2024. május 7., kedd

Oktatási segédletek és tudományos eredmények

Az elmúlt két évben kiadott könyveiket ismertette a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar

A 2012-ben és 2013-ban megjelent kiadványait mutatta be tegnap a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar. A kiadványok bemutatása előtt dr. Takács Márta megbízott dékán elmondta, minden éveben igyekeznek kiadványokat készíteni, egyrészt oktatási segédkönyveket, másrészt a tudományos eredményeket megjelentetni.

– Fontos, hogy olyan könyveink legyenek, amelyek összefoglalják a legfontosabb tanagyagokat. A kiadványok között találjuk az évkönyvünket, testneveléssel, zeneművészettel, környezetismerettel kapcsolatos könyv is született és természetesen módszertannal foglalkozó kiadványok is – hallottuk Takács Mártától.

A következő kiadványokat mutatták be: Évkönyv 2012, Évkönyv 2013, Lepeš Josip – Branko Krsmanović – Halasi Szabolcs: Az óvodai testnevelés módszertana, Námesztovszki Zsolt: Oktatásinformatika, A magyar nyelv a többnyelvű Vajdaságban című tanulmánykötet II. és III. kötete, Huszár Elvira: A vezénylés technikája, Vukov Raffai Éva: A 7–14 évesek szóbeli kommunikációjának társadalmi és nyelvi tényezői, Czékus Géza: A szabadkai egyházmegye templomi betlehemei, Lepeš Josip – Halasi Szabolcs: A mozgásos játékok elméleti és gyakorlati alapja, Czékus Géza – Major Lenke – Horák Rita: A környezetünk és a környezetismeret módszertana, Czékus Géza: Szabadka városközpontjának dendroflórája, Czékus Géza: Áldom még azt is, aki titeket ültetett – Szabadka városközpontjának fás szárú növényei: kiállítási katalógus című könyv, valamint a Módszertani közlöny és a konferenciák tanulmánykötetei.

A kiadványok legtöbbjét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával adták is, azon kiadványok kiadását pedig, amelyek egy-egy projektumhoz kötődnek, az adott program büdzséjéből fedezték.