2024. május 7., kedd

Felújítások és térfigyelő kamerák

Az Emlékiskolában folyó beruházások mellett Tornyoson a fűtést kellene megreformálni – A kivándorlás nagy gondot okoz az iskoláknak is

A zentai önkormányzat az év folyamán térfigyelő kamerákat helyezett el a November 11. iskolában és a Zentai Gimnázium területén. Az 1,6 millió dináros összköltségű projektum keretében az elmúlt hónap folyamán az Emlékiskola területén is kiépítették a megfigyelő rendszert. A kamerák beépítésének a költségeit fele-fele alapon tartományi támogatásból, illetve önkormányzati pénzből fedezték.

Az Árpád utcában lévő iskolában javában tart a diákok mosdóinak a felújítása is, amelynek több mint egymillió dináros költségeit teljes mértékben községi forrásból fedezik.

Ceglédi Rudolf polgármester a munkálatok megtekintése alkalmával beszámolt arról is, hogy az energiahatékonyság növelése érdekében tavaly kicserélték a tóparti óvoda nyílászáróit, az idén pedig a felsőhegyi iskolában is új ablakokat és ajtókat szereltek föl. Ezenkívül közbeszerzést írtak ki az Ohrid utcában lévő óvoda nyílászáróinak a lecserélésére. Ceglédi reményének adott hangot, hogy az év folyamán még egy oktatási intézményt sikerül majd új ablakokkal és ajtókkal ellátni.

Komoly gondot jelent a tornyosi általános iskola fűtésének a megoldása is – jegyezte meg a polgármester, s elmondta, hogy az ehhez szükséges fűtőolaj beszerzése 3-3,5 millió dinárt emészt föl évente. Ezért takarékosság céljából egy pelletfűtési rendszer kiépítésére szeretnének pályázni a tartományi energetikai titkárságnál. A beruházás kb. 3-3,5 millió dinárba kerülne, de mivel a nagy nyomáson préselt, szálas, rostos anyaggal történő fűtésre évente csupán mintegy 1 millió dinárt kellene költeni, így két éven belül megtérülnének a rendszer kiépítésének a költségei. A polgármester reményei szerint az illetékes titkárság támogatásban részesíti a projektumot, s a beruházást már az idei év folyamán elindíthatják.

Kormányos Katona Gyöngyi, a községi tanács oktatási és művelődési ügyekkel foglalkozó tagja szerint az oktatási intézményekben folyó felújítási munkálatokat a következő évben is igyekeznek majd beiktatni a községi költségvetésbe, s a nyílászárók cseréjét is folytatni szeretnék. A tanácstag ezenkívül az oktatási intézményekben a didaktikai eszközök korszerűsítésének a szükségességét is kiemelte.

A zentai általános iskolákban egyébként mintegy 200 elsős tanulót írattak be a szeptemberben kezdődő tanévre – mondta el Sárosi Gabriella, az összes általános iskolai részleget felölelő Stevan Sremac Általános Iskola igazgatónője, s hozzáfűzte, hogy közülük 25-en szerb, a többiek pedig magyar nyelven folytatják tanulmányaikat. Egyelőre azonban korántsem lehet tudni azt, hogy marad-e ez a létszám – jegyezte meg az igazgatónő, mivel az elmúlt időszakban nagyon sok család elköltözött, és jelenleg is többen tervezik a kivándorlást. Az igazgatónő szerint ez nemcsak az első osztályokra, hanem a többi iskolai tagozatra is nagy veszélyt jelent. Egyébként a November 11. iskolában készült kimutatás alapján az elmúlt tanévben 17 gyermek távozott, főleg azért, mert szüleik külföldön vállaltak munkát, s a gyermekeiket is magukkal vitték.