Négy évvel ezelőtt június 30-án alakult meg a június 6-án megtartott nemzeti tanácsi választásokon megválasztott Magyar Nemzeti Tanács. A vajdasági magyarság „parlamentjébe” 28 tag a Magyar Összefogás, 4 a Vajdasági Magyarként Európába, 1-1 tag pedig a Kézfogás a magyarságért, a Magyar Liga és a Magyar Remény Mozgalom listákról került. Nem sokkal később a tanács szakmaiságra építő végrehajtó szerve, a Közigazgatási Hivatal is megalakult.
Az MNT az elmúlt négyéves időszakban nyolc középtávú fejlesztési stratégiát fogadott el az oktatás, a kultúra, a hivatalos nyelvhasználat, a tájékoztatás, a civil szféra, a felnőttképzés, a tudomány és a népesedés területére vonatkozóan. A megalakulásától idén június 30-ig terjedő időszakban a tanács az alakuló ülésén kívül 42 rendes ülést és egy ünnepi ülést tartott, ezeken 468 napirendi pontot vitatott meg és 611 döntést hozott. A tanács hat állandó bizottsága és egy állandó konzultatív testülete összesen 375 ülést tartottak, és 1685 döntést fogadtak el. Ezeket és az MNT munkájához kapcsolódó összes többi részletet egy 160 oldalas jelentésben foglalták össze. A jelentés, amely hamarosan nyomtatott formában is napvilágot lát, valamint az MNT honlapján is elérhető lesz, várhatóan a tanács júliusi ülésén kerül napirendre.
A négyéves jubileum és a mandátum lejártának apropóján lapunknak dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke nyilatkozott.
Hogyan jellemezné az elmúlt négy évet?
– Ez az időszak olyan közösségépítési erőfeszítést tartalmazott, amelyben megpróbáltunk élni a lehetőséggel, amelyet a közösség kiharcolt magának az autonómia vonatkozásában. A csapat, amely az elmúlt négy évben az MNT munkáját mozgatta, minden rendelkezésre álló eszközt bevetett, hogy jól építkezzen. Hiszem, hogy tudásunk legjavát adtuk ebben az időszakban. Terv szerint és transzparensen dolgoztunk. Utóbbi azért fontos, mert így tudtuk elérni, hogy a közösség lássa, mi történik az MNT-ben. Nyugodt a lelkiismeretem, hiszen én sem tudtam volna többet tenni. A közérdek vezérelt bennünket, hogy amit csak lehet, kihasználjunk ebből a lehetőségből, a közösség érdekében.
Mennyire sikerült az MNT-nek megjelennie a köztudatban?
– Jelentős lépéseket tettünk ebben a vonatkozásban. Ha összehasonlítjuk, hogy miként élt az MNT a vajdasági magyar emberek fejében, a Kárpát-medencében, vagy itt, Szerbiában 2010 előtt és most, akkor úgy vélem, hogy óriási utat tettünk meg. 2010 előtt még a magyarság körében is csak alacsony százalékban volt elképzelése az embereknek arról, hogy mi az MNT, mi a szerepe, mi a közjogi státusza. A Kárpát-medencében, valamint a szerb közvéleményben pedig jóformán egyáltalán nem volt erről elképzelés. A nagy erőfeszítéseknek köszönhetően, hogy transzparensen és tervszerűen dolgozzunk, mindez jelentősen megváltozott. Az utóbbi négy évben több ezer médiaszereplése volt az MNT-nek, ebből több száz a Kárpát-medencei, a magyarországi és a szerbiai médiában volt. Az is lényeges szempont, hogy programjaink sok-sok ezer embert mozgattak meg, érintettek. Ezek olyan programok, amelyeket az MNT-vel azonosítanak, példának okáért a beiskolázási csomagok, vagy az ösztöndíjak. Egy, valamivel kevesebb mint egy évvel ezelőtt elvégzett közvélemény-kutatás igazolta, hogy az MNT ismertsége a vajdasági magyarság körében igencsak magas. Az emberek jól ismerik és nem keverik össze egyik politikai párttal, vagy civil szervezettel sem.
Bizonyos kulturális és oktatási intézményeket kiemelt jelentőségűvé nyilvánítottak, némelyeknek az alapítói, illetve társalapítói jogait is átvették. Mit kaptak ezzel ezek az intézmények?
– A kulturális autonómia azt jelenti, hogy a magyarság demokratikusan megválasztott autonómia-testülete szerves kapcsolatba kerül azzal az intézményrendszerrel, amely a magyarság önazonosságát, kulturális gyarapodását, a teremtett értékek megőrzését szolgálja. Mi nem rátelepedtünk ezekre az intézményekre, hanem szerves kapcsolatba kerültünk velük. Ennek az elsődleges módja az volt, hogy kiemelté nyilvánítottuk, majd kataszterbe vettük ezeket, felvettük velük a kapcsolatot és a törvény biztosította közjogi jogosítványainkon keresztül részt veszünk az igazgatásukban. Végül mindennapi kapcsolat alakult ki az MNT és az intézmények között, hogy sikerüljön megvalósítani stratégiai terveinket. Folyamatosan odafigyeltünk az intézményekre, a problémáikra, a szükségleteikre és velük együtt próbáltuk megoldani ezeket a dolgokat. Ezeknek az intézményeknek folyamatos támogatást biztosítottunk pályázat útján, így számtalan problémáikat sikerült megoldaniuk.
