Reggel esett. Most pára itatja a ritkás erdőket. Könnyű felhők járják a Piricske tetőt és odébb, keleten a Gyergyói havasokat is. Gazdag a kora őszi zöldek és szürkék, a hamvas erdőszínek palettája itt a keleti Kárpátok lábánál. Egészen más ez, mint nálunk. Nincs ólomsúlya még az időnek. Jó gombatermést hoz. Szüretelnek is a hozzáértők. Az utak mentén kínálják portékájukat erdélyi utazásunk során. Vargánya és más fajták vödörszám, nem értek hozzá, csak a fehér pöttyös „mesegombát”, a kevésbé mesés tulajdonságokkal rendelkező légyölő galócát ismerem, képről. Madarász kollégám, aki itt alkalmi gombásznak csapott fel, többek között ilyet is talált a fenyőerdőben. Szóval, reggel esett, de napsütésben reménykedve kocsikázunk.
Pityókaszedéshez sok kéz kell (Fotó: Gergely József)
Nehéz lesz verőfényes képriportot készíteni – mérgelődök, amíg a Gyergyószentmiklóstól (Gheorgheni)13, Szárhegytől (Lazarea), szálláshelyünktől 8 kilométerre, északnyugatra levő Ditró (Ditrau) felé kocsikázunk. Eddigi tudásom szerint, a leghidegebb Kárpát-medencei településbe tartunk. Itt, mint a Gyergyói-fennsíkon (Giurgeului) általában, fél évig van tél és hat hónapig hideg. Kissé viccesen, de a valóságot követve mondják ezt az itteniek. A mérések szerint a fagyos napok száma évente átlag 175. A legalacsonyabb hőmérsékletet 1929. február 11-én mérték, és –36,5 °C volt. Ma még nem tartunk ott. A Bucsin-tető (Bucin) alatt fekvő Alfalú (Joseni) úgy is hidegebb, tehát, a leghidegebb lakott terület Romániában és egyáltalán a Kárpát-medencében. Hagyjuk a fázós témát, a centenáriumát ünneplő ditrói, katolikus templomot szeretnénk látni, fényképezni, leírni. Amúgy, napfényben (ezt hiányolom most), a Jézus Szent Szíve templom, mint egy világító torony fehérlik és mutatja az utat kíváncsiaknak és hazatérőknek egyaránt. Most enyhe szürkébe mártva a templom, a középületek és az emberek is. Ők tudják, amit mi nem, azt, hogy később felszáll a pára és kisüt a nap. Az élet megy tovább. A főleg földművelésből élő ditróiak most szedik a piyókát, vagyis a burgonyát, amit én krumplinak nevezek. Jól termett az idén, csak keveset fizetnek érte. Nálunk is így támogatják a parasztot. A helybelieknek egykor a földművelés és a Maros egyik mellékágán működő malmok hajtották a nagy hasznot valamint a határában fakadó borvízforrások, az akkor divatba jött fürdő, Borszék vizei.
