2024. május 7., kedd

Nyugat-nílusi láz Dél-Bácskában

Eddig bizonyítottan egy személy betegedett meg ebben a nálunk eddig ismeretlen betegségben – Két személy esetében még várják az eredményeket

A Vajdasági Közegészségügyi Intézet illetékesei közölték, hogy egy, a dél-bácskai körzet területén élő személyt bizonyítottan a szúnyogok által terjesztett, nyugat-nílusi vírus fertőzött meg, két személy esetében még várják az eredményeket. Az intézetben összesen 17, a nyugat-nílusi láz tüneteivel jelentkező személyt vizsgáltak meg, 14 személy esetében a fertőzést kizártnak tartják.

Az illetékesek bejelentették, hogy július végén és augusztus elején mindenképpen növekszik majd a megbetegedések száma. Az ígéretek szerint az intézet az idén jobban odafigyel ennek a vírusnak a terjedésére, ugyanis az idén a korábbi évekhez viszonyítva előbb jelent meg. Az idén késtek a szúnyoglárvák permetezésével, de az önkormányzatok most végzik a szúnyogok irtását.