2024. május 19., vasárnap

MagyarZó Pistike messéi

A héten mi is megünnepeltük az ezeréves államalapítást, amit amama igazi magyaros ételekkel, ínycsiklandó székelygulyással meg finom cimetes kürtős kaláccsal tett emlékezetessé. Egyedül azt sajnálta, hogy nem jutott zentai kovászhoz.

– Minek neked a zentai kovász, Tematild? – csodálkoza atata.

– Kíváncsi vagyok rá, mert olvastam, hogy azzal kelesztették a Kárpát-medencei kenyeret, amit jászsági lisztből és beregszászi forrásvízből dagasztottak az ünnepre. Akkorára dagadt tőle a magyarok kenyere, hogy jóllakhatott belőle a Pesten élő összes vajdasági, pedig nem kevesen vannak. Szeretném egyszer én is kipróbálni ezt a kovászt, attól biztos nem maradna lapos a szilvás lepényem.

Este pedig elmentünk a Petőfibe, ahol mindig összejönnek az ismerősök. Meghallgattuk a nyolcadikosok szavalatait meg elénekeltük a himnuszt, de utána siettünk haza, mert kezdett dörögni az ég, amama pedig elfelejtett esernyőt vinni. Úgyhogy atatának még a sört is egy szuszra kellett lehajtania. Meg különben is látni akartuk a pesti ünnepi műsort meg a tűzijátékot.

– Én csak azt sajnálom, hogy a belgrádi tévé nem közvetíti ezt a gyönyörű ünnepséget és az ezeréves államalapításról elhangzott beszédeket, természetesen szerb fordításban – jegyzé meg amama.

– Miért gondolod Tematild, hogy ez érdekelné az itteni közönséget?

– Lehet, hogy nem érdekelné őket, de tanulságos lehetne számukra. Vagy legalább a Dragica szomszédasszonyom számára.

– Miért pont a Dragicának?

– Azért, mert hátha egyszer már felfogja, hogy nem tegnap jöttünk erre a vidékre. A múltkor ugyanis megkérdezte tőlem, hogy igaz-e, hogy mi is menekültek vagyunk, és 56-ban kerültünk ide? Merthogy ők 91-ben menekültek ide a Krajinából.

Ámde nemcsak a mi szomszédaink nincsenek tisztában a bejövetelünkkel, hanem a románok sem.

A hágai bíróságon arról tárgyalnak, hogy mihez van joguk az erdélyi magyaroknak. Először a magyarok képviselője szólal fel.

– Amikor Árpád vezérrel bejöttünk a Kárpát-medencébe, lepányváztuk a lovainkat, főztünk egy jó gulyást, és ledőltünk pihenni. Reggel viszont sehol sem találtuk a lovainkat. Az avarok elárulták, hogy a románok voltak a tettesek.

– Hazugság! – ugrik fel a román diplomata. – Ott se voltunk!

–Hát ez az – mondja a magyar követ. – Akkor meg is beszéltük, hogy kik voltak itt előbb.

Ha a pesti tűzijátékot nem is, de a Vucsicsot annál többet közvetíti a bögötévé. Minden este legalább háromszor jelenik meg a híradóban, atata attól fél, hogy hamarosan a másnapi időjárást is ő jelenti be.

A fater szerint lassan már nálunk is olyan lesz az állami tévé, mint a románoknál a Ceausescu idejében, amikor az első tévécsatornán csak a Kárpátok géniuszának beszédeit közvetítették, ha pedig átkapcsoltál a második csatornára, ott egy szekuritáte zsaru fogadott, gumibottal a kezében, és szigorúan megkérdezte:

– Na, mi van, elvtárs, neked az elnökünk már nem elég jó műsor?

– Ne legyél ilyen kukacos, Tegyula – inté őt amama. – Mit akarsz, a héten éppen nagyon jó hírekkel szolgált a Vucsics. Képzelem, milyen boldogság fogta el a nézőket, amikor bejelentette, hogy a jószívű emírek egymilliárd dollárt ajándékoztak nekünk! Ebből állítólag egészen tavaszig futja a fizetésekre meg a nyugdíjakra, úgyhogy talán nem is lesz szükség a csökkentésre. Mindenki erről beszélt másnap a piacon, dicsérte a Vucsicsot meg az arabokat. Gondolom, nagyon megsajnálhattak minket a galamblelkű olajsejkek, hogy ekkora slamasztikába kerültünk. Őszintén szólva ki se néztem ezekből a konyharuha-fejfedős üzletemberekből, hogy ennyire jóságosak. Pedig mennyi rosszat mesélnek róluk mostanában!

– Látom, te is felültél a miniszterelnök legújabb meséjének, Tematild. Szó sincs jószívűségről meg adakozásról! Már megint félrevezeti a jónépet, és elhallgatja, hogy az egymilliárd dollárt nem ajándékba kaptuk, hanem bizony hitelbe.

– Először én is ámuldoztam, hogy az arabok csak úgy, a Vucsics szép szeméért a zsebünkbe tömnek ekkora hatalmas összeget, még ha nem is vagyunk muzulmánok – szóla a Zacsek. – Meg hogy annyira balek üzletemberek, hogy hagyják magukat átverni a belgrádiak részéről, és súlyos ráfizetéssel megvásárolják a JAT-részvényeket. Aztán elolvastam a szakértők véleményét is erről az üzletről. Hát mit mondjak, ha valamiben, akkor a mellébeszélésben meg a hitelfelvevésben valóban kiválóan teljesít ez a kormány! Mert kevés olyan ország van a világon, ahol másodpercenként 97 euróval nő az államadósság. Amit természetesen nekünk, vagy inkább az unokáinknak kell majd törleszteni.

– Jesszusom Tegyula, a te fizetésedből még a félnapi tartozást se tudnánk kifizetni! – ijedeze amama. – És akkor hol van még a tüzelőre felvett kredit?

– De nem is ez a legnagyobb baj – folytatá a Zacsek –, hanem az, hogy tovább megy a rongyrázás, mintha nekünk is olajkútjaink lennének. Pedig még a bánáti olajmezőket is elajándékoztuk a ruszkiknak. Úgy viselkednek, mint az én sógorom, akivel nemrég találkoztam a vonaton.

– Azt mondtad, hogy nyakig úszol az adósságokban, mégis az első osztályon utazol?!

– Mit tegyek? A másodosztály tele van azokkal a szerencsétlenekkel, akiknek tartozom.