2024. május 7., kedd

Birkanyírás és pörköltfőzés Zentán

A zentai vásártéren igazi népünnepélyre számíthatunk április 27-én, vasárnap, ugyanis az idén tizenharmadik alkalommal rendezik meg a hagyományos birkanyíró és birkapörköltfőző fesztivált. A nemcsak a községben, hanem az egész tartományban is mind népszerűbb kavalkád megnyitója délelőtt kilenc órakor lesz a Zentai Fúvószenekar segédletével, ekkor rendezik meg a rendezvényen részt vevő fogatok felvonulását is, s ekkor kezdődik el a birkapörkölt és a pásztorételek főzőversenye. Fél tízkor startolnak a kézi birkanyírók, ezt követően fogathajtó versenyt, birkafajta- és tenyészállat-bemutatót, pásztoröltözék-bemutatót, pásztorkutyaszemlét rendeznek, emellett a látogatók megtekinthetik a helyi termékek kiállítását, a kézművesek kirakodóvásárát és a haszon-, illetve díszállatok szemléjét. A legkisebbek a pónilovaglást is kipróbálhatják, s természetesen gazdag kulturális műsor várja a kikapcsolódni vágyókat. A verseny eredményeit délután négy órakor hirdetik ki a szervezők. A rendezvény fő szervezője a Zentai Gazdakör és a VaTeBet Fejlesztési Ügynökség, a támogatói pedig a gazdakör juhászszakága, Zenta község önkormányzata, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete, a Zenta Község Lakásügyi Kommunális Közvállalata és a tartományi mezőgazdasági titkárság.