2024. május 8., szerda

Nyári Találkozások Doroszlón és Bezdánban

A zombori Berta Ferenc Zsebszínház az idei Nyári Találkozások keretében a Doroszlói Nyár programsorozat keretében augusztus 29-én, pénteken 19 órai kezdettel filmvetítést tart a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület termében. Goretić Péter két kisfilmje került bemutatásra, a Menni vagy nem lenni és a Fehér föld. Az ifjú zombori rendező mindkét alkotását Doroszlón forgatta. Az első forgatókönyvírója a doroszlói Lennert Móger Tímea költőnő, a film témája pedig a címnek megfelelőn az elvándorlás problematikája, amely gyakorlatilag környezetünkben minden családot valamilyen módon megszólít. A másik film a lelki traumák kábítószerrel való orvoslásának lehetetlenségét és tragikus következményét dolgozza föl. Ennek szerzője és rendezője Goretić Péter, főszereplője pedig Lennert Móger Tímea.

A vetítést követően a két szerzővel Fekete J. József, a Zsebszínház elnöke beszélget.

Másnap, augusztus 30-án 19 órától ezt a programot Bezdánban, a Vén diófa vendéglő nagytermében láthatja a közönség. Az ottani házigazda a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület.