Több hónapja, sőt megkockáztatom a tavaly nyári hatalomalakítás óta várható volt, hogy Szabadkán változások lesznek. Egész egyszerűen egy olyan kényszerházasságra került akkor sor a VMSZ és a demokraták között, amelybe mindkét oldal fanyalogva ment bele. Ha azt mondjuk, hogy a viszony a két fél között elmérgesedett, akkor enyhén fogalmazunk. A választások során történtek azóta is lezáratlan dolgok, gondolok itt elsősorban a szavazatlopási vádakra, amelyekre az illetékes ügyészség a mai napig nem adott választ. Ráadásul, a DP ebbe a frigybe egy egész sor kezelhetetlen gyereket is hozott, elsősorban az SZDP-t.
Így, az elmúlt valamivel több, mint egy évben egyfajta vihar előtti csönd honolt, úgy tűnt, mindenki arra vár, hogy a másik lépjen. Időközben aztán a már említett fogadott gyerekek borították ki a bilit. A Szerbiai Demokrata Pártra gondolok, amelynek helyi politikusai gátlástalanul kihasználták helyzetüket és rátenyereltek mindenre, amire csak lehetett. Elnökük például az áramelosztóból a palicsi állatkert igazgatói székében landolt. Nekik és a DP azon köreinek, amelyek társultak velük, nem kis szerepük volt abban, hogy mára ez a város teljesen elveszítette korábbi jellegét. A balkáni, kávéházi politizálás meghonosításával Szabadka ma egyre inkább a szesztilalom idején létezett Chicagóra emlékeztet. Kialakult egy érdekszövetség, bizonyos „éjszakai életből ismert vállalkozók” és e pártok vezetői között, akik együttesen felelősek azért a légkörért, ami ma ezt a várost jellemzi.
Na de térjünk vissza az ominózus „biliborításhoz”. A Szerbiai Demokrata Párt tagjai ugyanis, nyilván megsejtve, hogy hamarosan az akkor még ellenzékben lévő Szerb Haladó Párt lesz a város egyik meghatározó ereje, kollektíven átléptek ebbe a pártba. Ekkor alakult ki az a Monthy Python-i szituáció, amikor a hatalmi koalíció egyes tagjai egy ellenzéki pártban politizáltak. Amint ez megtörtént, mindjárt munkához is láttak és megpróbálták leváltani Kern Sólya Máriát, a képviselő-testület VMSZ-es elnök asszonyát, ami azonban nem sikerült.
A cél nyilvánvaló volt, mindenáron meg akarták óvni saját és üzleti partnereik pozícióit, amelyet e jelek szerint a VMSZ nagyobb hatalmi szerepvállalása által láttak veszélyeztetve.
Csak a bennfentesek tudnák megmondani, hogy zárt ajtók mögött miféle tárgyalások zajlottak, ki kinek és mit ígért meg, mindenesetre a kombinatorika szellemében mindenféle hatalmi felállás esélyes volt. Az is, hogy a demokraták és a haladók bútoroznak össze, az is, hogy nagykoalíció alakul és az is, ami végül bekövetkezett.
Az internetes fórumokon olvasható visszhangok alapján eléggé megoszlik a közhangulat, gondolok itt elsősorban a magyarság véleményére. Egy biztos: jelen helyzetében ez a város a katasztrófa, önmaga megsemmisítése felé rohant. Odáig jutottunk, hogy mi, akik szeretjük/szerettük ezt a várost, úgy éreztük megfulladunk itt. A Vajdasági Magyar Szövetségnek két választása volt. Vagy félreáll és hagyja, hogy menjenek a dolgok a maguk útján, vagy pedig szerepet vállal, mint ahogy tette is.
