztő, Patócs László bonyolított le, hangsúlyozva, hogy a harminc szerző között csaknem egyforma arányban kaptak helyet szépírók, fordítók és kritikusok, sőt még egy néprajzi tanulmány is bekerült a válogatásba. Ezután Losoncz Alpár telepedett a kanapéra Szerbhorváth György és Kocsis Árpád társaságában: a nemrég 55. születésnapját ünneplő filozófust többek között a temerini fiúk esetéről kérdezték, de szóba került a vajdaságiság mibenléte is a multi- és az interkulturalizmus fogalmai mentén. A tábor ugyanúgy zárult, ahogyan a Téli Dombosolás: Barlog Károly ezúttal a hivatalos program részeként tartott Cseh Tamás-emlékkoncertet „Sose felejtem azt a csinos zakót” címmel. Hát mi sem felejtjük az idei Remixet.
Domonkos István nem felolvasni érkezett, hanem beszélgetni, nem irodalomról, hanem életről. Búcsúzni jött, elköszönni a barátoktól, körülnézni a tájon, üdvözölni a fiatalokat. Kicsit feszengett, amikor a közönség elé ültették, mondta is, nem ezért tett kitérőt a családjával Rovinjba menet, hanem hogy találkozzon végre a rég nem látott nemzedéktársakkal. Aztán csak megindult a beszélgetés: volt benne nevetés is, sírás is, ahogy távol élő rokonok hazalátogatásakor szokott lenni. Arról mesélt, hogy csavargásai közepette az irodalomhoz csak pillanatokra kötődött. Figyelmeztette a jelenlevőket, hogy vigyázzanak, mennyi időt szentelnek az írásnak és az olvasásnak. Az olvasnivalót jól válogassák meg, az írást pedig igyekezzenek a lehető legrövidebbre fogni. Ha két perc alatt meg tudnak írni egy verset, írják meg, és ne foglalkozzanak vele tovább. Regényírásra pedig csak az vállalkozzon, aki le tud mondani minden másról. Hiszen a legfontosabb azért mégiscsak a fű, a fény és a tenger. Na meg a család: a feleség, a gyerekek és az unokák.
