Lassan egy hete aktivisták kopogtatnak be Vajdaság-szerte a magyar lakossághoz, segítő szándékkal, hogy a magyarországi választői névjegyzékre a feliratkozás lehetőségét megkönnyítsék. A polgárok örömmel fogadják őket, egyértelműen igénylik a közvetlen típusú kommunikációt. Itt-ott disszonáns hangokat is hallani elvétve, akadnak olyanok, akik nemtetszésüket nyilvánítják. Az akciót a Vajdasági Magyar Szövetség kezdeményezte és szervezte, hogy miért, erről Pásztor István pártelnök nyilatkozott lapunknak:
– A nagy terepi akció most már egy hete tart, csupán egy-két nap választ el bennünket a befejezéstől. Hasonló megmozdulás ez, mind amit a VMSZ négy évvel ezelőtt szervezett, amikor a választói névjegyzékbe való feliratkozást próbáltuk elősegíteni. Magával a folyamattal kapcsolatosan az előzetes várakozások teljes mértékben beigazolódtak. Mi a VMSZ-ben rendelkezünk olyan emberállománnyal, infrastruktúrával, készséggel, elkötelezettséggel és eltökéltséggel, amelyik lehetővé teszi az ilyen nagyméretű munkának a felvállalását és véghezvitelét. Köszönetet mondanék nemcsak a helyi vezetőknek, hanem mindazoknak, akik aktivistaként vagy más egyéb módon egy pozitív közhangulatot teremtve, tájékoztatva az embereket, ennek a folyamatnak a sikeres lebonyolítását lehetővé tették.
Mekkora területet jártak be az aktivisták?
– Az akció lefedi az egész általunk lakott vajdasági térséget. A konkrét lebonyolításban több mint 700 ember vett részt. A tevékenységük pszichikailag és fizikailag egy igénybe vevő munka, rengeteg gyaloglással, beszélgetéssel, győzködéssel, terepjárással járt.
Úgy mérték fel, hogy erre a terepjáró akcióra szükség mutatkozott?
– Igen. Erre a fajta segítségre szükség volt. Azok az emberek akik – több tízezerről beszélek – megkapták a választási irodától a levelet, hogy feliratkozhatnak a magyarországi választási névjegyzékre, nekik több mint 90 százaléka, ha nem segítettünk volna, nem tudott volna megbirkózni a feladattal. Nem azért, mert képtelenek lettek volna rá, hanem azért, mert a mindennapok gondja-baja egyszerűen elsodorta az emberek figyelmét ettől a dologtól. Azzal, hogy most mindenkit megkeresve fizikailag is segítettünk az iratok kitöltésében, hogy aláírták és borítékolták, majd leragasztották a névjegyzékre való feliratkozást, azt gondolom, hogy ezzel jelentős előrelépést tudtunk elérni. Másrészt, bebizonyosodott, hogy az emberek örömmel fogadták a segítséget, bátran merem állítani, hogy a több tízezres megkeresés eredményeként talán az ember a két kezén meg tudná számolni azokat a kellemetlen szituációkat, amelyekben egyáltalán valakinek is része volt. Világosan kiderült az is, hogy az emberek kimondták, hogy az, hogy a magyar parlament lehetővé tette a magyar állampolgárság felvételét és a szavazati jogot, ez a vajdasági magyar emberek túlnyomó többségében, erkölcsi kötelezettséget jelent, arra vonatkozóan, hogy ezzel a joggal éljenek, ily módon visszaigazolva a gesztusnak a fontosságát. Ez az akció ezt hivatott elősegíteni.
Nem ütközik ez a tevékenység jogi akadályba?
– Nem teszünk és nem is tettünk semmit ami jogellenes, amire a jogszabályok nem adnak lehetőséget. Elhangzottak olyan vélemények, hogy féltik a borítékot. Erről azt szeretném mondani, hogy a borítékot félteni lehet ugyan, de annak semmilyen megalapozottsága nincs. Nem is tudom elképzelni, hogyan gondolhatja valaki azt, hogy munkát, időt, energiát, ha úgy tetszik pénzt fektettünk abba, hogy összegyűjtsük a borítékokat, azért hogy utána eldobjuk őket. Ha azt szeretnénk, hogy valami ne sikerüljön, akkor azt kellene csinálnunk, amit azok tesznek, akik ezeket a mondatokat megfogalmazták, avagy nagy ígéreteket pufogtatnánk és igazából az ügy érdekében nem tennénk semmit sem.
A begyűjtött borítékkal mit fognak tenni?
– A választásra jogosító borítékot az érintett polgár leragasztja és odaadja az aktivistának, azokat el fogják juttatni a főkonzulátusra, a főkonzulátus pedig a megfelelő módon továbbítja Budapestre.
A borítékösszegyűjtő-akcióval párhuzamosan kihasználták a lehetőséget és bővíteni igyekeztek a jövő évi nemzeti tanácsi választásokon szereplőknek a körét.
