Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hétfőn megállapodott Aleksandar Vučićtyal, a Szerb Haladó Párt elnökével, hogy a párt tagja lesz a következő összetételű kormánynak. Az SZHP elnöksége és főbizottsága a Szerbiai Szocialista Pártra is rábólintott koalíciós partnerként. Azt egyelőre nem tudni, hogy csak az SZSZP, vagy koalíciós partnerei, a Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártja és az Egységes Szerbia is tagja lesz-e a kormánytöbbségnek. Boris Tadić Új Demokrata Pártja nem csatlakozik a hatalmiakhoz. Mihal Ramacs politikai elemzővel, újságíróval a kormányalakítás kapcsán eddig ismeretes tényekről, valamint a Vučić által kilátásba helyezett gazdasági reformokról beszélgettünk.
Milyen következménye lesz annak, hogy az új összetételű kormány feltehetőleg 17 minisztériumból áll majd?
– Teljesen mindegy, hogy a kormány 17 vagy 27 minisztériumból áll. A hatékonyság attól függ, hogy a kormány, illetve a minisztériumok egyértelmű program mentén és szakemberekkel dolgoznak-e. A minisztériumokban, különböző állami ügynökségekben és szervekben több ezer ember ül. Ha legalább a felük becsületesen elvégezné a munkáját, és ezt tenné mindennap, akkor a kormány eredményes lenne. Ezeknek az alkalmazottaknak a legtöbbje egyelőre nem csinál semmit, hiszen párthovatartozás alapján alkalmazták őket. Vučić nem tud velük mit kezdeni: nem is bocsáthatja el, de nem is kényszerítheti őket munkavégzésre, hiszen java részük nem is tudná elvégezni a feladatot, amely miatt felvették. Ennek a problémának a megoldása a jövendőbeli kormányfőre vár, ugyanakkor egy olyan kérdésről van szó, amely mindannyiunkat érint, hiszen mi fizetjük a hasznavehetetlen tisztviselői apparátust.
Milyen hozadéka lesz a különadónak, amelyet a politikusok bérére rónának ki?
– Csupán szimbolikus, ha egyáltalán megvalósítják ezt az intézkedést. Egyébként nem értem, hogy ha egy politikusnak ugyanakkora a fizetése, mint mondjuk egy tanárnak vagy bírónak, akkor neki miért kellene nagyobb adót fizetnie. Ha esetleg tízszer vagy ötvenszer akkora a javadalma, akkor jogos az intézkedés. Az adókulcs nem a miniszterelnöktől vagy az államfőtől, hanem a törvényektől függ, ha pedig a törvények előtt nem egyforma minden polgár, akkor nem beszélhetünk jogállamról.
Jogosnak tartja-e, hogy Vučić minden egyes, állami költségvetésből fizetést kapó munkavállalónak csökkentené a fizetését?
– Az utóbbi öt évben én is az állami szektorban dolgozok. Előtte húsz évet vagy magánvállalatokban dolgoztam, vagy saját magam főnöke és munkaadója voltam. A különbség óriási. Az állami szektorban nagyjából 800 ezer ember dolgozik. Van munkaidejük, többé-kevésbé rendszeresen kapják a fizetésüket, joguk van évi szabadságra, betegszabadságra, útiköltségre, napidíjra. Amíg szabadúszó újságíró voltam, heti hat napot dolgoztam, a munkanapom akkor ért véget, amikor befejeztem a munkámat. Évi szabadságom nem volt, és betegen is dolgoznom kellett. A közszférában dolgozók többsége kivételesen jó és kivételezett helyzetben van, ezért mindenkire ellenségként fognak tekinteni, aki megkísérli megvonni tőlük kedvezményeiket, és munkára kényszeríteni őket.
Valós reformokról van szó?
– Mivel egyelőre csak tervekről beszélhetünk, nem kívánok értékelésbe bocsátkozni, legalábbis addig nem, amíg Vučić és legszűkebb csapata elő nem áll a pontos számokkal és határidőkkel. Az utcában, ahol élek, naponta több száz gépjármű is a telt vonalon előzi meg a városi autóbuszokat. Soha egyetlen rendőr nincsen ott. Így volt ez már Koštunica, Cvetković és Dačić idejében is. Ha három hónap múlva is változatlan lesz a helyzet, akkor tudni fogom, hogy valós reformokról szó sincsen, csupán olcsó kozmetikázásról és üres szónoklatokról beszélhetünk.
