Már 10 óra tájékában leballagtunk a szálláshelyünkről, hátha lesz még ülőhely Orbán Viktor miniszterelnök előadására. Nagyon tűzött a nap Románia legkisebb városában, Tusnádfürdőn, felfrissülést csak az Olt csobogó folyása adott a fülünkbe, szomjunkat pedig a kősziklákból kifakadó hét forrás borvize oltotta, mert az előző este Rúzsa Magdi koncertezett ott, s aközben bevágtunk vagy 6-7 miccset, a románok jókora csevapját, hideg sörrel leöntve, így hát égett a gyetrája mindenkinek.
– Jó napot! – köszöntem rá a mellettem elhaladó tekintélyes úriemberre, aki nem más volt, mint Agócs Gergely, a népzenész, a néprajzkutató, akit a Felszállott a páva zsűritagjaként az is megismert, akinek még nem volt hozzá szerencséje, s meg is szeretett ízes, palócos tájszólása, kedves mosolya miatt. A bemutatkozás után mindjárt volt témája:
– Kellene nekem egy 1962-es Magyar Szó. Ha minden igaz, Picasso rajzolt oda. Megvan-e az? – Biztosan, mert archiválva vannak az újságok – válaszoltam, majd lejtmenet sok mindenről elbeszélgettünk, többek között arról, hogy van neki egy jó barátja Zentán:
– Ismered Hajnal Jenőt?
– Már hogyne ismerném, édesanyámmal együtt dolgoztak anno!
– No, üdvözlöm!
– Jó, jó, de miért nem élőben?
– Elmegyek én Zentára, ha hívnak...
Ülőhely már rég nem volt a pódium előtt. Többen rögtönöztek, s padokat hoztak ki a sörsátrakból, ahol eltűrték ezt a pofátlanságot, mert azért a hideg sör is fogyott rendesen. Én egy sepsiszentgyörgyi házaspár mellett kunyeráltam ki az ülőalkalmatosságot, akik elmondták, minden évben eljönnek meghallgatni a magyar miniszterelnököt, de Vajdaság, ez a mi Bácskánk sem ismeretlen a számukra, hiszen néhány évvel ezelőtt egy ottani küldöttséggel Magyarkanizsán jártak, s még Nyilas Mihály polgármester nevére is emlékeztek, meg arra, milyen jókat ettek-ittak.
Közben már nagyon sajnáltam, hogy nem vittem magammal a fonott kalapomat, mert hét ágra sütött a nap, égette is rendesen a karomat, de moccanni már senki sem moccant, mert egyszer csak jött a tisztes társaság, Orbán Viktor, Német Zsolt és Tőkés László. A moderátor szerepét a magyar külügyi bizottság volt elnöke látta el, s többek között üdvözölte Pásztor Istvánt is, a VMSZ elnökét, de voltak ott tisztségviselők Magyarországról, a Felvidékről és Kárpátaljáról, s még az RMDSZ-ből is néhány rebellis, ugyanis Románia legnagyobb magyar pártja előzőleg illedelmesen bejelentette, hogy a csúcsvezetőség nem lesz ott. Lelkük rajta...
A miniszerelnök beszédét először akkor szakította meg a taps, amikor elmondta, a Fidesz-KDNP egy hellyel szerezte meg a kétharmados többséget az áprilisi parlamenti választásokon, s ezt az egy helyet bizony a külhoni magyarok szavazata hozta. Büszke is voltam magunkra, csak sajnáltam, hogy az én egy voksom nincs ebben benne, hiszen a választásokat követő hétfőn kaptam meg a magyar állampolgárságot.
„Ma már hasznosabb a világban most zajló változásról gondolkodni, a 2008-ban nyilvánvalóvá vált világgazdasági, világhatalmi átrendeződést tekintve kiindulópontnak. A 2008-as nyugati pénzügyi válság ugyanolyan jelentőségű változást indított el, mint ami az I. és II. világháború után, illetve 1990-ben zajlott le, csak nem annyira volt egyértelmű az emberek számára, hogy másnaptól gyökeresen megváltozott világban fognak élni. A világban versenyfutás van annak az államnak a kitalálásáért, amely leginkább képes egy nemzetet sikeressé tenni. Ma a világ azokat a rendszereket próbálja megérteni, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, talán nem is demokráciák, és mégis sikeresek, az elemzések „sztárjai” pedig Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország. Megpróbáljuk megtalálni a Nyugat-Európában elfogadott dogmáktól és ideológiáktól elszakadva azt a közösségszervezési formát, azt az új magyar államot, amely képes arra, hogy a mi közösségünket évtizedes távlatban versenyképessé tegye a nagy világ-versenyfutásban” – fogalmazott Orbán Viktor, s ez nyilván még Brüsszelben is kivágja majd egyeseknél a biztosítékot, mert bizony szerinte a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel szakítani kell, mert a korábbi liberális magyar állam nem védte meg a közösségi vagyont, nem kötelezte a mindenkori kormányt, hogy ismerje el a világban élő magyaroknak a magyar nemzethez való tartozását, nem védte meg az országot az eladósodottságtól, a családokat pedig az „adósrabszolgaságtól”. Arra a kérdésre, hogy a nemzetállam, liberális állam, és jóléti állam után mi következhet, Orbán Viktor szerint a magyar válasz az, hogy egy munkaalapú állam korszaka következhet el, majd zúdult is az irányába Budapestről a fejmosás. De, megszokta ő már ezt, hiszen csak azt kell megnéznie, ki a kritikus...
