2024. május 6., hétfő

Sikertelen népszavazás

Oromhegyes lakosai nem szavazták meg a helyi járulékról szóló határozat módosítását

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az augusztus 18-ától szeptember 5-éig tartó időszakra népszavazást írtak ki Oromhegyesen, egyrészt azért, hogy amennyiben az adott év végéig eleget tesznek fizetési kötelezettségüknek, töröljék a földművesek kamatterheit, másrészt a magyarkanizsai település esővizes felszíni csatornahálózatának a kiépítése céljából meghosszabbítsák a helyi járulék érvényességét. Mindkét indok esetében a polgárok kérésére folyamodtak a referendum kiírásához, amelyen a bejegyzett választópolgárok 38,66 százaléka (1565 szavazópolgárból 605-en) járult az urnák elé, közülük 541-en (34,57 százalék) szavaztak a módosításokra – ecsetelte Balla Lajos Laci, a helyi közösség tanácsának elnöke. Hozzáfűzte: a szavazók elemzésével megállapították, hogy zömmel a munkások és a nyugdíjasok támogatták az indítványt.

– Nem hiszem, hogy mélyebben elemezni fogjuk a sikertelenség okait, hiszen a helyi közösség tanácsa, illetve elnöke és titkára csak végrehajtották a polgárok kérelmét. Az, ami elgondolkoztató, hogy épp a földművesek, akiknek a helyzetén szerettünk volna könnyíteni, nem jelentek meg a szavazáson – jegyezte meg Balla. Elmondta, hogy a törvény értelmében 6 hónapon belül ugyanarról a kérdésről a népszavazást nem lehet megismételni, így a faluban élő földművesek, amennyiben az év végéig nem fizetik ki a helyi járulékot és az éveken keresztül felhalmozódó kamatterheket, jövőre számíthatnak arra, hogy tartozásukat akár közvetlen úton, akár bírósági segédlettel az illetékesek be fogják hajtani.

– A legszomorúbb az, hogy a múlt heti nagy esőzéseket követően több polgár, köztük olyanok is, akik nem jöttek el szavazni, az irodánkban az iránt érdeklődtek, mikor fogjuk az esővizes csatornahálózatot kiépíteni – fűzte hozzá a tanácselnök, hozzátéve, hogy pénz hiányában még csak ígérni sem tudják, mikor fogják ezeket a teendőket elvégezni.

Balla szerint egy tanulsága mégis van az esetnek: ezentúl az ilyen, mindenki zsebét közvetlenül érintő kérdésben csak akkor szabad népszavazást kiírni, ha azt polgári kezdeményezéssel, írásban, a választópolgárok legalább 10 százalékának az aláírásával indítványozzák, nem pedig a polgárok gyűlésén megjelenő 70-80, de olykor ennél is kevesebb polgár döntése alapján.