Az alanyi jogon, feltétel nélkül járó alapjövedelem bevezetésének ötletéről gyakran hallani az utóbbi időben. Az újszerűnek tűnő elképzelés már évszázadokkal ezelőtt is felmerült. A modern kori elképzelések szerint az alapjövedelem alanyi jogon mindenkinek járna, és nem lenne szociális helyzethez vagy munkavállalási szándékhoz kötve. Helyettesítené viszont a munkanélküli segélyt és az olyan juttatásokat mint a szociális segély, családi pótlék... Természetesen az egésznek akkor lenne értelme, ha az alapjövedelem elérne egy szintet, ami biztosítaná az egyén alapvető szükségleteit.
Az ötlet újabb kori támogatói szerint az alapjövedelemre azért lenne szükség, mert a nagyarányú munkanélküliség ma már nem az emberek hibájából ered, hanem a kapitalista termelői-fogyasztói rendszer okozza. Az alapjövedelem megvédené az embereket a társadalmi kirekesztettségtől, megszűnne az egzisztenciális félelem. Közismert, hogy a profitorientált társadalomban az elvégzett munkát csak részben fizetik meg. Az olyan tevékenységek mint a gyereknevelés, az öregek, betegek gondozása csak akkor van megfizetve, ha intézményesített keretek között történik. Emellett sok kulturális és kreatív munka eleve nem fizettethető meg. A szellemi javak megalkotói csak akkor kapnak pénzt, ha alkotásuk eladható. Az alapjövedelem bevezetése gyökeresen alakíthatná át társadalmunkat.
Az állampolgári jogon járó alapjövedelem gondolata nem újabb kori elképzelés, évszázadok óta része a társadalmi reformokról szóló elméleteknek. A feljegyzések szerint Abu Bakr kalifa, Mohamed próféta (egyik) apósa elsőként vezette be alattvalói számára az alapjövedelmet. A XVIII. század végén az amerikai Thomas Paine is javasolta bevezetését, azzal az indokkal, hogy így kárpótoljanak minden embert „természetes öröksége”, a föld magánkézbe kerüléséért. Napóleon is foglalkozott a gondolattal, de háborúi miatt nem valósíthatta meg a gyakorlatban. A neoliberális közgazdásznak tartott Friedrich Hayek is mellette érvelt. A monetarizmus atyja, Milton Friedman „negatív személyi jövedelemadó” formájában javasolta bevezetését a 60-as évek elején. Tehát az alapjövedelem bevezetése csak első látásra tűnik baloldali eszmének. Az említett nevek is sugallják, hogy nem az. A társadalmi feszültségek csökkentése, a békés környezet hozzájárulna egy jövőbeni modern kapitalizmus sikeres működéséhez. A munka nem lenne alapvető egzisztenciális kényszer, így a munkanélküliség nem fenyegetné a társadalom békéjét. Ugyanakkor a termelés automatizálását mindenféle további erkölcsi aggályok nélkül fel lehetne gyorsítani. Az elképzelés szerint az alapjövedelem mellett a dolgozó emberek munkájuk, a tőketulajdonosok tőkéjük után továbbra is fizetést, illetve profitot kapnának. A koncepció modern kori verziója arra épül, hogy egyre kevesebb az emberi munkát igénylő tevékenység, a munkanélküliség azonban súlyos egyéni és társadalmi tragédiákhoz vezethet.
Az ilyen garantált alapjövedelemhez természetesen állami bevételekre van szükség. Ezen áll vagy bukik az elképzelés. Források nélkül ugyanis csak utópia az egész. Számos kérdés is felmerül azonban. Vajon egy ilyen megoldás nem szakítaná-e végleg ketté a társadalmat a dolgozó és nem dolgozó emberek kasztjára? Politikai aggályok is felvetődhetnek. A tartósan nem dolgozó szavazópolgárok egy olyan blokkot alkotnának, amely a minimáljövedelem növelésével valószínűleg bármilyen ügy megnyerhető lenne. A gyakorlatot szemlélve, hasonló rendszer már létezik Dél-Afrikában és Brazíliában, ennek ellenére mindkét országban hatalmas a szegénység és a bűnözés. A bírálók szerint az alapjövedelem visszafogja a gazdasági teljesítményt. Egyrészt nem motivál munkavállalásra, másrészt a terhek nagy részét a munkáltatókra helyezi. Vannak azonban ellenpéldák is. A kanadai Dauphin városában egy ideig minden lakos szavatolt jövedelmet kapott. Mintegy 1000 szegény családnak osztottak havonta pénzbeli segélyt, ennek következtében a középiskolába járók száma emelkedett, a kórházi betegeké csökkent.
A történelmi tapasztalatok alapján egy társadalom mindig akkor jutott előbbre, ha a válságok idején felszámolta a régi tabukat, beidegződéseket, új módon szervezte át az életet. Társadalmunk mára nemcsak pénzügyi, hanem ideológiai válságba is jutott. Az emberek nem hisznek a régi rendszerben, de nem látnak új célokat és megoldásokat sem. Úgy tűnik, egyre jobban manipulálhatók. Ha most valaki 200–300 eurós alapjövedelmet kínálna, a többség simán elfogadná. Eközben tőlünk nem is olyan távol, a svájciak elutasították a világ legmagasabb minimálbérének bevezetését a vasárnapi népszavazáson. A szavazópolgárok nagy többsége ellenezte, hogy havonta csaknem 3300 euró legyen a minimálbér. Valamit nagyon elszúrhattak valakik, mert nem is olyan régen még nekünk is „Svájcot” ígértek…
