A Zacsek vásárolt magának egy digitális fotómasinát, és újabban minden szabadidejét fényképezéssel tölti.
– Mi van, zomzéd, felcsapott természetfotósnak, és lefényképezi az érkező gólyákat, vagy a fodros bárányfelhőket a Duna felett? – érdeklőde atata.
– Nem a gólyákat meg a felhőket fényképezem, hanem a tartományi szimbólumokat. Az intézményekre kitűzött vajdasági zászlót, a címert, a többnyelvű táblákat. Elteszem emlékbe, mert úgyse sokáig láthatjuk már őket. Olvasom, hogy készül az új statútumtervezet, és a belgrádi pártok képviselői gyökeres változtatásokat követelnek. Újvidék többé nem lesz tartományi főváros, hanem csak adminisztrációs központ, megváltoztatják a szimbólumokat, a kormányt ismét végrehajtó tanácsnak fogják hívni, mint a komcsi időkben, és ki tudja, lesz-e még egyáltalán magyar vagy latin betűs felirat?
– Ne legyen már ilyen pesszimista, Zacsek! Mit izgatja magát, hogy milyen zászlót tűznek ki a báni palotára? Fütyülünk rá! Attól még nem változik meg az életünk, ha eme híres nemzetvédő alkotmányozók megnyirbálják a tartományi jogokat. Sajnos, ők vannak többségben, megtehetik.
– Hát ez az, amitől folyton feljön a gyomorsavam! Mindent megszüntetnének, ami ennek a vidéknek a múltjára utal. Mintha mindig Észak-Szerbia lettünk volna! Máris úgy érzem magam, mintha egy belgrádi pasalikban élnék.
– Szódabikarbónát vegyen be, zomzéd, az biztos segít a gyomorégés ellen – kotyoga közbe amama. – Én is mindig azt adom a férjemnek, ha belakik töltött káposztából.
A Zacsek sógora, aki különben olyan smucig, mint egy igazi skót, szintén az emésztéssel szokott bajlódni. Elment a patikába.
– Gyógyszerész úr, tud valami hatásos szert adni gyomorégés ellen?
– Igen, kérem. Kitűnő kombinált porunk van. Kicsit drága, de több betegségre is jó. Enyhíti a reumatikus fájdalmakat, megszünteti a fejfájást és természetesen a gyomorgörcsöt is.
– Köszönöm, akkor most nem kérem, megvárom amíg a többi is fájni fog.
Ámde a szerb titkosszolgálat egyes vezetőinek már most nagy szükségük van a kombinált porra, mert fő a fejük a legújabb leleplezések miatt! A BIA két főtisztjét milliós zsarolással vádolják, a főnökeik pedig a politikai gyilkosságok miatt kerültek gyanúba. Kiderült, hogy a Milosevics házaspár utasítására úgy gyilkolászták az ellenlábasokat, mintha ez lenne a legnormálisabb dolga egy ország állambiztonsági szolgálatának.
– Nem mintha nem tartanám magam is gazembernek a volt nemzeti vezért a háború kirobbantása meg a minket ért összes macera miatt – jegyzé meg a Zacsek –, de kicsit furcsállom, hogy halála után mindent rákennek. Az egész arra megy ki, hogy az akkori rezsim többi tagja, beleértve a mai vezetőket is, olyan ártatlan, mint a ma született bárány. Állítólag nemcsak legjobb barátját, Ivan Sztambolicsot, hanem még az akasztófára való Arkant is ő tetette el láb alól, mert titokban egyezkedett az ellenzékkel. Zoran Todorovicsot, a JUL Kundak becenevű funkcionáriusát pedig állítólag féltékenységből likvidáltatta, mert összemelegedett Mirjanával.
– Jesszusmária, Tegyula! – ájuldoza amama. – Ez már olyan rémtörténet, mint a Szulejmánéké. Csak ott selyemzsinórt küldenek azoknak, akik a háremhölgyeknek csapják a szelet, és nem pazarolják rá a drága töltényt.
– Azt hiszem Tematild, hogy még Szulejmán is elbújhat Zlóbóék gaztettei mögött – bólogata atata. – A kilencvenes évek története olyan, mint egy Hitchcock-film: újabbnál újabb hullák buknak ki a konyhaszekrényből. Az ember már nem is tudja nyomon követni, hogy hány szerencsétlen áldozatot nyírtak ki az eszement nemzeti eszme nevében.
Egy pasas elmegy a moziba, hogy megnézzen egy régi Hitckock-filmet, de túl hátra szól a jegye. Odamegy a jegyszedőhöz, és azt mondja neki:
– Szerezzen nekem egy jobb helyet, és nem leszek hálátlan!
A jegyszedő előreviszi, és egy üres helyet mutat neki középen. A férfi erre odacsúsztat egy húszdinárost. A jegyszedő megnézi, mennyit kapott, majd odaszól a férfinek:
– A feleség a gyilkos!
Amama pedig a magyar szavazócédulán nem tud elmenni. Sehogy se tudja felfogni, hogy melyik cédulát melyik borítékba kell tenni, melyiket kell leragasztani, és melyiket nem.
– Hogy nem lehet ezt megérteni, Tematild?! – idegeskede atata. – Amikor még le is rajzolták az eljárást, mint a kisiskolás nebulóknak. Érthetetlen, hogy a külhoniak szavazatainak egyharmadát érvénytelennek kellett nyilvánítani a szabálytalanságok miatt. Hát ennyire nem értik a saját anyanyelvüket?
– Én meg azt nem értettem, Gyula zomzéd, hogy mit keresett a mi Pásztor Istvánunk a kormánypárt pesti nagygyűlésén? És főleg miért ígérte meg az én nevemben, hogy kire fogok szavazni? Azt én magam akarom eldönteni, nem kell hozzá senkinek a segítsége.
– Hogy maga milyen kukacos ember, Zacsek! – inté őt atata. –Ahelyett, hogy hálás lenne, amiért végre maga is szavazhat a magyar országgyűlési választáson, folyton kifogásokat keres. Miért baj az, ha a VMSZ-esek nem titkolják, hogy kihez húz a szívük?
– Tőlem húzhat, akihez akar, az ő dolguk. Csak a döntést bízzák rám. Majd én kibogarászom a másfél tucat párt közül, hogy melyik nekem a legszimpatikusabb.
Az egyik ismert magyar pártvezér elmegy az orvosához, és elpanaszolja neki, hogy a nagy kampányhajrában esténként nem tud elaludni.
– Lefekvéskor igyekezzen megnyugtató dolgokra gondolni – mondja neki az orvos. – Olvasson például valamilyen szerelmes regényt.
– Sajnos, nem segít, próbáltam már. Csak még jobban felizgat.
– Hm – ráncolja össze a homlokát az orvos. – Akkor próbálja elalvás előtt a saját beszédeit olvasgatni.
PISTIKE, ártatlan bárány és kukacos nebuló
