2024. május 2., csütörtök
AHOL JÓ OTTHON LENNI

Legszebb együtt a természetben

Vendégségben az Erdős családnál

Újvidéken, a Telep kacskaringós utcáin túl, egy zsákutca végén csinos, hangulatos ház áll, amelyben az Erdős család lakik. A házigazdák, László és Margit már több mint húsz éve élnek boldog házasságban, három fiú ikergyermeket nevelnek, Leventét és Lehelt, akik egypetéjű ikrek, és a harmadik ikret, Lászlót. Margit az újvidéki mentőszolgálatnál dolgozik nővérként, László pedig a Városi Közlekedési Vállalatban autószerelőként keresi kenyerét.

Gyermekeik a boldog együttlét kilencedik évébe érkeztek, méghozzá nem akárhogyan. Sosem tervezték el pontosan, hány gyermeket szeretnének, de mint Margit meséli, jól meglepték őket, amikor kiderült, hogy hármasikreket várnak. Sajnos, mivel a fogantatás nem természetes úton történt, és kissé kockázatos volt a terhesség, az újvidéki orvosok közül senki sem vállalta, hogy végigkíséri a kilenc hónapot, sőt azt ajánlották a várandós kismamának, szakítsa meg a terhességet. Erdősék ezután a szegedi orvosok mellett döntöttek, mert a gyermekek mindennél fontosabbak voltak számukra. Márta sikeresen kihordta a három fiút, és Szegeden világra hozta a hármasikreket.
Manapság nem könnyű egy gyermekkel sem megszervezni az életet, de abban az esetben, ha hárman születnek egyszerre, még kacifántosabb a dolog. Ha azonban megvan az eltökéltség, mindent meg lehet oldani. Igaz, Erdőséknek még gondolkodásra sem volt idejük. Mint László mondja, egyszerűen reggeltől estig gyűrni kell az ipart, másként nem lehet. Anyagilag sem könnyű három gyermeket nevelni, ráadásul Erdősék, jó kereseti átlaguk miatt minden támogatásról lemaradnak, habár jól jönne nekik egy kis segítség.

Amikor megszülettek a hármasikrek, László három műszakban dolgozott, ekkor megkérte a munkáltatót, hogy csak az első két váltásba osszák be. Szerencsére megértéssel voltak iránta, így esténként a gyermekekkel lehetett. Márta akkor az újvidéki egészségházban dolgozott, most pedig a mentőszolgálatnál van. A munkaidőt, a megértő kollégáknak köszönhetően mindig sikerült úgy tervezni, hogy a három kisgyermekkel mindig legyen valaki otthon. Abban az évben, amikor megszülettek a fiúcskák, elfogadták az új törvényt, amelynek értelmében többé nem járt két év szülési szabadság, csak egy, így amikor betöltötték a 11 hónapot, Márta újra munkába állt.

A nagyszülők néha besegítettek, de mint mondják Erdősék, akkor ment minden a legsimábban, ha ők egymaguk csináltak mindent.
– Amíg kicsik voltak a gyermekek, addig úgy ment minden, mint a karikacsapás, sorozatban fürdették, etették, öltöztették őket. Amikor még babák voltak, mindig egyszerre éheztek meg, és ez azt jelentette, hogy egyszerre ordítottak mindhárman. Bevittem őket az ágyra, kettőjüknek tartottam a cumisüveget, a harmadiknak pedig vagy a lábamat tettem az üveg alá, vagy a párnát – meséli Margit.

Amikor elérkezett az ovis korszak, már kicsit könnyebb volt, a nagymama vezette őket óvodába, és ment is értük. Mikor iskolába kezdtek járni, akkor Margit áttért az éjszakai műszakra, és azóta is éjszaka dolgozik, így napközben a gyermekekkel lehet.

– A fiúkat a zeneiskolába is el kell vinni, onnan hazahozni, bizony tanulni is kell velük, és ezt csak így tudjuk megoldani – magyarázza Margit.
A család számára fontosak a közös együttlét pillanatai, Erdősék, a sok kötelezettség mellett, mindig találnak arra időt, hogy együtt legyenek, még hétköznap is sokszor együtt ebédelnek, a vacsorák természetesen közösek.

A fiúk most tizenegy évesek, ötödik osztályba járnak, jó tanulók, és a zeneiskolát is sikeresen végzik. Különböző az érdeklődési körük, mindegyikük mást szeret, ezért még nem tudják pontosan, milyen pályára kerülnek, de lassan körvonalazódnak a dolgok.
Erdősék nagyon szeretik a természetben tölteni szabadidejüket, így amikor csak tehetik, nagy sétákra indulnak a Dunára vagy a Fruška gorára, melegebb időben pedig kerékpárral járják a várost.