Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke március 28-án Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének meghívására Szabadkán járt, a Svetozar Marković Gimnázium előtt a Kosztolányi Dezső egész alakos szobrának leleplezésekor mondott a lelkünket melengető beszédet és részt vett a Vajdasági Magyar Képtár megnyitó ünnepségén, majd azt követően valamivel több mint egy héttel az április 6-ai országgyűlési választás előtt exkluzív interjút adott a Magyar Szónak.
Miniszterelnök úr, túl vagyunk a szerbiai választáson és karnyújtásnyira a magyarországitól. Miként értékeli a vajdasági magyarság képviseletét a leendő szerb parlamentben és a választási eredményt?
− Van ennek egy egyszerű matematikai horizontja. Több szavazatot kaptak a magyar jelöltek, mint azt bárki korábban gondolta volna, több mandátumhoz jutottak, ami minden bizonnyal abból adódott, hogy a vajdasági magyarok nagyobb arányban vettek részt a szavazáson, mint a szerbek, és ez meghozta a sikert. Ez a legegyszerűbb és legnyilvánvalóbb olvasat, de van ennek egy mélyebb jelentése is: szerintem a vajdasági magyar közösség lábra állt, talpra állt és megerősödött. Öntudatában erősebb, mint korábban volt, szervezettsége sokkal jobb, mint volt. Ha visszagondolunk az elmúlt 10–15 évre, rájövünk, hogy mára egy életerős közösséggé fejlődött. Mindenki számára érthető életjel volt ez, amit a választási eredményen megláthattunk. Gratulálok hozzá.
Ennek fokozott súlya lesz a köztársasági szinten és így máshol is. A szerbiai parlamenti választáson elsöprő fölénnyel nyert március 16-án a Szerb Haladó Párt. Milyennek látja az ebből fakadó kapcsolatot a jövőre nézve?
− Izgalmasnak. Azért a haladó pártnak megvan a maga története. Az elmúlt időszakban jól tudtunk együttműködni a szerb kormánykoalícióval, annak mindkét pártjával, valamint az elnök úrral is, mivel kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat alakult ki Magyarország és Szerbia között. Én azt hiszem, hogy ez a közös tisztelet megmaradhat, mert az adott tiszteletet a kölcsönös érdekeltség is megerősíti. Vannak ugyanis kézzel fogható közös érdekeink, például Szerbia európai uniós tagságára nézve, ami a szerbeknek és az itteni magyaroknak is érdekük. Miért is ne dolgoznánk együtt a leendő szerb kormánnyal?
Milyennek látja a jelenlegi magyar–szerb kapcsolatot, és a választási eredmény bármilyen irányba befolyásolja-e majd az együttműködést?
− Most, miután a közös célok és érdekek világosak, és emberileg is minden rendben a szerb és a magyar vezetők között, bizakodóak lehetünk, hogy jól alakulnak a dolgaink. Gondolom, az együttműködés is még jobb lesz ezután, ha majd feláll az új kormány, amelyben ha minden igaz, a VMSZ meghatározó partner lesz. Ha a magyarokat megtisztelik azzal, hogy kormányzati felelősséget bíznak rájuk, az erősíti az együttműködést, de hangsúlyoznom kell azt is, hogy én azt tanultam meg Közép-Európában, ahol viharos a történelmünk, hogy kiválthatatlan és fölbecsülhetetlen érték az a személyes megbízhatóság, amit az ember kialakít. Én minden közép-európai vezetővel ezen az alapon alakítottam ki Magyarország nevében a személyes együttműködésemet. Nekünk senki sem vethetett semmit a szemünkre az elmúlt négy évben, mindig mindent megmondtunk, minden célunkat felfedtük, ha vitánk volt, őszintén bevallottuk, ha együttműködési lehetőség volt, akkor tágra nyitottuk a kapuinkat. Így működött a visegrádi négyek dolga, ily módon működtünk együtt a horvátokkal, és ugyanígy tettünk a szerbekkel is. Sőt, ezt a magatartást akkor is fenntartottuk, ha úgy éreztük, hogy nem viszonozzák.
