2024. május 7., kedd
RÖPLABDA, XVIII. VB, LENGYELORSZÁG

Kolaković lemondott

A csalódást jelentő világbajnoki kilencedik hely után a szerbiai férfiröplabda-válogatott szövetségi kapitánya, Igor Kolaković benyújtotta lemondását, amit Aleksandar Boričić, a röplabda-szövetség (OSS) elnöke elfogadott. Az OSS és Kolaković abban állapodtak meg, hogy rövid időn belül elemzik a lengyelországi mérkőzéseket, s utána megtörténik a lemondás hivatalos elfogadása és megerősítése is.

Kolaković Lengyelországban tárgyalt Aleksandar Boričićtyel, az OSS elnökével, s ezen a megbeszélésen a szövetségi kapitány felajánlotta lemondását, Boričić pedig elfogadta az indokolást és azt a döntést is, hogy a jövőben más üljön a válogatott kispadján. A tárgyalás során a felek megegyeztek abban is, hogy Kolaković a szakmai stábbal elkészíti a lengyelországi világbajnokság részletes elemzését, s, hogy a jövőben az OSS számíthat rá és a nélkülözhetetlen tanácsaira – olvasható a Szerbiai Röplabda-szövetség honlapján.
Kolaković a 2006-os világbajnokság óta irányította a válogatottat, s ez az idő alatt nyolcszor állhatott dobogóra a szerb nemzeti együttes: egyszer aranyérmes volt, háromszor második, négyszer pedig harmadik lett. A szerb röplabdázók az ő irányítása alatt bronzérmesek lettek a 2010-es világbajnokságon, a 2013-as fiatal felnőtteknek kiírt vb-n pedig a dobogó második fokára állhattak fel a kiválasztottjai. A Világligában 2008-ban és 2009-ben is ezüstérmet szerzett a válogatott, 2010-ben pedig harmadik lett. A 2011-es Európa-bajnokságon Szerbia nem talált legyőzőre, míg a 2007-es és a 2013-as kontinensbajnokságon bronzéremmel zárt a nemzeti együttes.

* * *

Habár ugyanolyan mérleget tudnak felmutatni, mint az ezüstérmes kosárlabda-válogatott, tehát öt győzelmet és négy vereséget, a szerbiai röplabdázók csak a kilencedik helyet szerezték meg a lengyelországi vb-n. A második szakasz utolsó meccsén Szerbia 3:1-re veszített Irán ellen, amely bejutott a legjobb hat közé, annak köszönhetően, hogy a már biztos továbbjutóként kezelt USA a csoportzárón váratlanul kikapott Argentínától. A vb nagy nyertese a német válogatott, amely a sokkal könnyebb F csoportban harmadik lett a brazilok és az oroszok mögött, és továbbjutó lett, holott bizonyosan nem erősebb az amerikai, a szerb, esetleg az olasz és az argentin csapatnál sem.

A szerb válogatott ismét képességei alatt teljesített, így a vereséget nem kerülhette el, Irán előtt pedig megnyílt az elődöntő távlata, hisz a harmadik szakasz sorsolásán kedvező trióba jutott. Mától ugyanis hat csapat folytatja a versenyt két hármas csoportban. A G jelzésű trióban Franciaország, Irán és Németország, a H csoportban pedig Lengyelország, Brazília és Oroszország szerepel. Az első hármasban csupán a franciáknak van egy vb-bronzuk 2002-ből, míg a második trió a múltban összesen 10 világbajnoki címet nyert, egyikük pedig biztosan nem lesz elődöntős. Kedden a vb-n a Franciaország–Németország és a Lengyelország–Brazília meccseket tartják meg.

Eredmények, E csoport, 4. forduló: Argentína–USA 3:2, Irán–Szerbia 3:1, Lengyelország–Franciaország 3:2, Olaszország–Ausztrália 3:1.

A sorrend: Franciaország 17, Lengyelország 16, Irán 15, USA 14, Szerbia 9, Argentína 8, Olaszország 5, Ausztrália 0 pont.

F csoport, 4. forduló: Brazília–Oroszország 3:1, Finnország–Bulgária 3:0, Németország–Kanada 3:0, Kína–Kuba 3:2.

A sorrend: Brazília 21, Oroszország 17, Németország 15, Kanada 10, Finnország 6, Kuba 6, Bulgária 5, Kína 4 pont.