A Zacsek arra panaszkodik, hogy az anyósa teljesen bedilizett: vén fejjel kempingfelszerelésre és konzervekre szórja a pénzét, és minden áron Belgrádba akar utazni.
– Nem értem, mi ebben a kivetnivaló, Zacsek zomzéd? – csodálkoza amama. – Lehet, hogy csak kirándulni akar a kedves anyósa a természetjárókkal a festői Avalára. Talán még egy jóképű öregúr is van a társaságban, aki csapja neki a szelet.
– Egy frászt akar kirándulni! A szakszervezetisek megmozdulásához akar csatlakozni, akik a szkupstina előtt táborozva tiltakoznak az új munkaügyi törvény ellen. Azt mondja, addig nem jön haza, amíg a kormány nem vonja vissza javaslatát, és nem áll el a fizuk és a nyugdíjak csökkentésétől. Mert az ő nyugdíját csak a testén át vehetik el!
– Akkor valószínűleg hosszabb időn át kell majd nélkülözniük az anyós társaságát, Zacsek – bólogata atata. – A kormány ugyanis szemmel láthatólag elszánta magát, hogy ha törik, ha szakad, cumtrucc elfogadtatja a törvényt. Mert akkora slamasztikában vannak, hogy szépen fejezzem ki magamat, hogy különben elsüllyednek. Azért kell nekik drasztikusan megnyirbálni a melósok jogait és előnyben részesíteni a munkaadókat, ráadásul alaposan lefaragni a nyugdíjakat és a közalkalmazotti fizetéseket.
– Még szerencse, hogy Vucsicsnak vajból van a szíve – sóhajta amama. – Különben megnézhetnénk magunkat.
– Honnan szeded ezt a marhaságot, Tematild, hogy a miniszterelnök jószívű?
– Nem én szedem, Tegyula, hanem az ifjonc Kersztics Lázó pénzügyminiszter jelentette ki, amikor benyújtotta a lemondását. Azt mondta, azért kell távoznia, mert Vucsicsnak túl lágy a szíve, és nem akarja elfogadni az ő javaslatát, hogy csökkentsék húsz százalékkal a nyugdíjakat és tizenöttel a fizetéseket.
– Régi politikusi trükk! – legyinte a Zacsek.
– Ezt meg hogy érti, zomzéd? – csodálkoza atata.
– Úgy, hogy a Lázóval kimondatták a keserű igazságot, hogy mennyivel kellene csökkenteni a járandóságokat, hogy egy kicsit javuljon a helyzet. Hadd szemeteljék össze magukat az érintettek! Ugyanakkor jótevőnek állítják be Vucsicsot, aki kvázi ezt nem engedi és megvédi a jónépet. A naivabbja pedig nem győz neki hálálkodni, hogy csak tíz százalékos lesz a csökkentés. És addig hálálkodnak majd, amíg nem jön a jéghegy.
– Hogy maga milyen pesszimista, Zacsek! Miféle jéghegyet emleget?
– Nem én emlegetem, hanem a Krsztics. Szerinte Szerbia hajója sebesen halad egy hatalmas jéghegy felé, és ha nem változtatnak irányt, akkor neki is fog ütközni. Akkor pedig nem húsz százalékkal kell csökkenteni a járandóságokat, hanem negyvennel, mint a görögöknél. Úgy hogy a miniszterelnök nem sokáig tetszeleghet a nemzet vajszívű jótevőjének a szerepében.
Vucsics éppen a kormánypalotába igyekszik szolgálati Audiján, amikor meglátja régi barátját. Kiszáll a kocsiból, odamegy hozzá.
– Rémes, hogy nézel ki! – mondja neki. – Mi bajod van?
– Sajnos, napok óta nem alszom. Szorongatnak a hitelezőim, de nem tudom megadni tízezer dináros adósságom, mert csökkentették a fizetésemet.
– De hát az ég áldjon meg, miért nem mondtad ezt nekem már előbb?
– Talán kölcsönadtál volna tízezret?
– Azt nem – feleli a jószívű politikus –, de tudok neked ajánlani egy pompás altatót.
Ámde nemcsak a pénztárcánk van veszélynek kitéve ezekben a napokban, hanem a Dodik testvér is.
– Nem gondoltam volna, Tegyula, hogy a törökök már megint leigázásra készülnek – aggóda amama. – Borzasztó lenne, ha a janicsárok elfoglalnák Banyalukát. Meg is értem a szegény Dodik aggodalmát, mert ezek az oszmánok mindig a ló farkához kötik az ellenség vezérét, néha még fel is négyelik!
– Ne aggódj, Tematild, szó sincs semmiféle oszmán veszedelemről – vigasztála őt atata. – Dodiknak kapóra jött Erdogán török miniszterelnöknek az az állítólagos kijelentése, hogy aki bántani merészeli a bosnyákokat, annak százmillió törökkel kell szembenéznie. És amit már meg is cáfoltak Ankarában. Viszont a banyalukai kiskirály rögtön felfújta a dolgot, és megpróbálta a belgrádi vezetőséget is belerángatni ebbe a légből kapott históriába.
– Gyanús nekem ez a Dodik – veté közbe a Zacsek. – Nem lepődnék meg, ha a felmenőiről kiderülne, hogy török vér folyt az ereikben.
– Miből gondolja ezt, Zacsek?
– Abból, hogy pont olyan csalafinta, mint az egykori török atyafiak voltak. Meglehet, hogy az ükapja maga is janicsár volt, és Dodik Musztafának hívták. Most éppen azon ügyeskedik, hogy támogatást kapjon a belgrádi vezetőktől a küszöbön álló választások előtt, mert a honfitársainak már nagyon elegük van belőle.
– Van is a kedvenc Szulejmán sorozatomban egy intrikus pasa, kiköpött Dodik! – fűzé hozza amama. – Folyton keveri a trutymót a szultán háreme körül. Biztos ennek a banyalukainak valamilyen pereputtya.
– Matild, ne keverd a politikát a tévés szappanoperákkal – inté őt atata. – Bár néha nekem is az az érzésem, hogy ami körülöttünk zajlik ebben az országban, az egy ostoba szappanopera, annyira benne a hihetetlen fordulat. Csak attól tartok, hogy ez a mi sztorink nem fog happy enddel végződni.
Két barátnő beszélget.
– A mi szerelmi életünk a férjemmel most már pont olyan, mint egy szappanopera.
– Hogyhogy?
– Úgy, hogy amint kezd egy kicsit érdekes lenni, rögtön vége az epizódnak.
PISTIKE, vajszívű politikus és trükköző janicsár