Mennyire kerültek hátrányos helyzetbe azok az intézmények, amelyeket nem nyilvánított kiemeltté az MNT?
– Amit az előbb elmondtam, nem kizárólag a kiemelt és társalapított, illetve alapított intézményekre értettem, még ha a legtöbb valóban ezek közé tartozik. Az összes olyanra értettem, amelyeknek közük van a magyar önazonosság megőrzéséhez. Azokkal az iskolákkal is törődtünk, amelyek nem kaptak kiemelt státusz, ahol a magyar oktatás számában elmarad a szerb oktatástól. A pályázatokat ezek számára is kiírtuk és ezekkel is kapcsolatot teremtettünk. Több mint 200 közintézménnyel kerültünk intézményes, közjogilag szabályozott kapcsolatba. Ehhez még hozzá kell adni azt a több száz magán, elsősorban civil és kulturális egyesületet, amelyekkel ugyancsak kapcsolatban állunk.
Milyen mértékben sikerült közelebb vinni az emberekhez az igényes kultúrát?
– A kultúra a legszerteágazóbb területe az MNT tevékenységének. Egyrészről örökségmegőrzés, másrészről pedig értékteremtés folyik. Utóbbi a mai generációk hozzájárulása a magyar kultúra gyarapításához. Mindez rendkívül összetett. Ebben a vonatkozásban amatőr, de hivatásos, szakmai szempontból magasabb szintű tevékenység is folyik. Hihetetlenül sok területről beszélhetünk, ezért nehéz lenne sommásan válaszolni erre a kérdésre. Ugyanakkor biztosan számos olyan dolgot találunk az elmúlt négy év tevékenységében, amely markánsan előrevitte az ügyünket. Az értékek hozzáférhetővé tételével kapcsolatban példaként említeném, hogy megnyílt a Vajdasági Magyar Képtár, ami a képzőművészet területén teszi elérhetővé kulturális örökségünk egy fontos részét. Ugyanilyen jelentősége van színházaink vonatkozásában a tájolási programnak, amelynek köszönhetően a magas kultúra rengeteg új helyszínre eljutott. A szerteágazó kulturális tevékenység sokkal szervezettebb lett az elmúlt négy év folyamán, mint amilyen korábban volt.
Egyik leglátványosabb programjuk a felsőoktatási ösztöndíjprogram. Sikerült-e tenni bármit annak érdekében, hogy az ösztöndíj élvezői, akik száma jelenleg ezerre tehető, diplomázás után szülőföldjükön találjanak munkát, itthon érvényesüljenek?
– Az ösztöndíjrendszer egy életpályamodell, ez teszi egyedülállóvá. A szülőföldön magyarként való gyarapodás és érvényesülés életpályamodellje. A magyar fiatalokat attól kezdve felkaroljuk, hogy beiratkoznak a magyar óvodába és egészen addig mellettük állunk, amíg meg nem szerzik a legmagasabb szintű képzettséget – persze, ha van ehhez tehetségük és kitartásuk –, majd később igyekszünk helyzetbe hozni őket szülőföldjükön. Ösztöndíjasaink egy részének már segítünk, hogy gyakorlathoz, gyakornoki helyhez, majd munkahelyhez jussanak. Kialakult egy vállalati kör, amely szerződéses viszonyban van az MNT-vel és ez a viszony egyebek mellett azt teszi lehetővé, hogy ezek a cégek, munkaerő-piaci szükségleteiket figyelembe véve, alkalmazzák ösztöndíjasainkat. Nem csak tervezzük, hogy ezek a fiatalok lesznek a szülőföldön a jövendő magyar értelmiségi elit, ez a folyamat már el is kezdődött.
Mennyire volt elégedett az utóbbi négy évben a vajdasági magyar médiával, elsősorban az MNT alapította médiumokkal?
