Ukrajnában helyi és nemzetközi vetülete is van a hónapok óta tartó (fegyveres) konfliktusnak. Az igazi harc geopolitikai pozíciókért, erőforrásokért (kőolajért, palagáz-készletekért, ipari térségekért) és befolyási övezetekért folyik Moszkva és a Nyugat között.
(Léphaft Pál karikatúrája)
Jóval távolabb, de azért nem annyira messze, pedig épp a Közel-Kelet átalakítása zajlik. A Líbiától egészen Iránig húzódó térségben óriási átrendeződés van folyamatban, amit sokan a hidegháború utáni legfontosabb geopolitikai változásként emlegetnek.
Az Ukrajnától és a Közel-Kelettől is távol eső Északi-sarkvidéken, az Arktiszon még csak gyülekeznek a viharfelhők. Arrafelé még csupán a reménybeli új területeket szemelte ki magának Oroszország, néhány másik állammal együtt, amelyek szintén kivennék a jogosnak gondolt részüket a bőséges arktiszi „hidegtálról”.
Az oroszok csaknem 1,2 millió négyzetkilométerrel akarják kiterjeszteni a fennhatóságukat a térségben, amihez biztosítani szeretnék az ENSZ támogatását, ahogyan több vetélytárs is (az Egyesült Államok, Dánia, Kanada és Norvégia) a saját területi igényeihez. Moszkva már orosz stratégiai régiónak minősítette a tekintett részt, amelynek közelében hozzáfogott katonai jelenlétének megerősítéséhez. Ennek a folyamatnak a részét képezi egy – elhagyott – haditámaszpont újranyitása is az Új-szibériai-szigeteken. Az 1993-ban bezárt bázis várhatóan az év végéig megkezdi működését.
Katonai erejének gyors növelését a sarkvidéken Vlagyimir Putyin orosz elnök az amerikai haditengerészet jelenlétével és azzal indokolta, hogy az USA csaknem 27 ezer katonát állomásoztat Alaszkában. A Kreml attól is tart, hogy az USA-vezette NATO figyelme szintén Észak felé fordul, mivel több tagja is a sarkköri államok közé tartozik. Az Északi-sarkvidék természeti kincseiről, erőforrásairól Putyin nem szólt, holott az oroszokat elsősorban épp ez sarkallja egyre látványosabb erőfitogtatásra, és gazdasági érdekeik demonstrálására, lévén állítólag ott található a Föld feltáratlan kőolajkészleteinek tizenöt, s a földgáz harminc százaléka. Moszkva emiatt azt sem tartja kizártnak, hogy 2020-ig nemzetközi konfliktus forrásává válhat a térség. Érvelése szerint érdekeit csak úgy tudja megvédeni, ha megerősíti ottani katonai jelenlétét.
Az ukrajnai válság és a NATO kelet-európai jelenlétének megerősítése ezért nagyon is jól jött Moszkvának, hogy bejelentse: módosítja katonai doktrínáját, védelmi politikáját. Ebben persze más okok is közrejátszottak, nem csak a NATO (állítólagos) terjeszkedésével összefüggő aggályai. Így például a Közel-Keleten tapasztalható felfordulás (szíriai háború, iraki konfliktus, líbiai káosz), a Washingtonnal megromlott viszonya, vagy akár az Arktisszal kapcsolatos tervei.
A Kremlben veszélyes külső fenyegetésnek tartják a NATO közeledését a nyugati orosz határhoz. Az észak-atlanti szövetség azonban azt állítja, szó sincs Oroszország katonai fenyegetéséről, csupán tagországainak megnyugtatása végett erősíti jelenlétét és szervez hadgyakorlatokat Kelet-Európában. A szeptember elején tartott NATO-csúcson ugyan eldöntötték, hogy néhány ezer fős gyorsreagálású egységet telepítenek a térségbe, de azt is hangsúlyozták: a döntés nem ellentétes az 1997-es NATO–orosz egyezménnyel. A szövetség szintén nyomatékosította: nem létesít állandó katonai támaszpontokat Kelet-Európában, ahol a tagországai jó része veszélyeztetve érzi magát az oroszok ukrajnai expanziója miatt.
Moszkva nem hisz a NATO-nak, és ellenlépésekre készül. Nagyon valószínű, hogy a hadsereg több egysége egészen közel vonul az ország nyugati határához. Az is elképzelhető, hogy a kalinyingrádi hadikikötőbe is vezényelnek orosz csapatokat.
Kelet-Ukrajna határánál már eddig is vontak össze orosz alakulatokat, Moszkva a jövőben várhatóan még több katonát vezényel a térségbe. Nem azért, hogy megakadályozza a nyugatiak fegyveres beavatkozását a konfliktusba (ilyesmi valószínűleg nem is lesz), hanem azért, mert jelezni kívánja: Ukrajnát mindenképpen a saját érdekövezetében akarja tartani.
Ilyen körülmények mellett aligha meglepő, hogy egyre többen tartanak Oroszország erősödő militarizálódásától. Sokan a folyamat egyértelmű jeleként értékelik, hogy a Kreml egy ideje fokozatosan növeli katonai kiadásait, melyek társadalmi ellenőrzése mindinkább ellehetetlenül. Az új és nagyszabású fegyverkezési programok, a civil élet több területére behatoló katonai szellem, az erőszakszervezetek növekvő súlya és jelentősége szintén a militarizmus térhódítására utal.
Az 1990-es években Oroszország még folyamatosan csökkentette a katonai kiadásait és hadseregét. Putyin első két elnöki ciklusa idején (2000 és 2008 között) az ország már növelte a védelmi kiadásait, de az évi 7-8 százalékos gazdasági növekedés és a hadsereg személyi állományának további csökkentése ellensúlyozta a növekvő katonai költségeket. A csaknem húsz évig tartó folyamat azonban 2010-ben megfordult. Dmitrij Medvegyev volt az, aki elnöksége idején (2008 májusa és 2012 májusa között) előállt a hadsereg nagyszabású újrafegyverzésének programjával, így már 2012-re visszakerült a leginkább militarizált országok közé, annak ellenére, hogy katonai költségvetése még jócskán elmarad az amerikaitól és a kínaitól is.
A Kreml nagy és költséges haderőt tart fenn. Hivatalosan csaknem egymillió főt számláló seregről van szó, de nyugati szakértők inkább 760-800 ezerre teszik a katonák összlétszámát.
Putyinék azonban igyekeznek mind a saját politikai közösségük, mind a parlament elől eltitkolni a tényleges (évi) katonai és belbiztonsági kiadásokat. A titkosítás gyakorlata Putyin 2012-es elnöki visszatérésével erősödött fel. 2005 és 2012 között az orosz költségvetés kiadásainak még csak 11 százaléka volt titkos. A jelenleginek már csaknem a negyede az, amely főként a védelmi és belbiztonsági kiadások jelentős növekedésével függ össze.
Miközben a hadsereg létszáma mára jócskán lecsökkent a hidegháborús időszakhoz képest, a különféle – nyilvános és titkos – belbiztonságért felelős szolgálatok állománya már megközelíti a négymillió főt. Moszkvára tartozik, hogy (titokban) mennyit költ a hadseregre, védelemre, a katonai doktrína megváltoztatására, de Oroszország militarizálódása, és az állam által az utóbbi időben erőteljesen gerjesztett nacionalista retorika egyre több (szomszédos) országot nyugtalanít.
