2024. szeptember 11., szerda

Vádat emeltek Kasza József ellen

Vádat emelt Kasza József ellen az Agrobank-ügyben a belgrádi Különleges Bíróság. A gyanú szerint az Agrobank szabadkai fiókintézete volt igazgatójának köze lehet azokhoz a vitatott körülmények között, megfelelő garancia nélkül jóváhagyott hitelekhez, amelyeket Peđa Mališanović vállalatainak, az Azohemnek, a Mala Bosnának és a szabadkai Azotarának ítélt meg az Agrobank.

A vádirat két másik személy, az Agrobank szabadkai fiókintézetének volt igazgatóhelyettese, Zoran Malešević, valamint Peđa Mališanović ellen is szól. Az eljárás még 2012 novemberében indult. A vádolt személyek 2012. november 20-tól idén február 12-ig voltak vizsgálati fogságban, ezt követően pedig szabadlábon védekezhettek – írja az újvidéki Dnevnik című napilap.

Kasza József a Tanjug hírügynökségnek kijelentette: nem érzi magát bűnösnek az ellene felhozott vádak kapcsán. Szerinte a tényeket pontatlanul állapították meg. A vitás hiteleket és garanciákat az Agrobank központja hagyta jóvá, és nem ő személyesen – mondta. Jelezte, hogy a rendelkezésére álló minden jogi eszközzel védekezni fog.

Kasza József a Vajdasági Magyar Szövetség egykori elnökeként Szabadka polgármestere és a szerb kormány alelnöke volt. Indén júliusban a szabadkai Subotičke novine fő- és felelős szerkesztőjévé nevezték ki.