2024. május 7., kedd

Az ügyvédek kitartanak alapköveteléseik mellett

Nyílt levélben kérik a Semmítőszék elnökének közbenjárását

A Szerbiai Ügyvédi Kamara levélben fordult Dragoljub Milojevićhez, a Semmítőszék elnökéhez, illetve az igazságügyi reform megvalósításával megbízott bizottság elnökéhez, miután az igazságügyi reform megvalósításával megbízott bizottság hétfőn közleményben szólította fel az ügyvédeket, hogy hagyjanak fel a munkabeszüntetéssel és ultimátumok nélkül üljenek az igazságügyi minisztériummal tárgyalóasztalhoz.

Az ügyvédi kamara levelében kiemeli, hogy nem ők azok, akik nem hajlandóak tárgyalni, hanem Nikola Selaković igazságügyi miniszter zárkózik el a tárgyalásoktól, mondván, hogy a közjegyzőkről szóló törvény kapcsán nincs miről tárgyalniuk.

– A Szerbiai Ügyvédi Kamara biztos abban, hogy az igazságügyi reform megvalósításával megbízott bizottság 15 tagja közül 14 (az igazságügyi minisztert kivéve) tisztában van azzal, hogy a közjegyzőkről szóló törvény, illetve az ahhoz kapcsolódó törvények alapjaiban rengetik meg az ügyvédi hivatást, illetve sértik a polgárok alkotmányos jogait, és ez ügyben a Szerbiai Bírák Társasága és a szakma, valamint a közvélemény is állást foglalt már – mutattak rá a levélben. Kiemelik ugyanakkor, hogy ma már nemcsak az ügyvédek és az igazságügyben dolgozók, illetve a polgárok foglalkoznak a felmerült problémával, hanem nemzetközi szakegyesületek és szervezetek is, akik a támogatásukról biztosították a kamarát.

Ma délután egy órakor az ügyvédek a niši Igazságügyi Palota előtt tüntetnek majd. Céljuk a tüntetéssel az ügyvédek munkabeszüntetésének aktuális kérdéseinek megvitatása – áll a Niši Ügyvédi Kamara szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. Ugyanabban az időben Požarevacon, az Alapfokú Bíróság épülete előtt gyülekeznek majd az ügyvédek, ahol a Požarevaci Ügyvédi Kamara öt képviselője tart beszédet az ügyvédek munkabeszüntetésének céljairól.

A levél végén felhívják a Semmítőszék elnökének figyelmét arra is, hogy az ügyvédek továbbra is kitartanak alapköveteléseik mellett, miszerint az illetékesek végezzenek el a közjegyzőkről szól törvényben és a kísérő törvényekben olyan módosításokat, amelyek lehetővé teszik az ügyvédeknek és a közjegyzőknek is a munkát, ne sérüljenek senkinek sem a jogai és a polgárok maguk választhassák meg, hogy a törvény előtt ki képviselje őket. Továbbá kiemelik, nem az adókötelezettség alól akarnak kibújni, csak azt kérik, hogy az adót az ügyvédek bevételeihez mérten szabják ki. Ugyanakkor kérik az igazságügyi miniszter leváltását is, aki, mint ahogy a levélben fogalmaznak: „szemtelenül, arrogánsan, és nem hozzáértő, megalázó módon viszonyult az ügyvédi képviselethez, amire Szerbia történelmében eddig nem volt példa”.