2024. május 8., szerda

Új vallomás a cserbenhagyásos gázolás ügyében

A Luka Jovanović cserbenhagyásos elgázolásának ügyében gyanúsítottként előzetes letartóztatásban lévő Tamara Bogdanović és Milica Novaković új vallomást kíván tenni, ezért a belgrádi harmadik alapfokú ügyészség ma ismét kihallgatja mindkettőjüket. Bogdanovićot és Novakovićot bűnpártolással gyanúsítják.

Az ügyészség a szóban forgó gyanúsítottak ismételt kihallgatását követően megismétli az ügyben másodrendű gyanúsított, Bratislav Vesović személyazonosítását is, nyilatkozta Boris Pavlović ügyész, majd elmondta, hogy Bogdanović és Novaković korábban azt állították, nem ismerik Vesovićot, és a szóban forgó éjszaka sem látták. A gyanú szerint Vesović volt a cserbenhagyásos gázolással gyanúsított Marko Milićev első számú segítője a szökésben.