2024. május 7., kedd

Szexuális élet a terhesség idején és azután

Meddig és mikortól kezdve szabad?

Az önfenntartás ösztöne mellett a nemi ösztön a legerősebb, és szinte leküzdhetetlen vágy, amely nincs meghatározott korhoz kötve. A nemi vágy különböző körülmények között és állapotokban is igen erős lehet. Így van ez a terhesség alatt is, sőt gyakran ekkor még fokozottabban jelentkezik, mint előtte. Esetenként a terhes nő elhanyagoltnak, mellőzöttnek érzi magát partnere mellett a terhesség okozta testi elváltozások miatt. Ilyenkor nagyon jó szolgálatot tesz egy gyengéd, elővigyázatos, óvatos nemi együttlét.

Szülészeti körökben elfogadott alapszabály, hogy a szülés valószínű időpontja (terminus) előtt 6 héttel és a szülést követő 6 hétben tilos a nemi kontaktus. Az ezen az időszakon kívül eső időben, ha egészséges terhességről van szó, szabadon élvezhető a nemi élet. Természetesen mindenképpen legyen kíméletes! A nemi élet során a női mellet, főleg a bimbót nem szabad simogatni, izgatni, mert az a méh összehúzódásaival járhat. A terhesség alatti házasélet esetén a behatolás ne legyen túlságosan mély! A pocak növekedésével egyre előnyösebb az a testhelyzet, amikor a nő van felül, mert ilyenkor ő tudja szabályozni a behatolás mélységét. Ebben az időszakban nincs szükség semminemű védekezésre (kontracepcióra) az állapot természetéből fakadóan.

Mint már említettem, a fent leírtak csak egészséges terhesség esetére vonatkoznak. Egyenesen ellenjavalt: alhasi fájdalmak, vérezgetés, nyitott méhszáj, elöl fekvő méhlepény, vetélés-, illetve koraszülésveszély esetén, vagy ha már volt spontán vetélése vagy koraszülése a kismamának. Fontos azt tudni, hogy ha a hagyományos közösülés tiltott vagy óvatosságot igényel is, a férj gyöngédsége, a simogatás, a csókolózás egyenesen jó hatású.

A szülés után a gyermekágyi szakasz (6 hét) befejeztével mindenképpen kötelező a nőgyógyászati vizsgálat, melynek során fény derül arra, hogy a női nemi szervek visszatértek-e eredeti állapotukba, és hogy az esetleges szülési sérülések teljesen begyógyultak-e. Ilyenkor az orvos engedélyezi a nemi élet újbóli megkezdését. Természetesen ilyenkor is legyen az első néhány együttlét kíméletes, gyengéd, mert a nő esetleg félhet az aktustól, és valóban, ezek az első szeretkezések lehetnek kicsit fájdalmasak is. Ebben az időszakban a hölgyek nagy többsége még szoptat, nincs menstruációjuk sem, ennek ellenére a fogamzásgátlásra mindenképpen szükség van. Erre a vizsgálatot végző szülész-nőgyógyász minden alkalommal felhívja a páciens figyelmét. Ebben az időszakban a legelfogadottabb és leginkább tanácsolható fogamzásgátló módszer az óvszer rendszeres használata. Az első menstruáció után szóba jöhet a méhen belüli eszköz alkalmazása, és később, a szoptatás abbamaradása után a szájon át szedhető fogamzásgátló tabletták is ajánlhatóak.