Olyan korszakhoz értünk, amikor megkezdődött a történelem újraértékelése, ezzel együtt pedig a tankönyvek átírása is. A történészek figyelmeztetnek: a jelenkor és a nem túl távoli múlt eseményeit csak bizonyos idő elteltével, néhány évtized távlatából lehet reálisan megítélni. Nem kell csodálkozni, ha néha olyan érzésünk támad a jelenről: benne élünk, mégsem értjük. Nemrég még tantárgy volt a marxizmus az iskolákban. Emlékezhetünk az agyonkoptatott politikai frázisokra, melyek igyekeztek elhinteni a köztudatban, hogy megtaláltuk a társadalmi berendezkedés magasabb rendű formáját, szocialista önigazgatású társadalmunkban a termelőeszközök társadalmi tulajdonba kerültek, ami igazságosság szempontjából magasabb rendű tulajdonformának számít. Az ilyen társadalomban megszűnik az elidegenedés, az embernek ember által történő kizsákmányolása, létrejön egy igazságosabb társadalom. A tervgazdálkodás és az önigazgatás volt hivatott a társadalmi tevékenységek harmóniájának megteremtésére. Aztán a rendszerváltás a többpártrendszer visszaállítása után a mindenhatónak kikiáltott, szabadjára engedett piac kellett volna, hogy elvezessen bennünket az általános társadalmi jólét állapotáig. Nem így történt! Korrupcióval átszőtt társadalmunkban a hatalmi pozíciókban lévők bizonyos elveket egészen sajátosan értelmeztek.
A történelmi tapasztalatok szerint a gyakorlat próbáját tartósan még egyetlen rendszer sem állta ki. A valóság rostáján eddig valamennyi ideológia végül csak megbukni, fennakadni tudott. A hazugságok, a háttérből mindig tudatosan irányított propaganda végül mindig lelepleződött. Mind többen vélekednek úgy, hogy a jelenlegi, nevezzük úgy: „parlamentáris demokráciánk” sok tekintetben visszataszítóbb vonásokat mutat, mint a sokat szidott és karikírozott szocialista önigazgatású rendszer. A korrupció és a hatalomvágy martaléka lett a kultúra, az egészségügy, a sport, jóformán a teljes emberi magánszféra. Az emberek a bársonyos diktatúra körülményei között optimisták voltak. A civil szféra hangulata lényegesen jobb volt a jelenleginél, az elvándorlás sokkal kisebb mértékű, a demográfiai mutatók sokkal jobbak. A nyugati demokráciákról úgy beszéltünk akkor is, mint példaképről, általában anélkül, hogy pontosan tudtunk volna róla mindent, azon kívül, hogy magasabb ott az életszínvonal. Ma viszont gyakran hallunk olyan véleményeket, hogy a változások csupán modern kori rabszolgává tették az embereket. Marxizmusból azt tanították egykor, hogy az ősközösség után a rabszolgatartó társadalom, majd a feudalizmus és a kapitalizmus korszaka következett. A történelem átértékelése kapcsán viszont most ismét felvetődik a kérdés: hogyan tekintsünk a múltra? Beszélhetünk-e külön rabszolgatartó társadalmakról? A rabszolgaság, mint tipikus társadalmi réteg, a történelem során kisebb-nagyobb mértékben végig jelen volt. Néha úgy, hogy a dolgozó munkáját úgy sajátítják ki, mintha rabszolgák lennének. Ma is kimutatható a rabszolga típusú, függő dolgozó rétegek állandó jelenléte, még ha nem is tartják őket láncra verve, bezárva, fogságban, minden joguktól megfosztva és kiszolgáltatottan.
Becslések szerint egyébként a világon ma is mintegy 30 millióan élnek klasszikus értelemben vett rabszolgasorsban. A klasszikus rabszolgatartás tipikus formája az ókori Athénban és Rómában alakult ki, ahol a személyes szabadság semmilyen elemével nem rendelkező valódi rabszolgák vettek részt a termelésben. Nem is gondoljuk azonban, hogy az általunk naponta használt vagy fogyasztott termékek előállításában ma is rabszolgák vesznek részt. Természetesen nem közvetlenül azok a cégek a rabszolgatartók, melyeknek a termékeit megvásároljuk. A rabszolgák a termelési ciklus elején, a földeken, a bányákban, a nyersanyag-feldolgozókban vannak. Másfél millióan dolgoznak pl. az üzbég gyapotföldeken azért, hogy mi pamutból készült ruházati cikkekben járhassunk. Férfiak, nők, gyerekek és öregek egyaránt. A Slaveryfootprint projektum kutatásai alapján felállított definíció szerint rabszolga az, akit fizetés nélkül kényszerítenek munkára, gazdaságilag kizsákmányolnak, és akik ebből a helyzetből nem tudnak szabadulni. Egy kaliforniai nonprofit szervezet több mint négyszáz termék előállítását követte vissza egészen a nyersanyagok megtermeléséig. Az adatok alapján kiszámolták, hány ember dolgozik munkabér nélkül azért, amit mi naponta megveszünk. Átlagosan kilenc embert zsákmányol ki, aki pamutpólót visel, aki pedig egy pelenkát vesz, két ember rabszolgamunkájának „gyümölcsét” élvezheti. Minden európai ember fogyasztási javainak megtermelésén átlagosan 25 rabszolga dolgozik. Az okostelefonokhoz gyerekek bányásszák a tantál tartalmú ércet Kongóban, a kávénk, a csokoládénk és a banán olyan ültetvényekről származik, amelyeket rabszolgák művelnek. A tankönyvek szerint az ókorban léteztek rabszolgatartó rendszerek. A valóságban viszont sosem élt még annyi rabszolga a Földön, mint jelenleg.