Elégedett-e azzal, hogy a vajdasági magyarok ilyen nagy arányban igényelték a kettős állampolgárságot, és ennyien felsorakoztak a választáson való szavazásra?
− A kettős állampolgárság komoly próbatétel a magyar nemzet karaktere számára, a magyar nemzet karakterének ugyanis fontos eleme a szalmalángtermészet és a kávéházi hangulat. Nekilódulunk, utána beülünk egy kávéházba, és jót beszélgetünk róla. Sajnos, szisztematikus apró munka nem mindig erénye a magyaroknak. Be kell látnunk, hogy a kettős állampolgárság olyan dolog, ami nem egyik pillanatról a másikra teljesedik ki. Hosszú évekig tart, amíg elérünk addig, hogy minden Kárpát-medencei magyar, már aki úgy gondolja, hogy szeretné megerősíteni a nemzethez való tartozását az állampolgársággal is, végül is megkapja azokat az okmányokat, amelyek a kettős állampolgárság minden lehetőségében részesíti őket. Sikeresnek tartom itt, Vajdaságban azt az apró napi munkát, amit a konzulátusunk, a VMSZ, az MNT meg a vajdaságiak együtt elvégeztek. Szép nyugodtan, napról napra emelkedik a magyar állampolgárok száma. Ennek nagy jelentősége lesz még a jövőben. Sokan csak egyszerű jogi aktusnak tekintik, az érző szívűek tudják azonban azt is, hogy ez egy szívaktus is, és komoly politikai tényezővé válik majd a jövőben. A következő 5–10 évben igenis lesz jelentősége annak, hogy kinek van és kinek nincs magyar állampolgársága. Külön öröm ráadásul, hogy sokan regisztráltak a választáson való részvétel okán. Nemcsak egy papírt akartak tehát, nemcsak az azzal együtt járó nyilvánvaló előnyöket, hanem valóban részt akarnak venni a magyar nemzet közös akciójában, amelyen el fogjuk dönteni, merre legyen a közös jövőnk. Nagy dolog ez. A meghatódottság hangján tudok csak beszélni róla.
Vannak olyan pillanatok a konzulátuson, hogy nem fér már több boríték a levelesládába.
− Pontosan, és így van ez jól.
Az Ön kormányának köszönhetően új szemlélet honosodott meg a magyar nemzetpolitikában, és szinte a kormány megalakulásának első napjától kezdve épül ez az egységes nemzetre alapuló rendszer. Ha ez nem lett volna, akkor mi nem kaphattuk volna meg a kettős állampolgárságot.
− Kettőn áll a vásár. Mi is kellettünk hozzá, meg kellett egy kormány, amelynek végre van füle és szíve, és meghallja, megérti azt, amit az önhibájukon kívül a magyar állam határain kívül rekedt magyarok gondolnak és éreznek. De leginkább azok a magyar emberek kellettek hozzá, akiknek a nagyon nehéz, sokszor üldöztetéses és sanyargatásos időket nemcsak egyszerűen túl kellett élniük, hanem magyarságukat is megtartva kellett tevékenykedniük közösségükért. Ha nem lett volna itt az a sok édesanya, nagymama, bátor családfő, aki arra nevelte a gyerekeit meg az unokáit, hogy magyarnak születtünk, magyarok vagyunk, és ez érték, amit minden áron meg kell őriznünk, akkor hiába lett volna Magyarországon 2010-ben egy nemzeti kormány, nem lett volna kinek odaadni az állampolgárságot. De szerencsére volt, hála a jó istennek.
Az egységes nemzetre épülő rendszernek mik lesznek a további lépései?
– Most terjesztjük ki a lehető legszélesebb körre a kettős állampolgárságot, aminek az a célja, hogy minél többen lépjenek be ebbe a jogi szerkezetbe, vagyis a már meglévő vérségi-nyelvi kötelék után most már jogi értelemben is a magyar nemzet részévé válhassanak. Következő lépés, hogy megerősítjük az intézményeinket: ott, ahol már van, elmélyítjük az autonómiát, ott, ahol még nincs, kiépítjük. Létrehozzuk a magyar autonómiák közötti koordinációt és együttműködést, hogy az összhang, amely a Kárpát-medencei magyarok tehetségéből, tudásából és szorgalmából kialakítható, az mindenki számára hallható legyen. Az az igazság, hogy sok millióan vagyunk a Kárpát-medencében, akiknek van egy közös szenvedélyük, s ezt úgy hívják: Magyarország.
