2024. április 19., péntek

Büntetésből kiállítás

A magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában a hétvégén tartották a 7. Gyerekfesztivált, amelynek keretében alkalmi kiállítás nyílt az iskola tanulóinak látványos makettépítményeiből.

Kovács Ildikó földrajztanárnő ötlete tulajdonképpen egy büntető feladatból nőtte ki magát egy igazán bámulatos, egész seregnyi diákot megmozgató akcióvá. Két nyolcadikos fiúnak ugyanis az órai passzivitása miatt azt a feladatot adta, hogy készítsenek egy vulkánt szemléltető anyagként az iskolai órához. A feladat pedig annyira megmozgatta a fiúk fantáziáját, hogy rövid idő alatt el is készültek vele, sőt kiselőadást is tartottak a működéséről. Lelkesedésük, illetve maga az ötlet pedig a többi tanulót is inspirálta, így a hétvégi kiállításon a vulkán mellett többek között látható volt egy egyiptomi piramis, a kínai nagy fal, a Big Ben, a Naprendszer, sőt a NASA űrrakétája, illetve egy műhold kicsinyített mása is. A kiállítás anyagának sokszínűsége miatt az Utazás térben és időben címet kapta, hiszen a történelmi építmények mellett megjelenik a modern kor, sőt a természet is.

A kiállításnak pedig rögtönzött megnyitót is tartottak, amelyről maguk a diákok készítettek beszámolókat, riportokat, ezáltal valóban kiszélesítve az adott témát.

– A tananyagmennyiség mellett folyton keressük a lehetőségeket, hogyan lehetne kreatív feladatokkal fűszerezni az órákat, és azt hiszem, ezzel végre rést találtunk, amelyen keresztül élményt sikerült becsempészni a tanításba és a tanulásba – mondta Kovács Ildikó, aki azt is elárulta, mi lesz a makettek sorsa. – A tantermünk dekorálásán már sokat gondolkodtunk, nemrégiben a nagy felfedezőink képeit akasztottuk fel, kézzel festett színes keretekkel. A diákok hazavihetik munkáikat, de amennyiben nem ragaszkodnak hozzájuk, lesz egy makettsarok, valamint a szekrények tetején fognak helyet kapni a kis építmények.

A tanárnő azt is elmondta, hogy további ötletei is vannak, szeretnének pályázni egy interaktív táblára, amely szintén az élményben gazdag oktatást segítené.