Mire számíthatunk a következő négy évben az oktatás, a művelődés és az egészségügy területén?
– Mindhárom területen ugyanaz a helyzet jellemző: korrupció, nepotizmus és a politikának a szakmaiság elé való helyezése. Mindenhol azt nézik, hogy valaki politikailag megfelelő-e, milyen kapcsolatokkal rendelkezik, és mit kínálhat fel bizonyos „szívességekért”. A társadalom reformja ördögien nehéz feladat. Nálunk az iskolákban nem az ideálokról vagy az erényekről beszélnek. Szerbiában nem becsülik a tudást és a szorgalmat. Mindezt meg kell változtatni, ehhez azonban évekre lesz szükség. A miniszterelnöknek vagy az államfőnek elég lenne csak egyszer bejelentkezés nélkül felkeresnie valamelyik kórházat, vagy beállnia a földhivatal, esetleg a szociális központ tolóablakai előtt kígyózó sorba, és megértenék, hogy milyen is a valós helyzet az országban, illetve mit kell megváltoztatni.
Számít-e nagyobb munkásmegmozdulásokra abban az esetben, ha a kormány valóban végrehajtja a kilátásba helyezett reformokat?
– Időnkénti sztrájkok mindig is voltak. Ezek senkit nem érdekelnek, hiszen mindenki magára gondol. Hiányzik a szolidaritás és a megértés. Az szintén ritka, hogy valaki másnak az érdekeiért szállna síkra. Jelentős szakszervezeteink sincsenek, így senki nem küzd a munkások vagy a munkanélküliek jogaiért. Még azok is ragaszkodnak munkájukhoz, akik vagy csak rendszertelenül, vagy egyáltalán nem kapnak fizetést. Ezenkívül Szerbiában az emberek szinte fenntartások nélkül hisznek a hatalomnak. Miloševićre még a hiperinfláció és az üres üzletek idejében is tömegesen szavaztak. Így van ez most is. Ezúttal Vučićnak hisznek, mind a munkanélküliek, mind az állami alkalmazottak, mind a leggazdagabbak. Vagyis nem számítok nagyobb tüntetésekre, és nem is szeretném, ha lennének.
Hogyan befolyásolja az SZHP imázsát Brüsszelben az a tény, hogy először a VMSZ-szel állapodott meg?
– Vučićnak Brüsszelben is hisznek. Az európaiak praktikusak: mindenkit elfogadnak, aki elfogadja az elveiket. Kezet nyújtottak Koštunicának, majd Tadićnak, most pedig Vučićtyal teszik ezt. Az SZHP és a VMSZ is nemzeti beállítottságú párt, ezért természetes, hogy nagyon gyorsan megtalálták a közös hangot. Számomra mindig is az volt a logikus, hogy a kisebbségi pártok együttműködjenek a hatalommal.
Hogyan értékeli, hogy az SZSZP valamilyen formában ismét tagja lesz a kormánynak?
– A szocialistákat először Belgrádban amnesztálták, majd Brüsszelben is. Szerbiában soha nem került sor az átvilágításra és ma már senki nem is emlegeti ezt. Dačićnak Szerbiában és külföldön is elhiszik, hogy hátat fordított Milošević politikájának, és ma már egészen más dolgokat képvisel. Ha most ismét bekerül a kormányba, kapjon akármilyen magas rangú tisztséget is, teljes mértékben tartania kell magát a Vučić által kijelölt irányvonalhoz. Nem értek egyet azokkal, akik szerint Dačić Moszkva álláspontját fogja képviselni a kormányban. Dačić valóban közel áll Oroszországhoz, aláírta azonban a brüsszeli megállapodást, és mindent végrehajtott, amit Hashim Thaçival Brüsszelben megbeszéltek. A SZENYP és az ESZ ezúttal nem kerül olyan helyzetbe, hogy bárkit is zsarolhasson, vagy többet követeljen, mint amennyi megilleti.
