Európa belerokkan az ukrajnai válságba. E csapást az teszi tragédiává, hogy önmagát teszi tönkre. Kezdődött azzal, hogy az EU és Oroszország közös erővel rá akarta kényszeríteni Ukrajnát, hogy válasszon közülük, holott minden reális felmérés szerint nyilvánvaló volt, e kényszer következményeként az ország szétesik, hiszen a jelentős orosz kisebbség és az orosz többségű területek csak bonyolítják azt a problémát, hogy az ország két, szinte összeegyeztethetetlen, külön világokat alkotó részből áll: az egyik része az Osztrák-Magyar Monarchiához, a másik a cári Oroszországhoz tartozott.
Az ukrán válság nemcsak egy pusztító háborút hozott a kontinens földjére, hanem elindította Európa újbóli két részre szakadásának, a két résznek egymással szembeni felsorakoztatásának folyamatát. Aztán az önpusztítás folyamatához csatlakoztak a szankciók.
Most mindkét fél azt bizonygatja, hogy a szankciók rájuk nézve nem lesznek károsak, azok csakis a másik felett sújtják. Ebben az önmeggyőzésben az oroszok mennek a legtovább. Már-már azt bizonygatják, hogy a nyugati szankciók egyenesen jól jönnek, mert „lehetővé teszik, hogy az ország megszabaduljon a nyersanyag-kiviteltől való függéstől és hozzálásson a saját technológia és a tudomány fejlesztéséhez”. Jellemző módon, az oroszok 72 százaléka helyesli a Nyugat ellen bevezetett (ellen)szankciókat. Az élelmiszerhiány fenyegetése és a drágulás (már a szankciók első három napjában a kolbász 10, a sertéshús 4, a marhahús 3 rubellel drágult) azonban már őket is figyelmeztetheti arra, hogy a szankciókkal maguknak nagyobb kárt okoznak, mint a Nyugatnak.
Az EU is egyre azt bizonygatja, hogy mennyire jelentéktelen az Oroszországba irányuló mezőgazdasági kivitele, tehát annak leállítása nem okozhat nagyobb kárt. (Magyarország esetében a mezőgazdasági termények Oroszországba irányuló kivitelének 30, az összmagyar kivitelnek pedig 1 százalékát teszik ki.) Az unió jelenleg azzal van elfoglalva, hogy enyhíteni próbálja az orosz szankciók hatását: 150 millió eurót hagyott jóvá a mezőgazdasági termelők kártalanítására, és felszólította Latin-Amerikát, Svájcot, Törökországot és Szerbiát, hogy ne akarják az unió kiszállítóit helyettesíteni az orosz piacon. Még nem tudatosodott azonban, hogy nem az orosz szankciók, hanem az általa bevezetett szankciók okozzák neki a legnagyobb kárt.
A tény ugyanis az, hogy a szankciókkal mind a két fél önmagát teszi tönkre. Oroszország látszólag könnyebben elviseli a nyugati szankciókat, mert 480 milliárd dollár devizatartaléka van, adóssága a nemzeti jövedelemnek csak 20 százaléka, és Putyin a BIRKS államcsoport aktivizálásával, Kínában és Latin-Amerikában tett látogatásával sokat tett az orosz gazdaság orientációjának átállításáért. Ám e szankciók mégis megakasztják fejlődését, konkrétan újabb kőolaj- és gázmezők feltárását. Azt pedig már említettük, hogy a mezőgazdasági kivitel leállításával milyen kárt okoz magának. Az EU-nál még szembeötlőbb, hogy a szankciókkal elsősorban önmagának okozott kárt: az Oroszország ellen bevezetett szankciók máris megakasztották a gazdaság kilábalását a 2008-ban kezdődött súlyos gazdasági válságból, az éppen megindult növekedést ismét visszavetették.
Mint a mostani válság is olyan meggyőzően mutatta: a gazdaság olyan érzékeny gépezet, hogy egyetlen „homokszem” megzavarhatja működését. Ezúttal nemcsak azzal kell számolni, hogy a mezőgazdasági kivitel „kiesése” milyen veszteséget okoz a gazdaságnak. (Lengyelországnak például pusztán az almakivitel leállítása 0,6 csökkenti az ország évi nemzeti jövedelmét.) Sokkal nagyobb kárt okoz, hogy az EU által bevezetett szankciók szűkítik a gazdasági növelésének lehetőségét. Ez a körülmény nemcsak azzal jár, hogy egyes országok nem hajlandóak leállítani a már megbeszélt szállításokat. (Franciaország például leszállítja a már tervbe vett helikopter-anyahajókat.) Ezen túlmenően az igazi kár, hogy a szankciók máris visszavetették az európai lendületet. (A német gazdaság már az év első negyedében – 2012 óta először – 0,2, az olasz gazdaság 2008 óta immár harmadszor 0,3 százalékkal esett vissza.) Most már az is biztos, hogy nem jönnek be azok a bizakodó előrejelzések, amelyek azzal számoltak, hogy az idén már jelentős növekedés lesz az európai gazdaságban. (Franciaországban a második negyedévben az előre bejelentett egy százalékos növekedésből csak 0,5 százalék lett, és már biztos, hogy az idén a gazdaság csak 0,3 százalékkal nő, kevesebbel mint tavaly.)
A szankciók káros visszahatásának egyszerű a magyarázata: a hidegháború megszűnésével és a globális világgazdaság kibontakozásával Európa annyira összeszövődött, hogy egy ország gazdaságának nem lehet úgy kárt okozni, hogy annak ne legyen ártó visszahatása. Ma, amikor mindenki a kivitel növelésétől várja a gazdaság beindulását, nemcsak az Oroszországba irányuló kivitel hiányzik (az oda irányuló német export már az eddigi szankciók hatására 20 százalékkal csökkent). Ma már azt is nehéz megállapítani: mi az orosz és mi a külföldi. (A német vállalatoknak 22 milliárd dollár befektetésük van Oroszországban, és a most annyi szankcióval sújtott Rosznyeft részvényeinek 19,75 százaléka a British Petroleum kezében van.) Mindez meggyőzően igazolja Orbán Viktor véleményét az Oroszország elleni szankciókról: „Lábon lőttük önmagunkat”.
