Csütörtökön a Vajdasági Magyar Szövetség zorkai helyi szervezete környezetszépítő akciót tartott. Az Erdöt utca és a Zorka utca kereszteződésénél elhelyezkedő játszóteret hozták olyan állapotba, ho...
Vajdaság
Sztantity Szebasztián 1991-ben született Zentán, általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 2014-ben szerzett diplomát a Belgrádi Egyetem Politika Tudomány Karán nemzetközi kapc...
A zentai Burány Hajnalka a Vajdasági Magyar Szövetség önkormányzati választási listájának első számú jelöltje. 1980.
Vasárnap reggel összejött Ludas apraja-nagyja, és együtt imádkozva, körmenetben gyalogoltak el a Szent Katalin-templomba, a pünkösdi szentmisére, amelyet Horváth Endre, helyi plébános celebrált. Ah...
Az elmúlt hétvégén tartották meg Torda legnagyobb ünnepét, a falunapot és a templombúcsút. Az idén több naposra duzzadó rendezvény keretében szerveztek festménykiállítást, horgász- és paprikásfőző...
Csantavéren szombat reggel összejött a település apraja-nagyja, hogy kivegyék részüket a tavaszi faluszépítő akcióból. Tennivaló akadt bőven, ezt András Gyuricsin Attilától, a VMSZ csantavéri helyi...