2024. május 8., szerda

Családias hangulatú új kenyér ünnepe

Tizenharmadik alkalommal szervezték meg Zentagunarason

Az új kenyér ünnepe tizenhárom éves történetében először fordult elő, hogy a rendezvény egynapos volt. Ennek elsősorban gazdasági okai vannak, de mint azt a zentagunarasi helyi közösség tanácsának elnöke, Farkas Zoltán megosztotta lapunkkal: az aktív helyiekből álló szervezői gárda is egyre fáradtabb, kisebb létszámú. Az ünnepség most is a helyi közösség koordinálásával és anyagi támogatásával, a helyi civil szervezetek: a Gazdakör, az Armida nőszervezet, a Mag Hagyományápoló Csoport, a Vöröskereszt helyi szervezete, az FK. Slavija Sportegyesület és a két kultúregyesület, a Gracza János Színjátszó és Irodalmi Egyesület és a Petro Kuzmjak ME szervezésével, továbbá mintegy húsz támogató –köztük a topolyai önkormányzat – közreműködésével valósulhatott meg. A megnyitó és az esti kulturális program tartalmasabbá tételéhez a helyi általános iskola képviselői is hozzájárultak. A szervezők az idén is újítottak a programon. A vasárnap délelőtti futballtornán való szurkoláson kívül többszázas tömeg követte és vett részt az első alkalommal szervezett, gyermekközpontú, családi programokban. Az utóbbi fő szervezője a szabadkai és a csantavéri Caritas önkéntesei és munkatársai voltak a zentagunarasi helyi közösséggel és a helyi nőszervezettel karöltve. A gyermekprogramokról és a szolgálatnak a helyszínen felállított szeretetasztaláról, annak jelentőségéről Perc Márta számolt be lapunknak, aki a Caritas önkénteseként is tevékeny. Munkatársai között jelen volt még a szabadkai Pelhe Szabina, a helybeli Kozma Márta, aki a bohóc szerepét vállalta, továbbá a csantavéri Rajmond Betti.

– Gyermekprogramjaink esetében fontos, hogy azok családcentrikusak legyenek. A versenyjellegű – ezúttal műanyag motoros, biciklis és seprűs – műsorszámok teljesítése után a legjobbaknak járó oklevelek és gazdag ajándékcsomagok elnyerésén kívül ez a nap a gyermekek számára ne teljen el anélkül, hogy valami jót, nemeset is cselekedtek volna. Rendezvényünkre, mely menetébe a meghirdetett versenyjellegű feladatok mellett szabadtéri csoportos játékokat is beiktattunk, nem volt belépődíj, viszont újrahasznosítható hulladékot gyűjtöttünk. Beváltásukkal, anyagi eszközökre szert téve, még tartalmasabbá tudjuk majd tenni a szeptemberben Zentagunarason tartandó családi rendezvényünket, amely nyílt egészségügyi nap lesz. A rendezvényen belgyógyászati szaktanácsadás, egészségügyi nővérek közreműködésével vércukorszint- és vérnyomásmérés is lesz a helyszínen, a gyerekeknek pedig kézműves-játszóház – fogalmazott Perc Márta.

Az esemény délutáni, majd esti művelődési programjában, továbbá az új kenyeret a Jézus, az Isteni Megváltó templomba szállító három lóhátas és tizenegy fiákeresből álló menetben is a zentagunarasiakon kívül adorjániakat, pacsériakat, bajsaikat, gunarasiakat, tornyosiakat, Keviből, Topolyáról és Törökfaluból érkezőket köszönthettek az egybegyűltek. Magyarországról a Mártélyi Olvasókör tagjai és Zentagunaras testvértelepülésének, Kárásznak tizenöt tagból álló küldöttsége is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. Az utóbbiak szereztek első díjat az ünnepnap apropóján szervezett főzőversenyen, ahol tizenegy csapat mérettetett meg. Második lett a tornyosi Mucsi Tibor, harmadik legjobbnak pedig a zentagunarasi Gere Tibor főztjét találta a zsűri. A futballtornán a bácsfeketegyi Feketics csapata állt fel a dobogó legmagasabb fokára, második díjazott lett a kucorai Kucura csapata, harmadik pedig a zentagunarasi Joma.