Az információs korszakban élünk, amikor a hírek hihetetlen gyorsasággal terjednek. Sokszor mégis, pusztán a hírekre hagyatkozva nehéz kibogozni, hogy mi is történik. Elemzők az ukrán válság kibontakozásakor azt jósolták, hogy annak gazdasági következményei miatt hamar összeomlik az orosz gazdaság. Ez már akkor is túlzásnak tűnt, hisz az oroszok túléltek már nehezebb időket is. A nyugati elemzésekben most is azt olvashatjuk, hogy az orosz gazdasági kilátások aggasztóak. A tőkekiáramlás folytatódik. A gyengélkedő rubel „felpiszkálja” az inflációt, az pedig elértékteleníti a jövedelmeket. Ez az alapkamat magasan tartására kényszeríti a jegybankot, ami nem kedvez a gazdaságnak. Az ukrán válság nem ingatta meg teljesen az üzleti bizalmat, viszont a befektetők kivárnak. A szankciók hatása elhanyagolható, hisz az egész kimerült néhány személy beutazási tilalmában és néhány bankszámla befagyasztásában. Ezek inkább jelképes üzenetek. Nemzetközi hitelminősítők tanulmányai szerint viszont az orosz gazdaság az év első és második negyedében is visszaesik, ami azt jelenti, hogy hivatalosan is recesszióba süllyed. Az általánosan elfogadott meghatározás alapján ugyanis akkor kerül recesszióba egy ország gazdasága, ha teljesítménye két egymást követő negyedévben csökken.
Szinte megszoktuk már, hogy a világon minden a pénz körül forog. Hajlamosak vagyunk a történések mögött mindig a gazdasági érdekeket keresni. Aztán van, hogy nem találjuk meg, vagy téves következtetésekre jutunk. Az események hátterében valószínűleg most is a hosszú távú geostratégiai törekvések megvalósítása áll, de biztosra vehető, hogy a katonapolitikai és belpolitikai dimenzió is illeszkedik a stratégiához. Mindemellett abban is biztosak lehetünk, hogy az oroszok a távlati stratégia megvalósításának a nyilvánosság számára feltehetően örök időkre titkos forgatókönyvében a várható gazdasági hatások is fel vannak vázolva. Ezúttal nem biztos azonban, hogy a forgatókönyv örök titok marad. Putyin ugyanis a napokban – sokakat meglepve – nyíltan beismerte, hogy a Krím félsziget Oroszországhoz csatlakozását megelőző eseményekben orosz katonák is részt vettek. Ezen aztán a nyugati „normákhoz” szokott elemzők felhorkantak, mondván: igen, ezt mindenki tudta, de nem szokták beismerni. Voltak, akik egyenesen Putyin amatörizmusáról, naivitásáról beszéltek. Kevesen tekintenek úgy a dologra, hogy talán tudatosan meg akarta mutatni, hogy őszinte, és hogy nincs mit takargatnia, mert (saját megítélése szerint) a jó szándék vezérli. Nézőpont kérdése, de talán „elegánsabb” az ilyen beismerés, mint utólag egy, az amerikaiak WikiLeaks-es, vagy a Snowdennel kapcsolatos ügyéhez hasonló fejlemény.
A történelem során mindig is voltak olyan pillanatok, amikor a döntések úgy születtek meg, hogy látszólag ellentmondásban álltak a racionális gazdasági érvekkel. A történészek erről nyilván bővebben és érdekesebben tudnának mesélni, de nagy vonalakban megállapítható, hogy Oroszország fejlődését évszázadok óta lényegében két egymással összefüggő, némiképp pedig egymásnak ellentmondó folyamat határozza meg. Egyrészt a nyugati mintára történő felemelkedés vágya, másrészt – párhuzamosan és ebből eredően – az ettől való félelem, főleg a belső hatalmi struktúrák félelme a változásoktól. A szólás- és véleményszabadság, a szabadon gyakorolható politikai jogok, a jogállam független intézményei, a szabad verseny és a szabad piac működése hosszú távon a „putyini államforma” felbomlásához vezetne. Minden jel szerint Putyin és környezete is belátták, hogy Oroszország a magatartási mintákat tekintve túl közel került a Nyugathoz. Az orosz–nyugati viszony lehűtése – ezek alapján – lehetséges, hogy teljesen tudatosan történik.
Úgy tűnik, egy új történelmi kísérlet kezdetének vagyunk a tanúi. Az előttünk álló időszak fogja megmutatni, hogy Oroszország egy átfogó világgazdasági integráció nélkül is képes lesz-e megoldani saját belső társadalmi és gazdasági problémáit. A nyugatiak szerint nem lesz képes, a hatalmas szénhidrogén-készletek is kevésnek bizonyulnak majd mindehhez. Az orosz ideológusok valószínűleg ennek az ellenkezőjét gondolhatják. Szerintük a nyugati világ tévesztette el az irányt, rosszul alakítja saját értékrendjét, a vesztébe rohan. Oroszország gazdasága gyengébb, mint a Nyugaté. Sebezhetőbb is. Nehezen hihető, hogy amikor előjönnek a nagyhatalmi ambíciók, akkor erről teljesen megfeledkeznek. A világpolitika eseményei miatt – önhibáján kívül – most országunk is nehéz helyzetbe került. Szerbia kis ország, amelyet sok szál, egyezmény, szerződés köt az Európai Unióhoz, de Oroszországhoz is. Mindkét partner nagyon fontos. Egyikkel vagy másikkal a kapcsolatok megromlása gazdaságilag nagyon rosszul érintene bennünket. Arról nem is szólva, hogy (nem) mellesleg Szerbiának egyben azt is el kell majd dönteni, hogy melyik társadalmi modellhez csatlakozik. Most fog eldőlni, hogy a jelenlegi hatalmi struktúrák készek-e rá, vagy nálunk is félnek a változásoktól.