Fotó: MTI
A miniszterelnök sok minden másról is beszélt, a tömegnek pedig minden tetszett. Tetszett az is, amikor Tőkés László azt mondta, világos kell, hogy legyen mindenki számára: „nincs másik 25 esztendőnk a tehetetlen kivárásra. Most kell cselekedni, most van ideje az autonómiának. „Befejezetlen forradalmainkat be kell fejeznünk, a rendszerváltozást be kell fejeznünk” – fogalmazott a püspök, akire 1989 óta mindig nagy csodálattal tekintettem, mert Temesváron fiatal tollnokként én is ott lapultam a tankok alatt, s ahogy azt mondani szokás, nem volt semmi az a forradalom, s a szikra maga Tőkés volt akkor. Tapsoltak a székelyek, de tapsoltam én, is, mert Szerbiában is folyamatosan az az érzése az embernek, hogy még mindig nem fejeződött be a változás, még mindig rossz irányban haladnak a dolgok, mert a fiatalok fejvesztve menekülnek ebből az országból, s ennek kapcsán tettem fel kérdésemet, amelyet Németh Zsolt fel is olvasott, de az előadóknak már nyilván melegük is volt, meg éhesek is voltak, így nem kaptam arra választ, vajon Szerbia miért nem alkalmazza azokat a metódusokat, amelyek az utóbbi években ugyan nagy vitát váltottak ki, de Magyarországon beváltak. Erről később Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét kérdeztem, aki ott ült elöl:
– Orbán Viktor bevallotta, ha ilyen helyzetben lenne, mint Aleksandar Vučić, fogalma sem lenne, mit kellene csinálnia. Azért azt le kell szögezni, hogy ő teljesen más állapotban vette át az országot 2010-ben, mint amilyenben Szerbia van most, mert itt katasztrofális a helyzet. Nagyon biztató, hogy Szerbia és Magyarország miniszerelnöke nemcsak kiváló, hanem mondhatni baráti viszonyt is ápol, s ennek folytán Orbán arra biztatta szerbiai kollégáját, hogy küldje el a szakembereit a különböző magyar intézményekbe, mindent készségesen megmutatnak neki, mindent elmagyaráznak, mindenre rámutatnak. Szerbia sajnos jelenleg nem olyan helyzetben van, hogy kövesse a magyar példát, akár egy bankadó formájában, mert ennek az országnak nincs akkora tekintélye, hogy szembe forduljon a nyugati országokkal – mondta Pásztor, aki a Tusványoson A rész és az egész címmel megrendezett nyilvános kerekasztal-beszélgetésén többek között azt mondta, „a vajdasági magyarság mintegy fele igényelte és kapta meg a magyar állampolgárságot, ami messze a legmagasabb arány a Kárpát-medencében. A VMSZ ugyanakkor – a parlamenti többség részeként – olyan országot akar létrehozni Szerbiában, amelyből magyarként sem kell elmenekülni.”
– Itt az elnök úr többek között arra is utalt, hogy a délvidéki magyarok immár tömegesen mennek Nyugatra dolgozni, élni?
– Ha az igazi véleményemet kellene kimondanom, nem nagy sikert aratnék azokkal a mondatokkal. Tény az, hogy jórészt a megélhetés miatt vándorolnak ki az emberek, de bizony azt is látni kell, hogy ott olyan munkákat vállalnak el, amelyeket itthon hetykén visszautasítanak. Több összetevője van ennek a dolognak, s ennek része a tömegpszichózis is.
– Ön nem először járt a szabadegyetemen...
– Zsinórban már hét éve jelen vagyok. Nagyon élvezem az egészet, arról pedig nem is szólva, hogy igen hasznos tárgyalásokat folytathattam Orbán Viktorral. Ha hívnak, jövőre is ott leszek.
Gondolom, ezzel így vagyunk mindannyian. Orbán és Tőkés oly tisztán, oly érthetően és oly értelmesen mondta el a dolgokat, hogy ilyet csak itt lehet látni, hallani. Azoknak, akik pedig minden évben megkövezik a mondandójáért, el kellene gondolkodniuk azon, miért nem hívják őket sehová, főleg nem Tusnádfürdőre. Értelmes kritika igen, de olyan, amely csak azért hangzik el, mert Orbán mondta, és előttünk még egy választás Magyarországon, nos, átlátszó és visszatetsző.
– Ugye jövőre is eljövünk? – kérdezte az egyik olyan utastársam, aki először járt a Székelyföldön.
– Eljövünk, csak egy kicsit hosszabb időre.
Mert Tusványos nemcsak Orbánról szól, hanem a megannyi kerekasztalról, a koncertekről, arról, hogy itt még találkozhat az ember Buzánszky Jenővel, az Aranycsapat immár egyetlen élő tagjával, arról hogy öt napig sok-sok ezer ember elfeledi a mindennapi gondokat, és együtt örül, együtt gondolkodik. Mert Székelyföld csodálatos, a székelyek nekünk való népek, s mi az a 600–700 kilométer?
