2024. május 6., hétfő

Zöld szem a zöldebb világért

Oromhegyesen a helybéli Zöld szem Környezetvédelmi egyesület szervezésében szombaton megemlékeztek a Föld órájáról. A faluban tevékenykedő környezetvédők tűzzsonglőrökkel, dideridgooval, dobokkal hívták fel a falubeliek figyelmét a globális felmelegedésre és ennek megakadályozásaként az energiatakarékosság fontosságára.

A Zöld Szem Környezetvédelmi Egyesületet öt évvel ezelőtt Szecsei Dániel, Fejős Klára és Szecsei Natália hozta létre a magyarkanizsai községhez tartozó faluban.

– Az utóbbi időben egyre többet foglalkoznak az emberek a környezetvédelemmel, felismertük annak fontosságát, hogy óvnunk, védenünk kell életterünket, ezért minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy gyermekeink, unokáink is egy számukra megfelelő, tiszta környezetben élhessenek – magyarázta Szecsei Natália, s elmondta azt is, hogy elsősorban a környezetükben élő emberek gondolkodásmódjának megváltoztatását tűzték ki céljukként, ami nem is oly könnyű dolog, mivel a rossz szokásokat elég nehéz elhagyni.

Ezért is gondolták azt, hogy mindenekelőtt a fiatalokat vonják be az akcióikba, s ennek jegyében szervezték meg 2010-ben a község iskoláiban és óvodáiban az  „Emelem a kupakom” elnevezésű kupakgyűjtési akciójukat, amelybe a gyerekek által a szülők, nevelők, óvonénik és pedagogusok is bekapcsolódtak. Az eredmények pedig magukért beszéltek, ugyanis az akció keretében évente 250–300 kg kupakot is sikerült összegyűjteniük a gyerekeknek, amelynek ellenértékében gereblyéket, locsolókannákat vásároltak az óvodások számára.

Az egyesület tagjai konténereket is elhelyeztek a falu területén az üres pillepalackok begyűjtése céljából, sőt ismeretterjesztő előadásokat is szerveztek a gyógynövényekről.

Natália arról is beszámolt, hogy szívesen együttműködnek más környezetvédőkkel, és felvették a kapcsolatot a községben élő környezettudatos polgárokkal is, így két évvel ezelőtt, a közös munka sikeressége érdekében megalakították a Green Stone elnevezésű szövetséget is.

Az egyesület tagjai az idén is tovább szándékozzák folytatni a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos akcióikat, s a Föld órájáról történő megemlékezésen kívül részt vesznek a gyermeknapi programban is, valamint bekapcsolódnak az Európai Mobilitás hét nemzetközi rendezvénysorozataiba is, amelynek keretében egy kerékpártúrát szándékoznak szervezni.