Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és újdonsült tanácsadója, Árok Ferenc
Úgy volt beütemezve, hogy pénteken jövök vissza Budapestről, mármint a múlt pénteken, de valami közbejött. Valami egészen különös, rendhagyó, amire még álmomban sem gondoltam volna. Egy nappal az előtt a bizonyos péntek előtt Les Murray-val kimentünk Felcsútra megnézni a Puskás-Suzuki-kupa egy-két meccsét. Meglehetősen korán érkeztünk, és szerencsémre beleszaladtam Szöllősi Györgybe, a kommunikációs igazgatóba, aki engem a FourFourTwo labdarúgó-kiadványon keresztül ismer, mert annak a szerkesztője. Felajánlotta, hogy felvisz a stadion tetején, taraján lévő „sétányra”, ahonnan pazar kilátás nyílik magára a stadionra, a környezetre, a segédpályákra, kis pályákra…
Ahogy felértünk – én már kapkodtam levegő után, mert bizony nagyon sok lépcsőt kell megmászni –, szinte beleütköztünk Orbán Viktor elnökbe, aki egy csoport külföldivel jött felénk. Szöllősi bemutatott, s máris jött a kérdés: „Látta a meccseket, mit szól hozzá, meddig marad?” „Pénteken megyek vissza Újvidékre.” „Nem megy maga sehova, itt kell hogy legyen a stadionavatón, meg holnap Székesfehérváron a Puskás meccsén, hallani akarom a véleményét az Akadémia játékáról.” S odaszólt Szöllősinek, „intézd el a kocsit”…
És ott voltam a meccsen. Mellette ültem, és egész idő alatt senki mással nem beszélt, mint velem. „Hallani akarom a véleményedet, és ne kertelj.” Igen, már tegeződtünk, mert én azt mondtam, hogy mi, „angolszászok” nem ismerjük az ön, maga és egyéb udvariaskodó megszólításokat. S mondtam szinte állandóan, amit másként csinálnának a játékosok, ha én vezetném a csapatot. Legtöbbször egyetértett velem. Már-már le akartam menni és ordítani, hogy amikor a labda az ellenfél kapuja előtt van, ne maradjon négy-öt játékos a felezővonalnál egyetlen csatárral szemben! Vagy az edző, vagy a játékosok, de ott valaki nagyon félős, óvatos – hogy finoman fejezzem ki magam.
Igaz, a csapat helyzete nem egészen megnyugtató, mert még nem biztos a bennmaradása. Nos, ez a különbség a két állam főnökének a csapata között, Szerbiában ha nem vagy bajnok, nem vagy senki, Magyarhonban megtörténhet, hogy az utolsó fordulóig nem tudsz nyugodtan aludni… De akkor is Viktor az Orbán, s nem Vučić a piros-fehérekkel!
A gyönyörű magyar sportékszer megnyitója
Nem mondhatom, hogy éppen mindent láttam, minden stadiont a földkerekségen, de nyugodtan állítom, hogy nincs még egy ilyen gyönyörű kis stadion a világon! A sportrovaton már megjelent egy fénykép róla, de azt egészében kell látni, s akkor még ott vannak az akadémia egyéb épületei is… mind hasonló stílusban. Ezeknek és a stadion „fogadótermeinek a berendezéséről” regéket tudnék írni! Puskás Öcsi szinte „visszatér”, rúgja előtted a gólokat, azzal a lendülettel, melyet megörökít a stadion előtti életnagyságú szobra. Egy futballmegszállott napokat el tud tölteni itt. És aztán jött a stadion megnyitása, majd felszentelése. Az előbbinél ért a második legnagyobb meglepetés. Alig egy fél tucat embernek említette a nevét Orbán elnök, de én köztük voltam!
Bent, a stadion „előszobáiban” Puskás sportéletének szentelt kiállítás van. Az egyikben a stadion építőit ünnepeltük, majd Les Murray-t tüntette ki a magyar miniszterelnök. Laci egyik legjobb ausztráliai magyar barátom, aki Sydneyben egy tv-állomás sportigazgatója volt évtizedekig.
Gazdagon kényeztetve etettek, itattak bennünket a szervezők. S megkezdődött egy ragyogó kultúrműsor, amely majd egy órán át tartott. Ezután jöhetett a virágcsokor Puskás nejének, majd a FIFA küldöttje üdvözölte a jelenlévőket, és Schmitt Pál megnyitotta a Pancho Arénát. Ezt a nevet valahogy nehezen tudom lenyelni, de nem lehetett a stadion és az akadémia elnevezésében is a Puskás név, legalábbis így mondták nekem az emberek.
S végre jöhetett a Puskás-Suzuki-kupa döntője: Puskás Akadémia–Real Madrid! Én a díszpáholy első sorában ültem! Egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert nem sok sportoló és sportban fontos szerepet játszó ember kapott itt helyet. Például a 93 éves Szepesi Gyuri világhírű tv- és rádiókommentátor és az MLSZ egykori elnöke sem „fért be” a díszpáholyba!
A kupát a spanyolok nyerték 1:0-ra. Bizonyos naivitás előzte meg a gólt. De sokan azt azzal magyarázták, hogy a „srácok csak 17 évesek”! Egész „véletlenül” a Real játékosai is ebbe a korosztályba tartoznak. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy tartalmasabban futballoztak, mint az első csapat Székesfehérváron. Azzal búcsúztam a magyar miniszterelnöktől, hogy ő ezt mondta: „Tanácsadóm leszel, legkevesebb két hónaponként látjuk egymást”…
