2024. május 6., hétfő

Egy tucat községfejlesztési projektum

A magyarkanizsai önkormányzat küldöttsége Belgrádban mutatta be a községet érintő legfontosabb beruházásokat

A múlt héten a szerb kormányalelnök és miniszter, dr. Zorana Mihajlović, valamint az Építésügyi, Közlekedési és Infrastruktúrafejlesztési Minisztérium szakcsoportja Belgrádban a kormány épületében fogadta Magyarkanizsa község delegációját, hogy megvitassák a községet érintő legfontosabb fejlesztési terveket.

A magyarkanizsai küldöttség tagja volt dr. Bimbó Mihály polgármester, Fejsztámer Róbert, a gazdasági, pénzügyi és fejlesztési főosztály vezetője, valamint Kövesdi János, Magyarkanizsa Község Településrendezési Közvállalatának igazgatója.

Mivel a mindenkori felelős helyi kormányzásnak az a feladata, hogy a lehetőségeit a lehető legjobb módon kihasználva biztosítsa a gazdasági és szociális fejlődést polgárai számára, a küldöttség tagjai ennek tükrében készítettek összefoglalót a legfontosabb regionális, községközi és helyi jellegű problémákról, hogy azokat bemutathassák a kormányelnöknek, valamint az ott megjelent államtitkároknak, miniszterhelyetteseknek és főosztályvezetőknek. A helyi fejlődés kulcsa ugyanis a kormány és az önkormányzatok közötti szorosabb kapcsolat kiépítése, így az ilyen típusú megbeszéléseket is azzal a céllal vezették be, hogy a községek és városok problémáit koordináltan és együttműködésre alapozva oldhassák meg.

A magyarkanizsai delegáció összesen 12 projektumot mutatott be, amelyek mindegyike nagy jelentőségű, megvalósulásuk pedig a község polgárainak életkörülményeit nagyban javítaná. Közülük a legfontosabbak a szennyvíztisztítók és szennyvíztisztító rendszerek kiépítése és felújítása a község településein, az ivóvízellátás javítása, a horgosi kishatárátkelő kérdése, a hulladékfeldolgozót kiszolgáló Orom–Velebit út javítása, a Magyarkanizsát délről szegélyező kerülőút kiépítése, a mozgássérült-parkolókártya bevezetése, a még ki nem épített fizetőkapuk áthelyezése a Horgos–Újvidék autópályán, valamint a tiszai kikötő infrastruktúrájának korszerűsítése.

A minisztérium képviselői és a kormányalelnök ígéretet tettek arra, hogy hét napon belül válaszolnak minden feltett kérdésre, és jelzik, hogy milyen módon tudják segíteni a projektumokat együttműködés vagy anyagi eszközök biztosításával, ez pedig hamarosan aktuálissá válik.

Időközben operatív szinten is elindultak az egyeztetések, és tegnap is tárgyalt Belgrádban az önkormányzati delegáció a kataszter hatékonyságának növeléséről, valamint a fizetőkapukról, a jövő héten pedig a kikötő fejlesztése kerül napirendre.