2024. március 28., csütörtök

„Nincs még egy ilyen kórus”

A Cantilena kamarakórus dallamai a csend városából

A magyarkanizsai Cantilena kamarakórus június 27-én tartotta hagyományos évadzáró rendezvényét, amely most is színvonalas kikapcsolódást nyújtott, ahol vidám, nyárköszöntő kórusműveket adtak elő. A Cantilena a magyarkanizsai művelődési élet egyik igazi ékköve. A 2011-ben Pro Urbe díjjal jutalmazott kórus a város számos kulturális rendezvényét, megnyitóját, ünnepét tette már szebbé az elmúlt több mint egy évtized során, hiszen pontosan tizenhárom éve, hogy énekükkel szívmelengető dallamokat csempésztek a csend városába.

A Cantilena kamarakórus 2001. szeptember 15-én alakult meg a Jovan Jovanović Zmaj iskolaépület fennállásának 100. évfordulójára. A pedagógusok alkalmi összeállásának köszönhetően pedig megszületett az igény arra, hogy kórussá kovácsolódjanak, rendszeres próbákkal és fellépésekkel. A Cantilena kamarakórust 2005-ben már civil szervezetként jegyezték be, mostanság 15–20 tagja van. Sikerüknek egyik kulcsa vezetőjük, Losoncz Piroska tanárnő volt, aki egészen tavaly decemberig vezette és vezényelte a kórust. Jó vezetői, szervezői és művészeti munkájának, valamint a tagok elszántságának és összetartásának bizonyítéka, hogy a munka a tanárnő tavaly decemberi leköszönése után sem állt meg, azóta is töretlenül, újabb sikeres fellépésekkel övezett úton halad az együttes tovább. A kórus vezényletét januárban Tolnay Ilona tanárnő vette át, aki nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy ő vehette át a feladatot, s dicsérő szavakkal méltatta elődjét.

– Nagyon összetartó és felkészült kórus, azt hiszem, Vajdaságban nincs még egy ilyen kórus, amely Kodály módszerével szolmizálna, ez pedig mindenképp az előző karnagyot dicséri, nagy munka ezt elérni – mondta Tolnay Ilona tanárnő.

A Cantilena kamarakórusból szinte minden tag zeneiskolában képezte magát, repertoárjuk igen széles, a tagok elmondása szerint körülbelül 400 dalból tudnak válogatni.

– Több mint 400 dal van a repertoárunkon, népdalfeldolgozások, magyar és szerb, valamint külföldi dalok, egyházi művek, klasszikusok, modernek, könnyed slágerfeldolgozások, spirituálék, de a reneszánsz dalok a kedvenceink – mesélte Gutási Márta, a kórus tagja, aki azt is elárulta, hogy nemcsak Magyarkanizsán, hanem szinte egész Vajdaságban felléptek már. A kisebb települések mellett Zentán, Szabadkán, Újvidéken és Belgrádban, sőt rendszeresen járnak határon túli találkozókra is.

– Ugyanolyan örömmel és felkészülten megyünk fellépni egy vajdasági kis településre, mint nagyvárosba. Emellett rendszeresen részt veszünk testvérvárosi találkozókon minden évben.

A Cantilenának évente négy állandó hangversenye van, ebből két vallási jellegű húsvétkor és karácsonykor, egy évfordulós zeneszerző tiszteletére szervezett koncert és a júniusi évadzáró hangverseny. A kamarakórus egyik különlegessége, hogy tagjai nemcsak nőkből állnak, hanem a férfihangok kellemes mélysége (vagy olykor épp magassága) is vegyül az énekbe.

Ezt pedig a továbbiakban is szeretnék megőrizni, ezért a kórus várja azoknak a férfiaknak a jelentkezését, akik szívesen tagjai lennének egy jókedvű, vidám társaságnak, ahol szórakozva, önmaguk és a közönség örömére áldoznának a művészet oltárán.