Lehetetlen volna felsorolni, mennyi eredményt ért el négyéves mandátuma idején a kormány gazdasági és szociális téren, az államháztartási hiány lefaragásától a rezsicsökkentésig vagy a foglalkoztatás növeléséig. Magyarország nagy léptekben halad, ami korábban elképzelhetetlen volt. Melyek azok a fontos teendők, amelyeket el kell még végezni ahhoz, hogy tartóssá váljanak ezek a sikerek?
− Nézze, szerettem volna a magyarokat meggyőzni arról, hogy ha van összefogás, akkor szinte nincs lehetetlen. Mindent elérhetünk, ha azt nagyon akarjuk, és közösen teszünk érte. Példaként említeném a dunai árvíz során mutatott szinte emberfeletti védekezést, a nemzetközi pénzvilággal szemben vívott küzdelmet, vagy a brüsszeli bürokratákkal megvívott csatáinkat. A családok megélhetési költségeinek csökkentése korábban hihetetlen és lehetetlen dolognak tűnt. Én szerettem volna a magyarok egyébként érhetően, de indokolatlanul megcsappant önbizalmát helyreállítani, hogy higgyék már el önmagukról, hogy sokkal többre képesek, mint ahogy azt ők gondolják. Higgyék el, hogy sokkal több van ebben az országban, mint amennyit eddig kihoztunk belőle. Ezért dolgoztunk ilyen sokat és vágtuk olyan fába a fejszénket, amit korábban mindenki nagy ívben elkerült. Azt hiszem, hogy a nemzeti önbecsülés és önbizalom építése szempontjából hasznos és eredményes négy év van mögöttünk. Azért még nem tartunk ott, hogy letehessük a lantot. Magyarország még nem úgy él, ahogy egyébként a tehetsége és a munkája alapján élhetne. Sok akadály van még. A demográfiai hanyatlás egyáltalán nem állt meg, ha lassult is, de nem állt meg. Azért a gyermekvállalási hajlandóság némileg javult, de még mindig nem fordítottuk meg a kedvezőtlen tendenciákat. A magyar oktatási rendszer teljesítménye, vagyis a jövő nemzedékének a tudása és műveltsége sem áll ott, ahol kellene. Sokat kell dolgoznunk a magyar gazdaság területén is, mert még mindig van 8-9 százaléknyi munkanélküli, akiknek munkát kell adni azért, hogy ők is úgy érezzék, hogy kellő önbecsüléssel nézhetnek a jövőbe.
Ez lesz a következő négy év programja?
− Ilyesvalami.
A nemzeti kormánynak – a kétharmados parlamenti többségnek köszönhetően – talán sokkal kevesebb gondja volt a törvényhozásban az ellenzékkel, mint jó néhány törvény fogadtatásával az Európai Unióban. A kétharmadtól nagyon félt a hazai ellenzék, de az uniónak is voltak jókora fenntartásai. Négy év múltán hogyan értékeli: volt okuk félelemre?