– Így van. Ugyanis több tízezren négy évvel ezelőtt nem iratkoztak fel a magyar választási névjegyzékre, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a nemzeti tanácsi választásokon szerepet lehessen vállalni és voksolhassanak. Kihasználván ezt a terepi munkalehetőséget, elmondtuk azt az embereknek, hogy aki fel akar iratkozni az megteheti. Nagyon nagy volt az érdeklődés, mondhatni legalább akkora, mint a magyar választási névjegyzék iránt. Sokan szerették volna bepótolni azt, amit elmulasztottak négy évvel korábban, vagy ami egyszerűen csak elmaradt.
A jogszabállyal összhangban van ez is?
– Természetesen, olyan akció ez, ami teljesen legitim. Az, hogy ezzel kapcsolatban ki mit gondol, az az ő magánügye, de mi nem teszünk és nem csinálunk semmit, amire nincs jogszabályi lehetőség. Nem élünk vissza semmiféle adattal és információval, amelynek a birtokába kerülünk. Ugyanakkor számomra is világossá vált, hogy a vajdasági magyar emberek túlnyomó többsége, jóformán majdnem mindenki, igényli az ilyen típusú közvetlen kommunikációt.
Tehát nem érzik ezt zaklatásnak.
– Egyáltalán. Se zaklatásnak, se háborgatásnak és ez nemcsak ennek az akciónak a tekintetében, hanem úgy általában a személyes kapcsolatépítés szempontjából mindenféleképpen az eddigi gyakorlatot megerősítő utalás. Nekünk az az érdekünk, hogy egy határon túli elképzelt Kárpát-medencei versengésbe, a vajdasági magyar közösség jól teljesítsen, ez az elemi érdekünk, azért, mert ezzel bizonyítjuk, hogy az a mondat, ami arról szól, hogy mindig az egyetemes nemzetnek a részeként éltük meg önmagunkat, igaz. Azt gondolom, hogy ennek érdekében minden olyan lépés, amit meg kell tenni az indokolt, és minden lépés, amelyik ennek a megvalósítását gyengíti, az nemzetellenes és másnak az érdekeit szolgálja. Egészen biztos vagyok abban, hogy az említett műfajban jól fogunk teljesíteni és ezzel is visszaigazoljuk azt a figyelmességet és támogatást, amit előző években is élveztünk különböző programok megvalósítása érdekében.
Létfontosságú volt a vajdasági magyarság szempontjából az anyaországi támogatás?
– Ha a támogatás nem lett volna, nem lenne most ösztöndíj, nem lenne lehetőségünk az Európa kollégiumra, s arra, hogy más alapokon működjön a médiahálózatunk, mint amilyenen most működik, és a művelődési életben sokkal kevesebbre lennén képesek. Ez a fajta építkezés az, ami előre visz, s külön örülök annak, hogy ez a vállalkozás minden jel szerint sikeres volt. Csak az ilyen érdekképviselet a járható út. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden fenékig tejfel, s azt sem, hogy a létező problémákról, amelyek felmerülnek, realitásként nem kell beszélni.
Sőt kitartóan rá kell mutatni a fonákságokra...
– Tesszük ezt folyamatosan, az elmúlt hetekben, hónapokban is így jártunk el Brüsszelben és Strasbourgban a nemzeti tanácsi törvénnyel kapcsolatban, de ugyanígy az említett törvénnyel kapcsolatban az alkotmányos felülvizsgálattal kapcsolatosan és a vajdasági autonómiára vonatkozólag is. Hiszem azt, hogy erről a közvélemény tud, hiszen szemtanúja a dolognak. Mindezt úgy tettük, hogy mindig odafigyeltünk arra, hogy a mondataink mértékletesek legyenek, ez mellett igazak, bátrak, de mértékletesek, hogy ne az extravagancia hajhászása és a valóságtól elrugaszkodott képeknek a kialakítása legyen a törekvésünk.
Sajnálatos módon nem mindenki így jár el és nem ehhez tartja magát.
– Az elmúlt egy-két napban és az elkövetkező napokban is hangos lesz majd a sajtó, attól a közszerepléstől, ami éppen a napokban Strasbourgban zajlik a Jobbik szervezésében. Ebben itteni marginális politikai és közéleti támogatással bíró szervezetek is részt vesznek. A szívük joga, hogy ezt megtegyék a Jobbiknak is és azoknak is, hogy függetlenül a közösségi támogatottságtól erre vállalkoznak, viszont kötelességük is, hogy a mondataiknak a tartalma tekintetében arra törekedjenek, hogy ne okozzanak nagyobb kárt, mint amennyi hasznot hajtanak. Az a fajta mondatáradat ami már elindult a részükről a napokban, azt gondolom, hogy messze elrugaszkodott a valóságtól, olyan torz képet fest a vajdasági magyar közösség mindennapjairól, amely nem szolgálja az előrelépést és az előrehaladást. A normális vajdasági magyar embernek nem ambíciója, hogy a Vajdaság olyan legyen mint Koszovó, és az sem, hogy a vajdasági magyar közösség olyan helyzetben éljen, itt Vajdaságban, mint amilyenben a Koszovó területén a szerb közösség él. Nincs olyan napi politikai érdek, olyan egyéni és kis csoportos politikai érdek, amely ezeknek a törekvéseknek ilyen módon helyet, lehetőséget vagy teret kellene biztosítania. Ez nem járható út, az egyedüli helyes és járható út az egy általános realitáson, a méltányosságon, a kimértségen és az őszinteségen alakuló párbeszéd.