Nem nehéz kitalálni. Az első változat nyilván kényelmesebb lett volna, hiszen mi sem könnyebb, mint ellenzékből kritizálni, „osztani az észt”. Viszont, amit a 2010-es „VMSZ-telenítés” utáni kétéves időszak már megmutatott, a hatalomból való teljes kiszorulás, az, ha a párt nem lát bele az ügyekbe és nincs is mozgástere, hihetetlenül gyorsan képes elvezetni oda, hogy a magyar érdekeltségű ügyek háttérbe szorulnak, a magyar többségű települések, az ottani beruházások második helyre kerülnek. A nagy bizniszelés közepette ezekre egész egyszerűen nem marad idejük az uraknak.
A VMSZ e helyett a nehezebb utat választotta. Mert szép dolog és nem kis szimbolikus jelentősége van a ténynek, hogy öt év után újra magyar polgármester áll Szabadka élén, de azt is tudni kell, hogy a párt egy teljesen térdre kényszerített, csőd előtt álló önkormányzatban nemcsak, hogy szerepet vállalt, de az első sorba állt, hiszen a polgármester az önkormányzat arca, a kudarcokért elsősorban őt kárhoztatja el az istenadta nép.
Két dolog miatt is ez volt a nehezebb út. Egyrészt, a magyar lakosság jelentős részének az ellenérzéseivel kell szembesülni, akiknek a haladókról ma is elsősorban a szendvicsek és a csetnik múlt jut az emberek eszébe, másrészt viszont Maglai Jenőnek és csapatának viszonylag rövid idő alatt kell a romokból valamit produkálni, mert most mindenki eredményeket vár. Ráadásul ez annyival is nehezebb, hogy nem is tudják pontosan, mennyi idejük van minderre. Ha a teljes választási ciklust számítjuk, akkor valamivel több mint két évük, de az országban uralkodó közhangulat ismeretében gyakorlatilag akár már holnap is kiírhatják az önkormányzati választásokat.
Az eredményekhez persze csapat is kell, a városvezetés nem egyszemélyes munka. Az új héttagú Városi Tanácsnak, a polgármester mellett egy VMSZ-es tagja lesz, marad még a polgármester tanácsadóinak a megválasztása. Nyilván, hozzáértő, operatív embereket, szakembereket kell találni, akikkel eredmények érhetők el. A már említett politikai-nemzeti akadály mellett ugyanis sokkal nagyobb kihívás a pénzügyek, a közvállalatok, a korábbi beruházások áttekintése és a város fellendítése.
Nyilván számos kérdésünk van, jómagam, de a polgárok jelentős része is évek óta firtatja a Dulić-éra ügyeinek átvilágítását. Y-ág, úszómedence a Prozivkán, a Park Palics vállalaton keresztül végzett ügyletek, a Đinđić-plató és persze az az intézmény, amelyen évek óta a legtöbb pénz folyik át: a Gerontológiai Központ. Na és a városi büdzsé egyes tételei, azok költése, a közvállalatok ügyvitele, amelyek közül egyik-másik még a fizetésekre is bankhitelt vett fel. Ráadásul mindezeket a dolgokat nem is lehet kenyérre kenni, úgyhogy az ügyek felderítése mellett munkahelyekre és fejlesztésre is szükség lenne, miközben a kassza üres.
Szabadka, a 2000-es évek elején pozícióba került fiatal, tékozló demokrata fiúk és szerb demokrata barátaik néhány éves országlása után olyan képet mutat, mint egy újgazdag família villája, amelyet nyárra az üzletember apuka gyereke és haverjai vettek a birtokukba.
Az autót összetörték, a kertben a virágokat kitaposták, az éléskamrából mindent felettek és a borospincében is üres üvegek maradtak a százéves ritka borok helyett, az enteriőrről nem is szólva.
Maglai megválasztásakor azt mondta, nem gratulációkra számít, hanem inkább részvétnyilvánításra. Egy biztos. Pihenni és ünnepelni nincs idő, a polgármesternek inkább söprűt, lapátot, gumikesztyűket és súrolókeféket kell kiosztania, a csapatnak pedig fel kell gyűrnie az ingujjat és feltakarítani a többéves buli maradványait.