– Alapvetően itt is kitapintható a komoly fejlődés. Elsősorban a három fő médiára, a Magyar Szóra, a Hét Napra és a Pannon RTV-re gondolok. A fejlődés a küllem tekintetében is megjelenik, a lapoknál megtörtént az arculatváltás, amely pozitívan hatott versenyképességükre. Ha félrerakjuk ezeket a formai dolgokat, akkor is kimutatható fejlődésről beszélhetünk. Példának okáért a Pannon RTV-nek a nézhetősége és a nézettsége egyaránt növekedett. A Hét Napnak nőtt az eladott példányszáma. A Magyar Szó esetében inkább csak az online kiadás esetében jellemző a fejlődés. Ugyanakkor hiszem, hogy ha a Magyar Szó kellőképpen zárja a hetvenéves jubileumot, illetve a most folyamatban lévő előfizetési akciót, akkor itt is megmutatkozhat majd az eladási mutatók javulása. Az is pozitív, hogy pénzügyi szempontból pillanatnyilag mindhárom cég stabil, hiszen ez nem mindig volt így. Persze azt is el kell mondani, hogy az előbb említett javulást nem követte megfelelő módon a szakmai igényesség fejlesztése, bár remélem, hogy ösztöndíjprogramunk ahhoz is hozzájárul majd, hogy megújuljon a médiumokban az emberállomány.
Hiányolta-e az MNT alapította médiumokban a kritikus hangvételt és érdekelte-e az újságírók véleménye az MNT munkájáról?
– Folyamatosan kommunikáltam az újságíró társadalommal és úgy érzem, hogy rajta tartottam kezemet az érverésén. Ez kétirányú kommunikáció volt. Arra bátorítottam az újságírókat, hogy vegyék komolyan magukat és hivatásukat, hiszen tekintélyüket maguknak kell kiharcolniuk. Szerbiában hihetetlenül elhatalmaskodott a gazsuláló, a manipuláló újságírás és az öncenzúra. Meglehetősen rossz állapotban van a szerbiai újságírás. Úgy vélem, hogy ez a vajdasági magyar újságírásra is rányomja a bélyegét. Az ember néha úgy érzi, hogy az újságírónak kellemetlen feltenni egy jogos kérdést. Gyakran előfordul, hogy egy interjút olvasva felmerül bennem, hogy ezt és ezt kellett volna még megkérdeznie az újságírónak. Hogy azért nem kérdezett, mert félt, hogy megsérti az interjúalanyát, vagy tartott a következményektől, vagy esetleg eszébe sem jutott, ezt nem tudhatom. Persze ez nem azt jelenti, hogy helyes a megállapítás, hogy a Magyar Szó attól lenne jó, ha folyamatosan ostorozná, bírálná azokat, akiknek demokratikus legitimitása és a magyarság részéről támogatottsága van. Nem vélem úgy, hogy ez a jó újságírás. Nem hiszem, hogy az újságírás helyettesítheti a belső ellenzéket, illetve annak ötlettelenségét, támogatottsági hiányát. Abban viszont hiszek, hogy attól jó az újságíró, ha felteszi a kérdéseket, amelyekre kíváncsiak az emberek.
Miben merült ki a civilekkel való együttműködés és hogyan vélekedik a vádakról, hogy az MNT-vel közösen dolgozó civil szervezeteket teljesen magába szippantotta a politikum és elveszítették független jellegüket?
– Nem szeretnék belemélyedni ebbe a kérdésbe. A civil szféra körül úgy általában nagy a homály az emberek körében: attól civil a civil, hogy pártfüggetlen, vagy attól, hogy nem foglalkozik olyan témával, amellyel a politikum igen? Ha ez lenne a civilség fogalma, akkor nem létezik civilség. A civil attól civil, hogy önmaga által meghatározott célokhoz önerőből, önszervezkedés által kíván eljutni. Abban a szférában foglalkozik a közjóval, amelyben az állami intézményrendszer is működik. Teljesen természetes, hogy ha a magyarságnak van egy választott testülete, amely az önazonosság megőrzésével, a közösség gyarapításával foglalkozik, akkor a civil szféra ebben keresi a helyét. Hogy hol van az egészséges egyensúly, hogy valaki ne simuljon bele a pártpolitika elvárásaiba és megőrizze önállóságát, ugyanakkor a közös célokat bátran felvállalja, rendkívül szubjektív megítélés kérdése. A civil szférában a stratégiai tervezés által új minőségek jelentek meg. Rákapcsolódtunk azokra a folyamatokra, amelyekben a pályázásnak lesz nagy szerepe a jövőben, amelyben növelni kell a kapacitást a civil szférán belül. Ha a civilek csak ezt érték el azzal, hogy csatlakoztak a Magyar Összefogáshoz, akkor úgy vélem, hogy nagyon jót tettek maguknak és annak a világnak, amelyhez tartoznak.
Az Ön neve szerepel majd az idén megtartandó nemzeti tanácsi választásokon?
– Úgy tűnik, hogy augusztus elején írják ki a választásokat, addig pedig a jelölési folyamat sem kezdődik el. Az, hogy kit jelölnek a politikai pártok a listákon, ez tőlük függ, a polgároktól pedig az függ, hogy kit választanak. Ezért ez a kérdés valamelyest elhamarkodott. Ugyanakkor meglehetősen erősödik bennem az elhatározás és érzés, hogy politikailag nyugdíjba vonuljak.