− Félni nem kell, de azért jó, ha komolyan veszik, mert a valóság mégiscsak úgy fest, hogy nem akarunk „bennszülöttek” lenni a saját hazánkban. Mindenkinek meg kellett értenie, mindegy, hogy mikor érkezett a maga beruházásával, tőkéjével Magyarországra, vagy mikor alapította meg a bankját, úgy kell működtetnie a saját gazdasági érdekeltségeit, hogy az nem mehet a magyarok rovására vagy kárára. Ez tovább nem elfogadható dolog, így mindenkinek igazítani kellett a magatartásán. Az elmúlt 10–15 évben ugyanis azt tapasztaltuk, miután Magyarország gazdasága 1990-ben összeomlott, és kiderült, hogy nincs felhalmozott tőkénk – mert hát a kommunizmusban hogy is lehetett volna –, hogy sokan azt érezték, szabad vadászterep Magyarország. A zavarosban vagy a kényszerhelyzetben vergődő Magyarországon sokan próbáltak olyan előnyökre szert tenni, amelyek nem szolgálták a közösség javát. Meg kellett mutatni, hogy van közjó és közérdek Magyarországon, és most már 2010 óta olyan is van, aki ezt képviseli, úgy hívják: Magyarország kormánya. Az államnak kötelessége volt, hogy ehhez minden olyan legális eszközt biztosítson a magyaroknak, amellyel jó eséllyel megvédhetik az érdekeiket. Ez új fejlemény volt, nem ehhez szokott sem az otthoni ellenzék sem a külföldi érdekkörök. Azt gondolom, hogy a négy év nagy idő, ami alatt sok osztályt ki lehetett járni, úgy hiszem, sikerült nekik.
Hol volt nehezebb megvívni a csatát, otthon vagy az Európai Unióban?
− Otthon volt a könnyebb, mert mindig úgy éreztem, hogy az emberek a mi oldalunkon vannak, és mi is az emberek oldalán állunk. Közénk és a híveink közé nem tudott senki sem éket verni, mert nagy volt az elszántság az együttműködésre. Nyugaton nehezebb volt. Az egy bonyolult világ: kígyófészek az. Szép és nemes gondolat, hogy az európai országok ne háborúzzanak egymással, hanem inkább az együttműködést keressék, s ezért nekünk ott van a helyünk az Európai Unióban meg az európai népek világában. De amikor konkrét ügyekről – különösen üzletiekről – van szó, akkor tudjuk, hogy a pénz beszél, a kutya meg ugat. Az egy nehéz világ, a nagy bankárok érdekeivel, a nemzetközi monopolcégek és kartelek hálózatával. Ezekkel kellett megküzdenünk. Ráadásul rengeteg furcsa, a jólétben jobboldalivá lett félkommunista politikussal is hadakoznom kellett az Európai Parlament üléstermében. Ott időnként a hátam mögé is kellett nézni, mert Magyarországról ugyan a saját híveink a töretlen támogatásukról biztosítottak, de nem volt ez teljes nemzeti magatartás. Voltak ugyanis közöttük olyanok, akik otthonról is egy-egy kővel tarkón hajítottak volna, ha tehették volna, így hátulra is szemet kellett növesztenem. Ezért is mondom, hogy a brüsszeli manőverek bonyolultabbak voltak, mint az otthoniak.
Egyébként jól érzi magát Brüsszelben?
− Nézze, én szeretem a munkámnak azt a részét, ami szellemi erőfeszítéssel jár. Brüsszelben nagyon észen kell lenni, mert ott nagy nemzeti ügyekről van szó, 27 másik ország van ott, az ő érdekeiket is fel kell fogni és feldolgozni, megérteni, sőt bizonyos mértékig figyelembe is kell venni. Egy ilyen folyamatosan vitatkozó, sok azonos, de sok ellentétes érdekű közösségben megtalálni a magyarok érdekeit és azon az ösvényen haladni eltántoríthatatlanul, ami számunkra a helyes, az egy szellemi kihívás. Én szeretem az ilyen típusú feladatokat, ezért is vagyok a politikában. Ha csak arról lenne szó, hogy egy jól működő gépezetet kell mozgásban tartani, akkor talán nem érezném olyan vonzónak ezt a munkát, amit most végzek. Nagyon sok új dolgot kell kitalálni, bonyolult viszonyok között kell kiállni a magyarokért. Bár nehéz feladat ez, számomra felemelő és izgalmas. Építészetileg meg vannak szebb városok is Brüsszelnél, és nyugodtabbak is, ha ez érdekli.
Melyik a kedvenc európai városa?
− Budapestet szeretem a legjobban, ez csak természetes, de nekünk, magyaroknak nagy hajlamunk és érzékünk van a mediterrán szépségei iránt. Sokunknak Olaszország felé visz az útja, ha van egy kis pénze és ideje, én is közéjük tartozom.
