2024. május 6., hétfő
TEHETSÉG SZÜLETIK

A család szerepe a tehetséggondozásban

Az Újvidéki Színházban 2013. október 11-étől 13-áig háromnapos, nemzetközi jellegű családkonferenciát szervez a Pro Scientia Naturae Alapítvány és a GENIUS – tehetséggondozó mozgalom.

Október 11-én, pénteken 15 órakor a színház előcsarnokában megnyílik a fiataloknak a családdal kapcsolatos fotókiállítása. Ezt követi a konferencia ünnepélyes megnyitója és a részletes programismertetés. Hazai és külföldi vendégek plenáris előadásai hangzanak el, majd kerekasztal-beszélgetés következik. Bemutatkozik a magyarországi Százak Tanácsa is. Este 19.30 órakor a belvárosi Mária Neve katolikus templomban az újvidéki Kapisztrán Ferences Ifjúsági Kórus ad hangversenyt Beszédes Margit vezetésével.

Szombaton 10 órától szakemberek képzése, előadások a tehetséggondozásról és a család szerepéről. Dr. Sági Zoltán Amit magunkkal hozunk – továbbadjuk? Családi attitűdök a szocializálódás útjain című előadása után a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének (MATEHETSZ) szakemberei bemutatják a Nemzeti Tehetség Programot. Utána további szakmai előadások következnek. A bejelentkezett pedagógusok számára ez egy hivatalosan akkreditált továbbképzés a TANOM keretében, de a rendezvény nyitott, szabadon látogatható. Délután 16 órától ifjú tehetségek fellépése, családok bemutatkozása, szakemberek felszólalásai. Többek között látható lesz Böjte Csaba ferences szerzetes videoüzenete is. Az Újvidéki Színház Színes Szilánkok Diákszínpadának fellépését Figura Terézia színművésznő készíti elő, és ezzel zárul a szombati program.

Vasárnap 9 órától séta a péterváradi várban, a kazamaták megtekintése, majd múzeumok meglátogatása szakmai ismertetővel. Fakultatív programként 11.30-kor istentisztelet a Mária Neve nagytemplomban, utána Erhard Róbert esperes fogadja a konferencia résztvevőit. A folytatásban a vendégek számára családi ebéd, majd a konferencia zárónyilatkozatának  megfogalmazása. Főtámogató a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma. A háromnapos konferencia főszervezője Muhi Béla. A rendezvényen megemlékeznek a két évtizeddel ezelőtti, hasonló jellegű rendezvényéről, mely ugyanitt  valósult meg.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. További részletek a www.fokusz.info honlapon.