A 100 éves ditrói Jézus Szent Szíve templom (Fotó: Gergely József)
Nem ünnepi szentmisére jöttünk, hanem az évforduló kapcsán olyan építményhez, amelynek kivitelezésére, száz esztendeje, egy internetes forrás szerint, Kladek István szabadkai építkezési vállalkozó kötött szerződést. Más, és (szomorúságomra) ezekből van több, internet honlap szerint Kladek nem szabadkai, hanem kassai volt. Mostmár mindegy, ennek eldöntésétől eltekintünk. Maradunk a valóságnál. Körbejárjuk Isten felújított házát. De miért Isten háza ez, amikor az ember keres benne örömet, vigasztalást. Isten meg, a tanítás szerint úgy is mindenhol jelen van. Tág ez a kérdéskör, nem ide való, csupán felmerült, amikor a szervezők által a centenáriumi ünnepségsorozat jeligéjéül választott, Szent Pál apostol gondolatát olvastam: – Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok. Nem tudom, a templomot építtető Takó János főesperes-plébános, hogyan vélekedne erről. Frissen állított mellszobra némán néz ránk, amíg a bejárathoz megyünk. A fiatornyokkal gazdagon megrakott két torony magasan emelkedik fölénk. Az jár az eszemben, hogy jó magasra állíthatta a gyergyói eget Ditró fölött 1913-ban a teremtő. Akkor még volt elég hely alatta égbeszökő terveknek. Akadt hely bőven a fennlevőnek is a leggazdagabb gyergyói, sőt székelyföldi faluban. Senki sem gondolt egy más világ eljövetelére. Az emberek java része gyarapodni, és haladni akart. Részben saját szekerén, részben a közösség útján, emberi és isteni törvények szerint. Magasnak érezte maga fölött az eget és elképzelhetetlennek a háborút, lövészárkokat, halált, impériumváltást és megtorpanást. Emelkedni akart. Aztán az ég lejebb ereszkedett, az új templom tornyáig ért, s ha nincs hite az ittenieknek akkor, talán be is szakasztja a templomnak tetejét. A románok, mesélte Bajna Gyuri szentmiklósi barátom, 1916-ban jöttek be a vidékre és sok középületen, életen rajta hagyták kézjegyüket. Az új templom mégis megúszta, mert ajtajára, egy derék roman tiszt annyit írt, hogy Ez szent, ne bántsátok! és Isten háza, mit maguknak emeltek a helybeliek, éppségben megúszta a “felszabadítók” bosszúját. Vajon Ambrus Bálint Lőrinc bakaként látta-e az új templomot, amikor Dél-Bánátból indulva idáig ért, sőt majdnem a bukovinai Fogadjistenig, ősei szülőfalújáig is eljutott? Nem tudom. Erről nem mesélt, arról viszont igen, hogy majdnem meglátogatta az Fogadjistenben élő, nagynénjét, de a front mozgása nem kedvezett szándékának. Így nem találkozhatott vele. Később, 1941-ben, az öt bukovinai székelytelep maradék lakosságát a vidékünkre telepítették. Ők három évre rá, a partizánok vendéglátása elől Tolna megyébe menekülnek és az elűzött svábok házaiba kényszerülnek. Többszöri számkivetetség önnön hazájukban.
De, térjünk vissza Ditróba, az ünnepségre felújított templomhoz.
Keleti Kárpátok (Fotó: Gergely József)
A 17. században épült régi, mára műemlékké lett Szent Katalin-templom, a múlt század fordulóján, nem is az Istennek, hanem az embernek vált szűkössé, ezért több évig tartó, gondos előkészületek után,1908-ban új templom építésébe kezdenek a ditróiak. Elismert tervezőket, műépítészeket és belsőépítészeket alkalmaznak, köztük Róth Miksát is, akinek műhelyéből a ma is épségben meglevő remek, színezet ablakok kerültek ki. A templomot, ünnepélyes körülmények között Erdély püspöke, Gróf Mailáth Gusztáv Károly szenteli fel 1913. július 13-án, Jézus Szent Szívének tiszteletére. A 75 méter toronymagasságú, 56 méter hosszú és 23 méter széles, 1000 ülő- és 2000 állóhellyel bíró kéttornyú templom, azóta Ditró büszkesége, Székelyföld messze földön híres temploma. Tanúja a viharos 20. századnak, világháborúknak, szenvedésnek, de oltalma a kapaszkodó léleknek is. A magasba emelkedő neogótikus stílusnak köszönhetően belülről nagyobb, a kívülről is impozáns templom. A háromhajós építmény, mint egy kétágú korona Ditró fején. Kissé nagy, de büszkén viseli a szebb időket is látott közösség. És, ha már koronáról beszéltem, említsem meg ékkövét is. A falú határában kékes színárnyalatú gránitkemény kőzet fordul elő, melyet a tudósok a községről ditroitnak neveztek el.
A nap még nem nagyon mutatkozott. Futtában megnéztük Ditrót, láttuk a szemet gyönyörködtető templomot és mentünk tovább. Ilyen az utazás, különösen, ha képriportba szorítjuk.