Az Ön kormánya – amellett, hogy Magyarország uniós tagállam – Kelet felé is igyekszik kiépíteni kapcsolatait. Mivel az atomenergia különben is bonyolult kérdés, nem meglepő, hogy az ellenzéktől bírálatot kapott az Oroszországgal kötött, a paksi erőműre vonatkozó megállapodás miatt. Miután Oroszországgal az atomerőmű kapcsán egységre jutottak, amire korábban nem volt példa, akkor beütött az ukrán helyzet. Krím elcsatolása, gondolom, az Ön helyzetét sem könnyítette meg az együttműködésben, miként Szerbiáét se. A gazdasági kapcsolat és a nemzeti kisebbségek jogainak tekintetében miként értékeli ezeket az eseményeket?
− Nem állíthatjuk, hogy túlságosan szerencsések vagyunk. Nekünk van egy nagyon világos külpolitikai és külgazdasági stratégiánk. Mi olyan kapcsolatokat akarunk építeni mindenkivel, hogy érdekeltek legyenek mások is Magyarország sikerében. Én azt szeretném, ha a németek is abban lennének érdekeltek, az amerikaiak meg az oroszok is, hogy Magyarországon jól menjenek a dolgok. A hidegháborús állapotok és logika visszatérését nagy csapásnak tekintem. Európa jövője szempontjából és Magyarországéból is így van ez. Nekünk elfogadható, hogy Oroszországnak más a politikai rendszere, mint a miénk. Ezt az adottságot tudomásul véve kell nekünk, európaiaknak az oroszokkal való együttműködés lehetőségét megtalálnunk. Annak érdekében kell ezt tennünk, hogy a gazdasági potenciált és erőt, amely Európában és Oroszországban van, össze tudjuk illeszteni, és az így kialakult együttműködésnek az eredményeit le tudjuk aratni. Meglátjuk, hogy az események kedvezőtlen vágányon haladnak-e tovább, vagy visszatérhetünk az együttműködés logikájához. Magyarország érdeke mindenképpen az együttműködést kívánja meg, ugyanakkor azt sem szeretnénk a szomszédunkban látni, hogy egy ország az általunk tisztelt nemzetközi jog szabályait – a nemzetközi közösség határozott tiltakozása ellenére – átlépi.
A helyzetet még inkább bonyolítja az ukrajnai kisebbségek jelenléte.
− Van nekünk még a magyar ügyünk is, van saját ügyünk, hiszen Kárpátalján nagy számban élnek magyarok, ezért én nem is rejtem véka alá, hogy egyértelmű elvárásaink vannak a leendő ukrán kormánnyal szemben. Azt várjuk el, hogy adja meg az autonómiát, adja meg a kulturális jogokat, a pozitív jogokat az ott élő kisebbségeknek, köztük a magyar közösségeknek is. Mi csak egy ilyen szélesebb értelemben vett demokratikus ukrán kormánnyal szeretnénk együttműködni.
A hozzáértők és a közvélemény-kutatási adatok is meggyőzően utalnak arra, hogy a FIDESZ–KDNP nyeri az április 6-ai választásokat, legfeljebb a győzelem aránya lehet kérdéses. A négy évvel ezelőttihez képest mennyire fontosak most az arányok?
− Teljesen más helyzetben vagyunk most, mint akkor voltunk. Ha itt nyomban aláírhatnék egy papirost, hogy megvan az egyszerű többség, gondolkodás nélkül megtenném. Nem áltatnám magunkat, és nem ringatnám olyan illúzióban a saját híveinket, hogy a cél a kétharmados többség elérése. A cél az, hogy az országnak olyan kormánya legyen, amely rossz kompromisszumok nélkül tudja intézni az állam ügyeit és tudja védeni a magyar emberek érdekeit. Ehhez már nem kell kétharmad. Az átalakításokat elvégeztük, ha megkapnánk – és kérem a polgárokat, hogy adják meg nekünk – az egyszerű, egyértelmű világos felhatalmazást, azzal már el tudnánk kormányozni Magyarország hajóját. Biztonságosan tudnánk kormányozni.
És ebbe a határon túli szavazatok is beleszólnak.
− Önöket is beleszámítottam.
